Századok – 2004
Beszámoló - Magyar–brit kapcsolatok 1848-tól napjainkig. A Londoni Magyar Kulturális Központ és a Londoni Egyetem Közép-Kelet-Európai Tanszéke által 2004. április 16–17-én megrendezett konferenciáról (Beretzky Ágnes) VI/1431
BESZÁMOLÓ 1435 ja — eleve „lépéshátrányból" indult. A hagyományos brit-magyar szimpátiára és az alkotmányfejlődés hasonlóságára alapozott érveléssel pedig inkább csak a magyarországi politikai elit megtévesztését szolgálhatták, a brit közvélemény és a döntéshozók megnyerését aligha. A háborús vereség és a Foreign Office-ban általánosan uralkodó lesújtó Magyarország-kép következtében 1918-ban a történelmi Magyarország feldarabolásával a brit döntéshozók többsége egyetértett. Jeszenszky Géza6 Csallóköz példáján illusztrálta előadásában, hogy a trianoni rendezés visszásságai elsősorban nem az etnikai rendezőelv alkalmazásából, hanem az önrendelkezési jog magasztos eszménye és a gyakorlatban alkalmazott nyers hatalmi politika közötti ellentmondásból fakadtak. A brit békedelegáció is annak köszönhette megosztottságát, hogy míg David Lloyd George miniszterelnök óva intett „bármilyen, az igazságosság alapelvével szembehelyezkedő bosszúállástól, mohóságtól", a küldöttség vezetője, Sir Eyre Crowe és nemegyszer többi tagja is — a francia képviselőkkel karöltve —- Németország és Magyarország meggyengítését, valamint Szovjet-Oroszország elszigetelését tartotta legfőbb céljának, így többnyire szemet hunyt társult szövetségeseiknek a vesztesekkel szembeni túlkapásai felett. A színmagyar Csallóköz esetében például — naplójának tanúsága szerint — a magyarokat egyébként korántsem szívelő Harold Nicolson következetesen ragaszkodott az etnikai elvhez, ám a brit küldöttség többi tagjával szemben alulmaradt. így vált a kialkudott határ a hatalmi érdekek mindenekfelettiségéből fakadó kettős mérce alkalmazásának mintapéldájává: a győztesek a történelmi-földrajzi alapú magyar érvrendszert, mint anakronizmust elvetették, az azzal szembeállított nemzetiségi elvet pedig a győztes (szomszéd) nemzetek stratégiai érveivel sértették meg. A két világháború közötti magyar külpolitika legfontosabb célkitűzése a trianoni határok revíziója volt, melyet a húszas években egyetlenegy döntéshozó pozícióban lévő brit államférfi sem támogatott. A brit külpolitika irányítóinak status quo álláspontja azonban nem jelentette azt, hogy a brit közvéleményben, főleg magasabb társadalmi körökben ne lettek volna jelen a főleg személyes kapcsolatokon nyugvó, a magyar revíziós törekvések jogosságát felismerő felfogások. Az egyik legnagyobb vihart kavaró megnyilvánulás, amely szót emelt a Magyarországgal szemben elkövetett igazságtalanságok ellen kétségkívül Lord Rothermere, azaz Harold Sidney Harmsworth sajtómágnás és konzervatív politikus személyéhez kötődik. Mint ismeretes, Rothermere egyik lapjában, a Daily Mailben 1927. június 21-én egész oldalas cikket jelentetett meg Hungary's Place in the Sun (Magyarország helye a Nap alatt) címmel, melyben bírálta a trianoni békeszerződés etnikai elvet figyelmen kívül hagyó passzusait. A lord lehetséges indítékai, a cikke által közvetlenül kiváltott brit kritika — a túláradó, szinte bohózatba illő magyarországi lelkesedés, valamint a kisantant-államok hisztérikus reakciói — már kellő nyilvánosságot kaptak. Romsics Ignác7 előadásából azonban arra is fény derült, hogy a Rothermere kampány nemcsak Trianon revíziójának ügyét karolta fel, hanem előre jelezte a revindikáció brit szimpatizánsai és a magyar revíziós propa-6 Jeszenszky Géza: British Role in Assigning Csallóköz (Zitny Ostrov, Grosse Schütt) to Czechoslovakia. Kézirat. ' Romsics Igncíc: "Hungary's Place in the Sun". Lord Rothermere's Article and its Hungarian Repercussions. Kézirat.
