Századok – 2004
Közlemények - Mesterházy Károly: Lengyel–magyar kapcsolatok a 10–11. században II/381
Mesterházy Károly LENGYEL - MAGYAR KAPCSOLATOK A 10-11. SZÁZADBAN Még éppen csak feltűntek a Kárpát-medence nyugati végein a honfoglaló magyarok, máris megemlékeztek róluk a krónikások. Amikor Bizánc érdekkörében voltak a Fekete-tenger melléki pusztákon, vagy valahol az Al-Duna mentén, akkor sem mulasztották el feljegyezni viselt dolgaikat. De hogy mi történt a Kárpátoktól északra, jártak-e arra egyáltalán vagy nem, ezt senki sem tartotta szükségesnek írásba foglalni. 10. századi történelmünk e fehér foltját leginkább a régészet segíthet felszámolni. A magyar-lengyel kapcsolatok legkorábbi emléke valószínűleg a lengyelek népneve a magyar nyelvben,1 ami bizonyára a 9. századi etelközi szomszédság idejéből kelteződik. Mindjárt ezt követi egy rejtélyes forrásadat Bíborbanszületett Konstantinnál (30. c.), amely arról tudósít, hogy kétféle horvát nép él: az egyik Dalmáciában, a másik, a fehér horvátok, viszont határosak a magyarokkal, és „Szászország nagy királyának alattvalói, kereszteletlenek, összeházasodnak a türkökkel s velük jó barátságban élnek".2 Földrajzilag Kis-Lengyelország területére kellene lokalizálni e horvát népcsoportot, s a kutatók egy része valóban így is értelmezi e forráshelyet. A baj ott kezdődik, hogy a Bajor Geográfus, a Metód-életrajz és a Nagy Alfréd-féle földleírás szerint ugyanezen a területen, a Visztula felső folyásának vidékén a viszlánok népe él. Tudásunk mai szintjén — írja Gerard Labuda — a fehér horvátok „kislengyel" teóriája tudós konstrukciónak látszik, amely nélkülözi a történelmi tények támpontját.3 Az elmúlt száz évben a magyar történészek Paulertól Györffyig és Kristóig a fehér horvátokat a viszlánokkal azonosították és az adatot a korai magyar-lengyel kapcsolatok bizonyítékának tekintették.4 A Labuda által felhozott ellenérv súlya pedig menten csökken, ha arra gondolunk, hogy a szláv törzsek ránk maradt nevei zömmel földrajzi helyzetükkel kapcsolatosak, és ez azt jelenti, hogy másodlagosak. Ha tehát a viszlánok a Visztuláról kapták nevüket, ez nem zárja ki, hogy 1 Benkő Loránd: Név és történelem. Bp. 1998. 62-63. 2 Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Összegyűjtötte, fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Moravcsik Gyula. Bp. 1984. 39. 3 Gerard Labuda: Chorwacja Biala. In: Slownik starozytnosci slowianskich I. Szerk. Wladyslaw Kowalenki, Gerard Labuda, Tadeusz Lehr-Splawinski. Wroclaw - Warszawa -Krakow 1961. 255-56. — Jellemző, hogy a probléma Magna Moravia fekvésével együtt szerepel, 1. Georg Vernadsky: Great Moravia and White Chorvatia. Journal of the American Oriental Society 65. (1945) 257-59. 4 Pauler Gyula: A magyar nemzet története Szent Istvánig. Bp. 1900. 15., 137.; Györffy György: István király és műve. Bp. 1977. 88., 145., 220.; Uő.: Magyarország története a honfogliástól a tatárjárásig. In: Magyarország története 1/1. Szerk. Székely György, Bartha Antal. Bp.1984. 638.; Uő.: Polnisch-ungarische Beziehungen zur Zeit der Formierung beider Staaten Südöstforschungen 47. (1988) 1-16); Kristó Gyula: A magyarok és a lengyelek kapcsolatai a 10-12.században a források tükrében. Történelmi Szemle 42. (2000) 1-3.
