Századok – 2004
Beszámoló - Hajdu Tibor: Emlékezet és valóság. A magyar politika vezéralakja a világháborúban VI/1454
1460 · TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AZ I. VILÁGHÁBORÚRÓL szág szerkesztője körül „egy furcsa addig sohasem látott társaság alakult ki, akik olyan titokban jártak-keltek mondanivalóikkal a még háborús kábulatban élő Budapesten, mint valamely új vallásnak a tagjai [..] akik »megbízható« híreket kaptak a frontról, akik mindig jobban megmagyarázták állásainkat a térkép előtt, mint a hadvezetőségjónak látta közölni, akik francia meg angol hírlapokhoz jutottak, akik tudták, hogy mit gondol magában az antant, akik azt keresték, hogy mi maradt ki a Höfer-jelentésekből"; Lovászyt „a háború hitetlenjei vették körül".1 4 Lovászy azonban 1918 végén elfordult Károlyitól, kilépett kormányából, sőt egy ideig az ellenforradalmi Friedrich-kormány tagja lett, de hamarosan visszavonult a politikától. Békében élhetett a '20-as évek Magyarországán, múltját megbocsátották, de ennek ára a hallgatás volt: pedig ha megírja memoárjait, sok minden és sok mindenki lelepleződött volna. így elfelejtették: a baloldalnak nem kellett pálfordulása miatt, a jobboldal hőse nem lehetett antantbarát múltja miatt. Azért is szóltam róla pár szót, mert a Zeitgeschichte sajnálatos betegsége, hogy a napi politika, a publicisztika, a mainstream-irányzatok nyomása alatt a főszereplőkre összpontosít és homályban hagy fontos mellékszereplőket, sőt a főirányoktól eltérő pártokat és irányzatokat is. Küzdeni kell ez ellen a sematizáló nyomás ellen. Károlyi elismeri, hogy a parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék sem volt képes tettekre a háború ellen 1918 októberéig, hangsúlyozva, hogy ez nem rajta múlott; ez igaz, de az 1919 utáni Károlyi nem érte volna be ennyivel. A szociáldemokraták A szociáldemokrata pártvezetőség több tagja is megírta emlékiratait a háborúról és a forradalmakról. Mondanivalójuk még ellentmondásosabb volt, mint Károlyié, mert a párt és lapja óvott ugyan Szarajevó után a háborútól, ám a hadüzenet elküldésekor készségesen felvette a cenzúra szájkosarát és 1917-ig, az orosz forradalomig, tartózkodott az állásfoglalástól, akkor is csak békevágyát fejezte ki, tettek nélkül, sőt a munkásság spontán háborúellenes sztrájkjait sem merte vállalni. Az összeomlás után viszont egyértelműen háborúellenes, pacifista álláspontra helyezkedett, s erre a fordulatra magyarázatot kellett volna adni. A pártvezetőség egyetlen tagja, Kunfi Zsigmond, aki kezdettől fellépett — internacionalista alapon — a háború ellen, nem írta meg memoárjait, mintegy igazolva a régi mondást, hogy akinek nincs letagadni valója, az nem ír emlékiratokat. A problémát legegyszerűbben Böhm Vilmos oldotta meg: „»Végre megtörtént!« - ezzel a fölkiáltással üdvözölte a magyar parlamentben Apponyi, Andrássy és a többi nagybirtokos a hadüzenetet. A munkásságnak egyetlen képviselője sem ült a parlamentben s így egyetlen hang sem emelkedhetett az országgyűlésen belül a háború és a háborücsinálók ellen." A hadüzenet után a pártot elnémították. „De csak néhány hétig tartott a kényszerű némaság. A »Népszava« mind erősebb és erősebb hangon írt a háború ellen [...] Az 1917. évi orosz forradalom még nagyobb lendületet adott" - és így tovább.15 Tehát a párt háború utáni álláspontját visszamenőleg kiterjesztette 1914-ig, nem törődve azzal, hogy mindenki másképp emlékezett. 14 Krúdy Gyula: Lovászy Márton legszebb évei. In: Régi pesti históriák. Színes írások. Budapest, Magvető, 1967. 411^12. 15 Böhm Vilmos: Két forradalom tüzében. Bővített kiadás, Budapest, Népszava, 1946. 26-27.
