Századok – 2004
Közlemények - Egresi Katalin: Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában I/119
144 EGRESI KATALIN Az egykés településeket a konferencia résztvevői három déli országrészre: Baranya, Somogy és Tolna megyékre helyezték. A hazai politikai közélet azonban nem feltétlenül osztotta ezt a konzervatív keresztény megközelítést. A szociáldemokrata párt — amely az értekezleten Jászai Samu által képviseltette magát — a sajtóban, a nemzetgyűlésben, a párt rendezvényein több alkalommal az anyagi nyomort tette felelőssé az egyke-rendszer terjedéséért. Az MSZDP arra hívta fel a figyelmet, hogy a megélhetéshez szükséges munkabér hiánya az oka a gyermekáldás csökkenésének. Ez a konferenciának olyan megoldatlan kérdése maradt, amelyet a későbbiekben, a szociális törvények parlamenti vitájában is újból napirendre tűztek. A vitában a gazdasági nehézségeket hangoztató szociáldemokrata párt, illetve az erkölcsi és vallási okokat előtérbe állító kormánypárt élesen szemben állt egymással. Az egyke-rendszerrel összefüggésben a csecsemőhalandóság is foglalkoztatta a konferencia résztvevőit. Az előadó a nemzetközi összehasonlításban kedvezőtlen magyarországi halandósági mutatók mögött a csecsemőhalandóságot és a tuberkulózist jelölte meg a legfontosabb tényezőkként. Az előbbi okaként a szülői gondatlanságot és a tudatlanságot, az utóbbi okaként pedig az egészségtelen lakásviszonyokat jelölte meg. 1925-ben Magyarországon 230 061 élve születésre 38 534 halott csecsemő és 19 977 tbc-ben elhunyt ember esett. Kovács Alajos ezeket az adatokat Németalföld lakosságával vetette össze, mivel a két állam összlakossága nagyjából megegyezett. (1925-ben Magyarországon 8 319 788 fő, Németalföldön 7 358 000 fő volt a lélekszám). A statisztikai adatok megdöbbentőek: Németalföldön 178 524 élve születésre 8 765 csecsemőhalálozás, és 7 295 tuberkulózisban elhunyt személy jutott.4 5 Magyarországon jóval magasabb volt a születések száma, ami az ország természetes szaporodása szempontjából igen kedvező lehetett volna, ám a halálozások adatai sokkal kedvezőtlenebbek voltak, mint Németalföldön. Bár a csecsemő- és gyermekhalandóság aránya az 1920-as években csökkenő tendenciát mutatott — ugyanis az Országos Stefánia Szövetség védőnői hálózata jelentős eredményeket ért el az anya és csecsemővédelem terén —, a halálozások száma ennek ellenére az 1920-as években igen magas maradt. A Stefánia Szövetség az 1920-as évek közepén 62 városban építette ki szervezetét, így ezekben a városokban 1913-25 között 19%-ról 14%-ra csökkent a csecsemőhalandóság aránya, míg ez az arány a védőnői szervezettel nem rendelkező községekben már 17,7% volt.4 6 A fővárosban, ahol a Szövetség 19 védőintézettel, anyaotthonnal és tejkonyhával rendelkezett 1920 és 1926 között figyelemreméltóan csökkent a csecsemőhalandóság aránya. 100 újszülöttre 1920-ban 19,1, 1921-ben 16,1, 1922-ben 16,8, 1923-ban 16,6, 1924-ben 15,5, 1925-ben 12,6, 1926-banll,l halott csecsemő jutott.4 7 Ezeket az eredményeket kiegészítette a kormány 41 000/1925. M. E. számú rendelete, amely a gyermekvédelem fejlesztése érdekében a gyermekgondozás költségeit felosztotta a törvényhatóságok között, illetve a gondozottság határait kiterjesztette a 18. életévig (a korábbi 15. életévről). A rendelet értelmében 45 Uo. 113. 46 Uo. 114. 47 Dr. Melly József: Budapest csecsemőhalandósága nemzetközi megvilágításban. Városi Szemle. 1928. 655.
