Századok – 2004

Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Mentőakciók Magyarországon. Mítoszok és a valóság VI/1393

MENTŐAKCIÓK MAGYARORSZÁGON. MÍTOSZOK ÉS A VALÓSÁG 1397 Annyira biztosra vették a közösségi és cionista vezetők a zsidóság túlélési esélyét, hogy minden jel szerint tudatosan úgy határoztak, nem tájékoztatják a zsidó tömegeket Auschwitzról és a „végleges megoldásról", noha ekkorra ezek titkairól teljes körű információkkal rendelkeztek.6

Mindvégig vakon bizakodtak, nem figyeltek fel a fejük fölött gyülekező sötét fellegekre, s így megelőző vészintézkedéseket sem tehettek. Meg sem fordult a fejükben egy olyan forgatókönyv, amelynek értelmében a náci Németország megszállhatná szövetségesét, Magyarországot, és leszámolhatna azzal a konzervatív-arisztokrata elittel, amelyre a zsidók biztonságuk egész reményét alapozták. A német megszállás fölötti elképedésükben és megdöbbenésükben a zsidó vezetők a legutolsó szalmaszál után kaptak: megkönnyebbüléssel hallották a hírt, hogy Horthy államfőként hivatalában marad. A zsidók úgy gondolták, hogy „legfelsőbb hadúri" minőségében tovább élvezi majd a katonai és állami közigazgatás bizalmát és támogatását, s így, ha a hozzá lojális „zsidóhitű magyarok" vagyonát nem is, de legalább puszta életét képes lesz majd megmenteni. Nem tudhatták, hogy a kormányzó, akibe minden bizalmukat helyezték, a megszállás előtti napon, 1944. március 18-án a klessheimi kastélyban már megígérte Hitlernek, hogy több százezer zsidó „munkást" küld németországi „munkavégzésre": éppen ezt az egyezséget aknázták ki a német és magyar nácik a „végleges megoldás" villámgyors magyarországi végrehajtásának álcázására. És ekkor már Horthy és Magyarország legfőbb kormányzati és politikai vezetői, valamint a zsidó közösségek országos vezetői is pontosan ismerték a „végleges megoldás" valóságát.7 A Horthy által 1944. március 22-én alkotmányosan kinevezett Sztójay-kormány tette lehetővé, hogy a német és magyar nácik olyan sebesen és olyan barbár módon likvidálják Magyarország zsidóságát, ami páratlan volt a nácik megszállta Európában. Kevesebb, mint száz SS irányításával, a magyar rendőrség, csendőrség és a közhivatalnoki kar olyan begyakorlott és kíméletlen módszerekkel hajtotta végre a deportálásokhoz és a tömeggyilkossághoz vezető lépéseket, hogy az még a német nácikat is elismerésre késztette. Nagy bel- és külföldi nyomásnak engedelmeskedve, Horthy július elején döntött úgy, hogy leállítja a deportálásokat. A világ több vezetője, köztük XII. Pius pápa, Roosevelt elnök és a svéd király, akkor lépett közbe a zsidók érdekében, amikor svájci és svéd lapok már beszámoltak a „végleges megoldás" magyar -6 Kérdéses pszichológiai érveket felhasználva, Yehuda Bauer azt állítja, hogy a magyar zsidóság ismerte a végleges megoldás valódi természetét, de nem „internalizálta" ismereteit, s így azok nem válhattak „tudássá". Azzal támasztja alá, hogy a magyar zsidóknak voltak idevágó ismereteik, hogy szelektíven idéz a túlélők visszaemlékezéseiből: olyan fiatal cionista futároktól és helyi közösségi vezetőktől idéz, akik állítólag „mentő- és figyelmeztető tevékenységet" fejtettek volna ki. így merít például Moshe Weinberger (később Carmilly-Weinberger) beszámolójából, aki a kicsiny kolozsvári neológ közösség rabbija volt. Műve 1998-as papírfedelű kiadásában Bauer már „apokrifnak" nevezi a rabbi beszámolóját. A rabbi „mentőakcióira" később még visszatérek. Hogy csak Kolozsvár példájánál maradjunk, szinte valamennyi túlélő arról számolt be, hogy az ottani zsidók nemcsak hogy mit sem sejtettek az auschwitzi titkokról, de éppenséggel félretájékoztatták őket vezetőik. Miközben a vezetők közvetlenül a gettósítás, illetve a deportálás előtt kereket oldottak, hittestvéreiket azzal hitegették, hogy csupán „Kenyérmezőre" telepítik át őket. Nagy kár, hogy Bauer nem említi sem ezt, sem azt a nagy számú beszámolót, köztük Elie Wieselét is, amely azt bizonyítja, hogy senki sem figyelmeztette őket Auschwitz borzalmaira. L. Bauer, Yehuda: Jews for Sale? Negotiations Between Jews and Nazis, 1933-1945. New Haven, Yale University Press, 1994. 158-160., 199-200. 7 Braharr, Randolph L.: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon. Budapest, Belvárosi Könyvkiadó, 1997. I—II. 23. fejezet.