Századok – 2004

Beszámoló - Hajdu Tibor: Emlékezet és valóság. A magyar politika vezéralakja a világháborúban VI/1454

1456 · TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AZ I. VILÁGHÁBORÚRÓL misszumos békére. Tisza és kormánya azonban ezt mereven elutasította, Tisza mártírhalála után pedig felháborodást kelthetett volna, ha Wekerle vagy Andrássy és más legitimisták rá hárítják a felelősséget. Helyesen állapítja meg Romsics Gergely nemrég megjelent tanulmányában, hogy az utókor narratívjában Tisza és Károlyi alakja jelképes, „metaforikus jelentésre tett szert", „összesűrítették mindazokat a tulajdonságokat, amelyekkel a szerzők az egyes rendszereket felruházni kívánták, és a róluk adott jellemzések számos esetben erkölcsrajzba »fordultak át«, azaz egy klasszikus mintákat idéző morális invektívába. Az eljárásból következően Tisza és Károlyi képe életnagyságnál nagyobbra nőtt."3

Hozzátenném: Károlyi és Tisza híveinek előadásában az összeomlást megelőző évtized mintegy kettejük párviadalaként jelenik meg, noha Károlyi Tiszához hasonló súlyú kihívóvá csak 1917-1918-ban vált. Tisza igazi ellenfele vagy másfél évtizeden át ifjabb Andrássy Gyula volt. Andrássy Gyula Andrássy apja méltó utódának képzelte magát, és ambícióit ez határozta meg -noha annak éppen ellentéte volt, sokkal nagyobb műveltséggel és ismeretekkel, de sokkal kevesebb politikusi tehetséggel és határozottsággal, döntési képességgel. Ezért ha emlékiratait olvassuk, többet nézünk ki belőle, mint amennyit tettekkel tudott bizonyítani. Hosszan idézi háború előtti és alatti megnyilatkozásait annak bizonyítására, hogy ő mi mindent előre látott, s hogy milyen más lett volna, ha ő tudja befolyásolni a Monarchia utólag élesen bírált diplomáciáját, nem pedig Tisza. így hivatkozik arra, hogy még 1913 őszén is azt mondta a delegációban: a hármasszövetségben „nekünk valamelyes önálló szerepet kell játszanunk, egyetértek ebben gróf Károlyi Mihály barátommal, aki azt mondta, hogy a mi szerepünk ebben a szövetségben az, hogy azokat az ellentéteket enyhítsük, amelyek a hármas szövetség és az antant között fennállnak. Valóban leginkább erre vagyunk hivatottak, mert köztünk és a többi nagyhatalom között a legkevesebb külön-érdekellentét áll fenn."4 Ugyanakkor emlékirataiban kifejti: ekkor 1912-1913-ban már tudta, hogy az orosz külpolitika igen befolyásos francia körökkel együtt támogatja Szerbia területi aspirációit a Monarchiával (és Magyarországgal) szemben. Andrássy arra nem ad felvilágosítást, hogy miért nem lépett fel nyíltan e hibák ellen? Ennek egyik oka feltétlen németbarátsága, csodálata Vilmos császár iránt, amit nem is tagad. Jellemző módon adja elő parlamenti beszédét a korlátlan tengeralattjáró-háború támogatásáról. „Én a parlamentben a kormány elhatározását tudomásul vettem, de beszédemben azt mondtam (1917. február 26.), hogy a tenger alatti háború használata »csak akkor volt helyes, ha oly hatályos, hogy esetleg új ellenségek beavatkozása kevesebb hátrányt okoz, mint amennyi haszonnal jár a fegyver. Hogy vajon így lesz-e, azt mi (az ellenzék) nem tudjuk, azért mi nem vállalunk felelősséget, azért a hadvezetőség felelős.« Utólagos, teljesen meddő kételyek hangoztatása által nem akartam a nemzet nyugalmát és önbizalmát aláásni, défaitizmust terjeszteni, mint ahogy Károlyi tette." De „egészen más kérdés, hogy mint felelős tényező az elhatározáshoz elő-3 Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet. A Habsburg Birodalom felbomlása az osztrák és magyar politikai elit emlékirat-irodalmában. Budapest, L'Harmattan, 2004. 82. 4 Andrássy Gyula gróf: Diplomácia és világháború. Budapest, Göncöl-Primusz, 1990. 34. (Első kiadás: Budapest, Légrády, 1921.)