Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 185 a gyakorlati eredményére nagyon jellemző, hogy pl. Erdődön a gyerekek a fiúiskolában német tanításban részesülnek, a leányiskola rendi iskola, és mint ilyen, a román tannyelv használatára van kötelezve. Otthon a gyerekek egy harmadik nyelvet beszélnek: a magyart. Kálmánd községben az iskolafelügyelő 1795/1929. számú rendeletével bezárták a nyári otthont. Indok: a felügyelőnő és a gyerekek magyarul beszéltek egymással. 2-6 éves gyerekekről van szó. De még az iskolakötelesek is már román uralom alatt születtek. Ki tanította volna meg ezeknek a gyerekeknek a magyart, ha nem a szüleik? Ez a tény önmagában véve megcáfolja a vádat, mintha a katolikus papság „terrorizálná" a telepeseket a magyar iskolák érdekében. De eltekintve ettől: aki a viszonyokat ismeri, nem állíthatja komolyan, hogy román uralom alatt a magyarság részéről terror egyáltalán lehetséges lenne. A kérdés feltétlenül megoldást kíván. Az eset komoly akadályt képez a magyarok és németek összefogása előtt; érthető, hogy egy ilyen akció nem csupán Erdélyben, de a Maradék-Magyarországon is teljes ellenszenvet ébreszt. Már utaltunk arra, hogy a kérdés megszüntetése általános kisebbségi szempontokból, de a nagy, létfontosságú német érdekek szempontjából is sürgősen szükséges. A megoldás kétségtelenül csak az önkéntes asszimiláció tényében és a regermanizálási mozgalom leállításában található meg. Minden mástól eltekintve ez a megoldás azért is sürgető, mert román részről ehhez az akcióhoz nem azért nyújtottak segédkezet, mintha a román állam készséges és hajlandó lenne arra, hogy a német propagandát állandóan támogassa. Egy mérvadó román tényező nem vonakodott a magyarázattól: a román kormány csak azért idézte elő és tartotta fenn ezt az állapotot, mert szilárdan meg van győződve, hogy előbb-utóbb az összes iskolában bevezetheti a román tannyelvet. Végkövetkeztetések Annak mérlegelésekor, hogy milyen politikai céljaik vannak a román uralom alá került német és magyar kisebbségeknek, és milyen eszközöket kell felhasználniuk ezeknek a céloknak az eléréséhez, ezenkívül az ezen kisebbségek számszerű és valóságos viszonyán, a mindenkori román kormányok kivétel nélkül soviniszta politikáján, valamint a román értelmiség hasonló lelkületéről is elöljáróban elmondottakon kívül, véleményünk szerint még a következőket kell figyelembe venni: a/ Az új Nagy-Romániában a német és a magyar kisebbségen kívül még 9 más kisebbség él (oroszok, ukránok, bolgárok, törökök, lengyelek, szerbek, szlovákok, tatárok és gagauzok). Mindezen kisebbségek arányszáma a hivatalos népszámlálás szerint kereken 26%-a az összlakosságnak. A valóságban azonban lélekszámuk több, mint Nagy-Románia lakosságának egyharmada. Az ún. Obirodalom szinte teljesen román. A román állam újonnan szerzett területei — hatalmas ívben, amely a bolgár határtól Dobrudzsán át mélyen benyúlik a magyar alföldbe, — jelentős kisebbségi tömegeket ölelnek fel, miközben egyes kisebbségek településterületei szervesen összekapcsolódnak törzstársaik nemzetállamával.