Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 171 Mialatt Erdély lakosságában a legszorosabb értelemben (az alábbi adatokat az 1910-es magyar statisztikából vettük) a magyarság 34,3%-kal, a németség 8,7%kal képviselteti magát, a magyarság aránya a városi lakosságban (29 város) elérte az 58,7%-ot, a németeké a 16,1%-ot. Az erdélyi városok magyar jellege — a német településterületen a német jelleg — még ma is élesen szembeötlő. A magyar-ok és németek túlsülya a politikai, kulturális és gazdasági területen a románsággal összehasonlítva egyáltalán nem mesterséges, erőszakos beavatkozás eredménye volt. A magyarság népi sajátosságai és erényei — mivel ezer éve ezen a területen él — és az utánuk kétszáz évvel letelepült szászokéi tették ezt a két népet a szellemi és gazdasági kultúra hordozóivá és az európai civilizáció közvetítőivé a régi István-i birodalom délkeleti sarkában. Ezek az erények magyarázzák, hogy ez a két nép a románok sokkal később, fokozatosan beszivárgott, primitív pásztornépét minden területen messze felülmúlja. Ilyen adottságok közepette áldozták fel a németeket és a magyarokat egy olyan nép uralmának, amely messze alacsonyabb kultúrszinten áll, mint ők. Mértéktelen, vad sovinizmussal eltelve, egy Közép-Európa nyugati és északnyugati részén ismeretlen politikai és társadalmi morál eszközeivel és módszereivel élve, Nagy-Románia mai hatalmon lévői az egész államapparátust — törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás — olyan alapelvek szerint építették fel, amit a románok politikai és etikai gondolatvilágában járatlanok egyáltalán nem érthetnek meg. A népileg majdnem teljesen homogén Orománia helyébe az erőszakos területnövekedés következtében egy szinte ugyanolyan tipikus nemzetiségi állam lépett, mint Csehszlovákia. Sem az elsősorban a Regát politikai erőire támaszkodott liberális párt, sem a Maniu-kormány nem vonta le a megfelelő politikai következtetéseket a fent említett tényből. Mind a liberálisok, mind Maniu emberei arra törekedtek és törekednek még ma is minden erejükkel, hogy a kisebbségeket de facto kiirtsák, beolvasszák, és Nagy-Romániát Orománia példája szerint egy népileg egységes, soviniszta nemzetállam-alakulattá változtassák át. Hogy a román önkényuralom alá került kisebbségek helyzetét a maga meztelen valóságában ragadjuk meg és mérlegeljük, hogy ezeknek a kisebbségeknek a politikai céljait helyesen tűzhessük ki, a mindenkori kormányok fent említett „nemzetpolitikai" alapelveit és vezéreszméit kell mindig szem előtt tartani, annál is inkább, mivel ezek az elvek adják meg egyidejűleg szinte az egész román értelmiség politikai hitvallásának a jellegét. Nyugat-európai szem számára — az erőviszonyok gondos felméréséhez szokva — értelmetlen utópiának tűnhet egy népileg homogén Nagy-Románia gondolata, egy effajta cél homokra épül. Az utópikus elem azonban magának a nyugat-európai politikának — főképp ha a politikába beleszóló társadalmi osztályok egy ily romantikus felfogása hatalmába keríti — nem mindenhol egészen létidegen. Mennyivel könnyebben ragadtatják el magukat teljesíthetetlen álmoktól a politikailag kevésbé iskolázott balkáni népek! A románok azonban frankomániájuk ellenére egy gátlástalan, felfelé törekvő balkáni nép minden jellemvonásával rendelkeznek. Itt átadjuk a szót a liberálisok vezetőjének, az egykori román miniszterelnöknek, Vintila Bratianunak. A Turnu-Severin-i „kultúrházban" 1926 őszén elő-