Századok – 2004

Történeti irodalom - Ress Imre: Kapcsolatok és keresztutak. Horvátok; szerbek; bosnyákok a nemzetállam vonzásban (Ism.: Niederhauser Emil) VI/1486

1488 TÖRTÉNETI IRODALOM 1488 Gorcsakov orosz külügyminiszternél tiltakozik az orosz ügynökök Monarchia-beli tevékenysége miatt, Gorcsakov az ügynökök letartóztatását javasolja. A horvát kiegyezés ügyében Andrássy nem kívánja a módosítását, Ferenc József és Lónyay igen. Andrássy félt a szerbektől, úgy látta, 3-4 év múlva összecsapásra kerül a sor Oroszországgal, addigra meg kell békélni a hazai szerbekkel. 1872-re szerb képviselők bejutottak a magyar országgyűlésbe. A Monarchia vasútépítési ajánlatát a szerb vasúttal való összeköttetésre a szerbek elutasítják, inkább Szaloniki felé akarnak kapcsolatot. A szerbiai vámtételek 1871-es megemelése miatt Kállay a szerbiai sertéskivitelre is emelni akarja a vámot, de végül inkább egy összefoglaló kereskedelmi szerződéstől várják a megoldást. A szerb államiságra szükség van, de az országgal szemben mégis fennmarad a bizalmatlanság, a szerb veszélyt felnagyítják. Az utolsó tanulmány a magyarországi Svetozar Miletic és a szerbiai Vladimir Jovanovic írásai alapján rekonstruálja a szerb liberalizmus értékvilágát. Miletic és társai 1860/61 után a Vajdaság felszámolása miatt az alkotmányosság hívei lesznek. Magyarország belső föderalizálását kívánták, a szabadságot a nemzettel kötötték össze. A magyar alkotmányosság megnöveli szerinte az asszimiláció lehetőségét. Miletic törökellenes háborút is akart, de ezzel egyedül állt. Féltek a Monarchián belüli délszláv egység lehetőségétől, ezért ellenzik a föderalizálást Magyarországon belül. Jovanovic és a szerbiai liberálisok a liberalizmus másodlagos nyugati interpretátorait követik. Jovanovic már 1870-ben Újvidéken adott ki egy politikai szótárt az elmélet ismertetésére. 1869-ben Szerbiában alkotmányos monarchiát akart. A liberalizmust a felzárkózás érdekében tartotta fontosnak. Ezt a kormányzó oligarchia elutasította. Jovanovicnak csekély társadalmi támogatottsága volt, csak az ifjúszerb liberálisok és a konzervatív faluközösség. A magyarországi eredetű Omladina ifjúsági csoport hamar széthullt. Ekkor a fejedelemségben alakult ki a Mlada Srbija (Ifjú Szerbia) mozgalom. Ez az egyház, a guzla és a modern tudomány összefogásától várta a fejlődést. Ress szellemesen patriarkális liberalizmusnak nevezi ezt a felfogást. Jovanovicék nemzetállamot akartak, nem birodalmat, és nemzeti egyesülést a fejlett nyugati hatalmak segítségével. De hamarosan már a balkáni szerb hegemóniát is igénylik. A muzulmánokkal nem számoltak. 1878 után a változás frusztrálta a szerbiai liberálisokat, ezért a nacionáldarwinizmustól már a pánszlávizmusig jutottak. A liberalizmust már nem lehetett újragondolni. Abban persze igaza van Ress Imrének, hogy mindkét országban a szerb liberálisok számára a liberalizmus a nemzeti mozzanat miatt volt érdekes, de azért a gyér számú egyéb kérdéseket is érdemes lett volna megnézni, már csak azért is, hogy miért ilyen csekély számban találhatók. Az utolsó rész a bosnyákokról szól. Az első a közös pénzügyminisztériumban működött magyarokról, de nem valamiféle összegzés arról, hogy összesen hányan voltak és milyen beosztásokban. Ress Imre három portrét rajzol meg. Mindhárman persze nemesi származásúak voltak, kettő közülük hosszabb, illetve rövidebb pedig miniszter is volt. Kállay Béni autodidakta, fiatalon J. S. Millt fordította, kapcsolatban állt az imént emlegetett Jovanovic-csal is. Andrássy révén 1867-ben belgrádi főkonzul lett, megtanulta a szláv nyelveket, és mindvégig szláv szakértőnek számított. Boszniát a szerbek jogos tulajdonának tekintette. A hetvenes évek elején prímér források alapján megírta a 19. század eleji szerb felkelés történetét, anyagával ma is számottevő alkotás. Az akadémia ezért választotta tagjai közé. 1875-ben országgyűlési képviselővé választották, de liberális felfogása ellenére konzervatív programmal, így nem is játszott komolyabb szerepet. A nagy keleti válság idején ellenezte a törökbarátságot. Az 1878-as rendezés alkalmával a Monarchia ruméliai fődelegátusa volt. 1879-ben került a közös pénzügyi minisztériumba, 1882-ben lett közös pénzügyminiszter és így Bosznia ügyeinek felelőse. A minisztériumban sok magyart és itteni származású nem magyart alkalmazott. Boszniában egyértelműen a modernizálást óhajtotta elősegíteni. Ezért szorgalmazta a jobbágyok önkéntes megváltását, gazdasági szakiskolákat alapított, megpróbált a muzulmánokra támaszkodva valamiféle bosnyák identitástudatot kialakítani. Ezért hozta létre a nemzeti szimbólumokat (címer, zászló stb.), a tudomány és irodalom pártolására Nada (Remény) címen alapított folyóiratot, kiadott egy bosnyák nyelvtant, latin és cirill betűs kettős írással. Bécsben internátust hozott létre a fiatal bosnyák értelmiség kiképzésére. A magyar belpolitikára is volt befolyása, Ferenc József bizalmasaként, de miniszterelnök nem lehetett. 1903-ban bekövetkezett haláláig volt közös pénzügyminiszter. Utána Burian István vette át a tárcát és vele Bosznia igazgatását. A jobbágymegváltást meggyorsította, de a bosnyák identitást nem erőltette. De merev volt politikájában. 1912-ben le kellett mondania, mert a magyarországi illetőségű Berchtold lett a közös külügyminiszter, így pénzügyminiszternek osztrákot kellett kinevezni. Tisza István kormányában a király személye körüli miniszter lett. Ferenc József bizalma révén sok kapcsolata volt a közös külügyminisztériummal. 1914-ben a háború híve volt. 1915-ben