Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

188 TILKOVSZKY LÓRÁNT - WEIDINGER MELINDA jogoktól is megfosztva, gazdaságilag tönkre téve, lehetőség nélkül, hogy népi kultúráját ápolja és elősegítse, a magyarság a legmélyebb kétségbeesés napjait éli. De éppenséggel a németség helyzete sem irigylésre méltó. Pillanatnyilag mindenesetre valamivel kedvezőbb, mint a magyarságé. Habár bizonyosan nem azért -és ezt némely birodalmi német körökben sajnos teljesen figyelmen kívül hagyják —, mintha a szerbek egyes-egyedül csak a magyarok ellen viseltetnének soviniszta érzelmekkel. A csehekhez és románokhoz hasonlóan a szerbek is a „divide et impera" kisebbségpolitikai kormányzati elvet követik; mindenekelőtt a magyarokkal akarnak elbánni, hogy aztán minden erővel a németség ellen indulhassanak. A régi Magyarországtól elszakított sváb nép mai településterületén kb. ugyanazon időben telepedett le, mint a Maradék-Magyarország svábjai. A magyar uralom idején ezek a svábok teljes polgári és politikai jogegyenlőséget élveztek, a személyes szabadság maradéktalan védelmét és abszolút jogbiztonságot. Ezek elengedhetetlen feltételei voltak anyagi jólétüknek és kulturális fellendülésüknek. Miután a magyarság részéről sohasem és semmiféle üldöztetésnek nem voltak kitéve, a magyar állam iránt abszolút hazafias érzületet tanúsítottak, hűséget és ragaszkodást, ami odáig ment, hogy az 1848/49-es szabadságharcban a magyarsággal vállvetve harcoltak az osztrák önkényuralom ellen. A sváb derék, józan nép. Az előző évszázad hetvenes éveiben, de különösen a nyolcvanas évek elején a német iskolaegylet megpróbálta ezen a területen meghonosítani az össznémet mozgalmat, egy akciót, amely a magyar államgondolat ellen irányult. Később az osztrák író, Adam Müller-Guttenbrunn arra törekedett tendenciózus, a magyarságot gyalázó és kigúnyoló írásaiban, hogy magyarellenes hangulatot ébresszen. E század elején egy szász újságíró, Viktor Orendi-Hommenau Fehértemplomban (Weisskirchen) magyarellenes lapot alapított, ezt még néhány hasonló lapalapítás követte. Ezek a próbálkozások már a kezdeti stádiumban hajótörést szenvedtek. A sváb népnek a magyar időkben nyugodt, szabad, békés élete volt. Ez az érthető oka ellenálló magatartásának mindezen próbálkozásokkal szemben. Ezenfelül a bácskai svábok közvetlen közelről látták a földalatti felforgató tevékenységet, amit szláv részről indítottak a magyarság és a Dunai-Monarchia ellen; ők közvetlen szemtanúként figyelhették a szerbek felforgató szándékait. Mivel a sváboknak jó volt a megérzésük, hogy a hatalmi viszonyok esetleges változása vagy eltolódása végül az ő hanyatlásukat is jelentené, távol tartották magukat minden akciótól, amely — ha csak közvetetten is — a magyar pozíciók gyengítésére alkalmas lett volna. Ez a körülmény, — mint ahogy az a tény is, hogy az egykori Dél-Magyarország svábjai nagyrészt falusi lakosok és mezőgazdák, — magyarázza, hogy a dél-magyarországi németek a magyar uralom idején nem akarták kiélezni a német nyelv kizárólagos használatával kulturális igényeik kielégítését. Az uralomváltás után a németség súlyos és nehéz idők elé nézett. Hosszú ideig a svábok sem akarták elhinni, hogy tartós politikai változásról van szó. Ezzel magyarázható, hogy politikai szervezeteik kiépítését nem odavalósi vezetők kezdték el. Szervezőik közül ketten Horvátországból jöttek: dr. Kraft és dr. Grassl. Mindkét vezetőnek, akik a sváb népet egy kulturális és egy politikai szervezetben igyekeztek egyesíteni, valami ismeretlen és egészen megfoghatatlan volt a németek és magyarok közötti testvéri kapcsolat, lelki összetartozásuk. A bácskai svábok