Századok – 2004
Történeti irodalom - Held József: Csillagok forradalma. Nyugat-Európa szellemi fejlődése Kopernikusztól Locke-ig (Ism.: Kontler László) I/245
TÖRTÉNETI IRODALOM Held József CSILLAGOK FORRADALMA Nyugat-Európa szellemi fejlődése Kopernikusztól Locke-ig História, MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2001. 204 o. Held Józsefet, a csaknem fél évszázada Amerikában élő magyar történészt eddig a Hunyadiak korának kutatójaként, a legújabb kori közép-európai történelem szakembereként ismerhettük. Ebben a kötetben merőben más témához nyúl: a 16-17. századi „tudományos-intellektuális forradalom" történetét dolgozza fel. Témaválasztását a szerző nem indokolja - annak jelentősége persze nem is szorul külön magyarázatra, az már azonban, hogy a kérdés könyvtárnyi irodalmát milyen könyvvel óhajtja gazdagítani, talán megért volna néhány mondatot. Annál inkább, mert a kifejtés Held által választott módja a tudománytörténet társadalom- és kultúrtörténeti fordulata óta égyáltalán nem magától értetődő. Egyetlen példával hadd illusztráljam ezt. Ez utóbbi irány egyes képviselői megkérdőjelezik maga a „tudományos forradalom" terminus létjogosultságát - nem azért, mert a szóban forgó folyamat egyáltalán nem „forradalmi" hirtelenséggel zajlott le, hanem azért, mert a 16-17. századi természettudományt (kevésbé anakronisztikus szóhasználattal: természetfilozófiát, kísérleti filozófiát) alkalmazói éppenséggel a forradalmi-felforgató folyamatokat fékező, a konfliktusokat tompító, a stabilitást és a harmóniát elősegítő kollektív kulturális-diszkurzív-kommunikatív gyakorlatként fogták fel. Vallás és tudományos gondolkodás kettőssége a Royal Society vagy a francia akadémiák tagjai számára nem elsősorban sötét elmaradottság és haladás ellentéteként merült fel. Úgy vélték, míg a hitvita (legalábbis ha ihletője a vallási attitűdök két szélsőséges formájának valamelyike: a tekintélyben vakon megbízó „babonaság" vagy a személyes megvilágosodás vélt élményétől fűtött „rajongás") elkerülhetetlenül pusztító politikai fanatizmusba torkollik, a tudományos vita — az egzakt, megfigyeléssel alátámasztható bizonyítás miatt — békés mederben tartható, mert lehetőséget nyújt a szellem embereinek számára versengő hajlamaik békés, józan „kiélésére" és ezáltal arra, hogy környezetüknek is példával szolgáljanak az ellentétek módszeresen civilizált, társias szellemű felodására. Ezekről a törekvésekről (legalább a pontos önmeghatározás végett) talán akkor is érdemes tudomást venni, ha valakit — mint Held Józsefet — ez a fajta kontextualitás kevéssé érdekel, s inkább azt a hagyományosabb utat járja, hogy a gondolkodás maroknyi héroszának életútját és elméleteit összefoglalva magukat a kozmológiai elképzelésekben bekövetkezett átalakulásokat mutassa be. Maga is újólag rámutat e szellemóriások „konzervativizmusára", arra, hogy (többnyire) távolról sem szakítottak a vallással (sőt többen közülük egyházi hivatalt viseltek és teológiával is foglalkoztak) - miközben ugyancsak ismételten hangsúlyozza, hogy éppen ez különbözteti meg őket a felvilágosodástól, ami túlzó és leegyszerűsítő, hacsak nem a felvilágosodás erősen szelektív fogalmával élünk. A szellem forradalmárainak e „konzervativizmusa" valaha zavarba ejtette a „haladó" történészeket; Held némileg reflektálatlan megértéssel fordul felé, ami ugyan jóval rokonszenvesebb, végső soron azonban mégiscsak fontos, értelmezendő és értelmezhető jelenségről van szó - s a fentiek e „konzervativizmusnak" egy lehetséges konkrét értelmezési keretét adnák. A könyv rövid bevezetőjét egy némileg fragmentált fejezet követi általában a forradalom problémájáról és fogalmáról, a szellemi fejlődés mozgatórugóiról, illetve az európai tudományos gondolkodás 16. század előtti fejlődéséről. A forradalommal kapcsolatban Held érdekes álláspontra helyezkedik (összhangban azzal, hogy az általa is hatalmasnak minősített szakirodalom csekély töredékét tartja „hatásosnak" - 38. o. 18. j.): az állapotok hirtelen, gyökeres, bár nem feltétlenül erőszakos megváltoz(tat)ását csak epizódnak tekinti egy hosszabb forradalmi folyamatban, melynek kezdetét és végét az ideológiai vita fellángolása illetve lanyhulása jelzi. Mint a forradalom egyéb meghatározásai, ez sem problémamentes, mindenesetre a szerző számára lehetővé teszi, hogy könyve tárgyáról mint „tudományos-intellektuális forradalomról", a reformációról mint „vallási forradalomról" (50. o.) beszéljen (kérdés marad persze, hogy ez közelebb visz-e a reformáció jelenségének
