Századok – 2004
Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Mentőakciók Magyarországon. Mítoszok és a valóság VI/1393
1414 RANDOLPH L. BRAHAM hogy valaki hitelt adjon merőben alaptalan állításának, hogy a háború idején részt vett az üldözött magyar zsidók mentésében. A két férfi érdekeinek közössége oda vezetett, hogy bizonyos mentőakciókról koholt beszámolókat adjanak közre, amelyek rövidesen utat találtak a nyomtatott és elektronikus médiába. A féligazságoktól és durva hazugságoktól hemzsegő beszámolók idő teltével duzzadni kezdtek, és egyre eltúlzottabb „revelációkká" váltak.6 0 Míg 1945-ben Sorban még csak azzal büszkélkedett, hogy közreműködött néhány zsidó (köztük Weinberger és neje) megmentésében (ezt az állítást még maga Weinberger sem erősítette meg), 1986 áprilisában, röviddel azután, hogy kapcsolatba lépett a rabbival, azonban már arra emlékezett, hogy „zsidók százainak" megmentésében vett volna részt. Mihelyt felismerték tökéletes érdekazonosságukat, Sorban és a rabbi már arról kezdtek beszélni, hogy ketten „sok ezer" zsidót mentettek meg. 1992-ben Sorban már odáig merészkedett, hogy kijelentette: személyesen vett részt „több tízezer" zsidó megmentésében. Kérkedő nyilatkozatait Alexander Safran egykori romániai főrabbi hitelesítette. A román szenátus előtt Safran, aki akkor már Genf főrabbija volt, 1995. március 28-án úgy jellemezte Sorbánt, hogy „ő mentette meg az auschwitzi deportálástól Észak-Erdély valamennyi zsidóját". Még arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy Sorban akár csak egyetlen zsidót is megmentett volna. Még maga Carmilly-Weinberger rabbi is erre a következtetésre jutott 1973 elején, vagyis még akkor, mielőtt együttműködése a román nacionalista professzorral elkezdődött volna. Amikor Avraham Ronen Tel Aviv-i régészprofesszor a rabbihoz fordult Sorbannak a Világ Igazai közé választása ügyében (Ronen csupán egy bukaresti útja alkalmával hallott Sorbantói annak „mentőakcióiról"), a rabbi ezt írta válaszlevelében: „Nem tudom, valóban megmentette-e Raoul Sorban professzor akár csak egy zsidónak is az életét, csak azt tanúsíthatom, hogy az egyetlen nem-zsidó volt azokban a napokban, aki kész volt segíteni" (kiemelés nem az eredetiben - R.L.B.). Hiába nem támasztotta alá semmi, hogy Sorban „akár csak egy zsidónak az életét is megmentette volna", a rabbi — mihelyt személyes érdekei ezt diktálták neki — a nyolcvanas évek közepétől Sorban egyik legbuzgóbb kortesévé lépett elő, a szó szoros értelmében rákényszerítve a Yad Vashemet, hogy a román professzort a Világ Igazai közé fogadja. Sorban meg is kapta az áhított címet 1986. november 6-án, noha az odaítélési eljárás a szokásos eljárási rendet több tekintetben is felrúgta. Sorban azzal mutatta ki háláját a címért, hogy azt azonnal pénzbeli és politikai előnyökre konvertálta. A poszt-kommunista korszakban átállt a nacionalista oldalra, és tekintélyes címét is közös politikai pecsenyéjük sütögetésére ajánlotta fel, arra, hogy tagadják a román Holokauszt létezését, követeljék Ion Antonescu marsall rehabilitációját, és a háború alatti román „emberiességet" a magyarok román- és zsidóellenes „barbarizmusával" állítsák szembe.6 1 2003. 60 Rozett a kolozsvári Új Kelet c. lap egykori főszerkesztőjének, Marton Ernőnek is juttat a magyar-román határon keresztül lebonyolított állítólagos mentőakciókból, 1. Rozett, Robert: i.m., 139. Weinberger rabbihoz hasonlóan a helyi zsidó közösségben köztiszteletet élvező Marton is kereket oldott a gettósítások előtt. 61 Braham, Randolph L.: Román nacionalisták és a holocaust: kitalált mentőakciók politikai kiaknázása. Budapest, Múlt és Jövő Kiadó, 1998. Hernádi Miklós fordítása.
