Századok – 2004
Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223
240 FIGYELŐ képezni. A használt forrásokat, vagy ahogy Marc Bloch találóan nevezi, a történelem tanúit, úgy véljük, hogy Imreh sikeresen állította elő és — mivel a tanúkat nem elég csak előállítani — sikeresen is bírta szóra őket. Nagyon sok mindent elmondhatnánk még az Imreh-i életműről és megalkotójáról. Elmondhatnánk például azt, hogy nagy hajlamot mutatott a tudományos együttműködésre, amelynek gyümölcsei a már említett Pataki Józseffel közösen írt Kászonszéki krónika, vagy az Erdély változó társadalma. 1767-1821, amelyben Csetri Elek a szerzőtársa. Pataki Józseffel és Csetri Elekkel természetesen még más közös művek is születtek, és szerzőtársa volt például az évek során Camil Muresan is. (Sokszor, sok helyen mondott köszönetet azoknak, akik közvetve vagy közvetlenül segítették kutatásaiban.) És ha rejtetten, ha címlapra odaírtan nem is, de szerzőtárs volt számos tanítványának számos államvizsga dolgozatában, doktori disszertációjában, könyvében. Egyszer, nem is olyan nagyon régen Imreh István azt mondta nekem, hogy ha О mái- nem lesz közöttünk, csak a művei, idő múltával alkalmunk lesz elgondolkodni azoknak igazi jelentőségén, és egyet biztosan látni fogunk, azt, hogy sok helyütt megbontotta azt a bizonyos falat, ami eltakarja még előlünk a múltat. És ha belelapozunk tanulmányaiba, akkor láthatjuk, hogy mennyire igaza volt. Valóban nagyon sok helyen megbontotta a falat. írt a székely közbirtokosságokról, a székely úrbérrendezésről és örökségről, a paraszti írásbeliségről, Gábor Áronról, a puskaporgyártó esztelneki szerzetesekről, a foldközösségről, a székely falvak törvényeiről, de írt a székely faluközösség alkonyáról, a reformkori erdélyi országutakról, a gépgyártó Rajka Péterről, hitelintézet-alapítási törekvésekről a reformkori Erdélyben, írt a falu szénafüvéről, a terméseredményekről, de írt a testre való gondviselésről, a keresztúr-fiúszéki ősökről és erkölcsökről, és még hosszasan folytathatnánk a felsorolást. Valóban sok helyütt megbontotta a falat, minden téglát kivett, amelynek a megmozdításához elegendő biztos tudást tudott szerezni. Az elkötelezettség soha nem hiányzott nála. Ezért volt az, és van ma is, hogy a gazdaság- és agrártörténettől a történeti ökológiáig mindenhez tudott hozzáadni valamit. Mégis utolsó könyvének — Erdélyi eleink emlékezete3 8 — fülszövegében a következőket mondja: „Eredményként azonban rendszerint az tétetődik mérlegre, ami könyvbe foglaltatott; kevésbé vagy egyáltalán nem például a tanári, nevelői buzgalom, a szolgálattevési szándék, a jóra való konok törekedés vagy az elvetélt álom. Az e sorokban önmaga számadoltatására késztetett erdélyi ember, mindent összegezve sem zárhatja le derűs elégedettséggel maga mentségét. Legfeljebb annak örülhet, hogy — mind e mai napokig — bizakodott és bizodalmat sugalmazott." Mi tudjuk, hogy О sokkal többet tett ennél. 38 Imreh István: Erdélyi eleink emlékezete. Budapest, 1999.
