Századok – 2004
Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159
MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 177 Teljes nyomatékkal hangsúlyozzuk, hogy a sváb nép széles rétegeinek ehhez a politikai irányhoz egyáltalán semmi közük nincs. Különösen a magyarság rágalmazásával szemben áll lelkileg idegenül ez a derék és józanul gondolkodó nép, mint ahogy azzal a törekvéssel szemben is, hogy a sváb népközösséget a magyargyűlölet alapján építsék ki. Ennek következtében mind több olyan hang hallatszik, amely határozottan e politika folytatása ellen fordul. így pl. a kisiparosok és kereskedők külön akciója, amely a svábok hivatalos pártvezetésének már 1924 januárjában komoly nehézségeket okozott. Azóta gyarapodnak a növekvő gyengeség jelei, amit a hivatalos sváb politika maga idézett elő. A magyarság nagy sajnálattal látta, hogy a sváb táborban a dolgok rosszul mennek, hogy Kaspar Muth és Franz Blaskovich — akik 1918 előtt mindketten a Magyar Függetlenségi Pártnak, Magyarország maradéktalan államjogi önállóságának hűséges hívei voltak — az űj érában helyi tekintélyüket a magyarellenes propaganda cégéréül áldozták fel. Mindazonáltal a magyarok hosszú időn át meg tudták őrizni hidegvérüket, és viszonzatlanul hagyták a sváb támadásokat. Persze a magyarság az új rezsim első éveiben túlságosan gúzsba volt kötve, hogy e támadások ellen megvédhesse magát. De később sem hagyta magát félrevezetni, és mindig túl tudta magát tenni a sváb vezetők támadásain és hibás lépésein. Klasszikus példa erre a Magyar Párt magatartása az 1927-es választási harc alkalmával. A német-magyar választási paktum értelmében a magyarok átengedték az aradi kerületben nekik jutott mandátumot a sváboknak, így jutott Hans Beller képviselői helyhez. Ugyanekkor a sváb vezetés alatt álló szatmári Gauamt, — amelyre még rátérünk, — teljesen helyénvalónak és a választási paktummal összhangban lévőnek tartotta, hogy a német-magyar választási blokk magyar jelöltjei ellen dolgozzék, a liberálisok érdekében. Hogy ez így történt, Hans Otto Roth is megerősítette. Húzzuk alá még egyszer, hogy a svábok jókora többsége — érdekeik védelmének helyes útját jobban felismerve — ettől a mozgalomtól távol áll, és többé nem hajlandó arra, hogy vezetőit vakon kövesse. A sváb nép kijózanodására jellemzők az 1930-as választások eredményei. A kormánypárttal közösen állították fel a svábok hivatalos listájukat. Velük szemben a „Kézművesek és Parasztok" egy ad hoc csoportot képezett. A sváb választók száma Temes-Torontál megyében eléri a 48.000-t. Ebből a szavazástól tartózkodók számát (12%) levonva csak 42.000 sváb szavazat marad. Ebből (a Kronstädter Zeitung 1930. február 12-i számának adatai szerint) 4.000 a Liberális Pártra esik, a maradék 38.000 szavazatból azonban kereken 10.000 a fenti csoportra. Az a tény, hogy a sváb nép nem helyesli politikai vezetőinek magyarellenes irányát, sok közvetlen jel mellett pl. abból is kitűnik, hogy a Temesvárer Völksblatt olvasóinak száma, mióta a kisebbségi blokk jegyében harcol, ugrásszerűen megnőtt. Mit értek el ezzel a politikával a svábok? El kell ismerni, hogy ma több német iskola van, mint a háborű előtti időben. (De ez csak akkor lenne teljes értékű bizonyíték, ha tényként lehetne mellé tenni azt a puszta hipotézist, hogy a kérdéses területen — ha magyar uralom alatt marad — ma kevesebb német iskola volna, mint amennyi most román uralom alatt létezik.) Ezenkívül nem szabad elfelejteni, hogy a gazdasági bázis, amely nélkül a kulturális felépítmény
