Századok – 2004
Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223
224 FIGYELŐ kortárs és pályatárs Benkő Samu ihletett laudációja is, amelyet Imreh István nyolcvanadik születésnapjára írt A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás címmel. De Imreh Istvánról és műveiről az évek során nemcsak ő, hanem nagyon sokan írtak. Kortársak, pályatársak, tanítványok köszöntötték őt 60-dik, 70-dik, 80-dik születésnapján. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület emlékkönyvvel rótta le háláját, a Magyar Köztársaság pedig a 'Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével. Hosszú életpályája folyamán nézeteinek voltak kritikusai, voltak szakmai vitái — bár nem sok —, amelyeket az ő részéről mindig a higgadtság jellemzett. Bármit írunk most róla, úgy érezzük, ismert és ismételt lesz, mégis megpróbálkozunk egy rövid életrajzzal, csak a tényeket gyűjtve össze, és hozzájuk adva azt, ahogy mi ismertük őt. Akárcsak Tamási Áron, ő is „székely ágon született magyarnak", és életében mindvégig fellelhető a szülőföld gondolkodásformáló szerepe, azé a szülőföldé, amely számára nemcsak a tájat, hanem elsősorban az embert jelentette. Az apa, akitől a nevét örökölte falusi polgár volt. Pennás embernek készülő, az újat szomjúhozó polgár, akinek felsőbb iskola hiányában be kellett érnie a maga szerezte műveltséggel, és akit Benkő Samu a reneszánsz embert megtestesítő Colas Breugnon regénybeli figurájához hasonlított.1 (Nincs okunk nem hinni neki, hisz ő még ismerte id. Imreh Istvánt). Idősebb Imreh István kitűnő autodidakta volt több területen is. Cséplőgépet bírt és ő vezette az első saját tulajdonú autót (értsd személygépkocsit) a faluban. Családjára, különösen elsőszülött fiára maradandó hatást gyakorolt erős, nem szokványos egyénisége. Ifjabb Imreh István gyermek-és ifjúévei cselekedeteinek mozgatórugója volt az is, hogy apja tetszésére vagy épp ellenére cselekszik-e. Idősebb Imreh István a nagyhírű kolozsvári Unitárius. Kollégiumba adta tanulni a fiát, és nyugodt is volt felőle egészen a negyedik osztályig. „A negyedik osztály után azonban édesapám tudomására jutott piktorkodásom, és hogy bohémmá ne zülljek, a brassói református kereskedelmi iskolába íratott be" - emlékezett Imreh István.2 A sokféle tehetséggel, jó művészi érzékkel megáldott gyerekember mindkét iskolában megtalálta a maga patrónusait. A kolozsvári unitárius „skóla" tanárai közül mindig szívesen emlékezett vissza Ferenczi tanár úrra, aki a természet ismeretére és szeretetére nevelte, Márkos tanár úrra, aki az irodalom olvasására tudta rávenni, s az igazi mentorra, Tóth Istvánra, aki művészpalántát látott benne s akinek az áldásos tevékenysége alól végül az atyai szigor „mentette meg". A reformátusoknál Szécsi Sándor irányítása alá került, aki hamar „megfertőzte" népi irodalommal, szociológiával, és ráébresztette a közösségért munkáló ember társadalmi felelősségére. 1938-ban fejezte be középiskolai tanulmányait a „brassói keriben", de érettségi vizsgát csak 1940-ben, a bécsi döntést követően tehetett. (Romániában külön vizsga hiányában az érettségi képesítést az egyetemi felvételre, s a román tanügyigazgatás — hogy bizonyos rétegek fiainak és elsősorban a magyar diákság előmenetelének valahogy útját állja 1 Benkő Samu: A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás. Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik születésnapjára. Kolozsvár, 1999. 7. [A továbbiakban- Benkő-. A múltidéző titka.] 2 Igyekeztem jó tanár lenni, s igazat írni. Születésnapi beszélgetés lrr.ren István professzorral. Szabadság (Kolozsvár), 11 (1999). 218:9. [A továbbiakban: Igyekeztem jó tanár lenni.]
