Századok – 2004
Közlemények - Simon Attila: Legionárius telepítések Dél-Szlovákiában a két háború közötti időszakban VI/1361
1368 SIMON ATTILA korabeli családokra eső átlagosan 6 főt alapul véve ez megközelítőleg 20 ezer főt jelent. A kolóniák összterülete meghaladta a 44 ezer ha-t. A Dél-Szlovákiai telepítések során kiemelt szerepet kaptak az ún. legionáriusok, vagyis az első világháború végén az antant-államok kötelékében harcoló cseh-szlovák katonai egységek tagjai. Noha a francia idegenlégió keretén belül már 1914 során létrejött egy cseh zászlóalj, a cseh-szlovák légiók megszervezése valójában csak 1917-ban kezdődött. A Franciaországban, Olaszországban és Oroszországban megszervezett csapatok közül ez utóbbi szerepe volt a jelentős, amelynek létszáma elérte az 50 ezret is. A legionáriusok fontos eszközei voltak a Csehszlovákia létrejöttéért folytatott küzdelemnek, hiszen a Benes és Masaryk által irányított emigráció kezdeti diplomáciai sikertelenségeit éppen általuk lehetett ellensúlyozni. Különösen így volt ez 1918 tavaszán, amikor a véletlenek összejátszása folytán éppen ezek a légiók váltak a bolsevikellenes polgárháborús küzdelmek elindítóivá.2 7 Az olaszországi és franciaországi légiók ezzel ellentétben csupán hazatértük után, épp a Felvidék elfoglalásában kaptak jelentősebb szerepet. Ok képezték a gerincét a Dél-Szlovákiába 1919 első napjaiban bevonuló csehszlovák csapatoknak, s ugyanígy az 1919 derekán a magyarországi vörös hadsereg ellen harcoló egységeknek is. Szerepük folytán a légiók részei lettek a Csehszlovákia megalakulása köré fonódó legendáknak, a legionáriusok pedig az igazi csehszlovák hazafiak prototípusaivá váltak. Erre a szerepre igyekeztek is rászolgálni, s a következő hónapokban és években nem hiányozhattak egyetlen olyan nemzeti vonatkozású incidensről sem, amely a németek által lakott cseh határszélen, vagy Szlovákia különböző helyszínein robbant ki.28 Az oroszországi légiók feloszlatását követően a hazatérő legionáriusok demobilizálása komoly próbatétel elé állította a csehszlovák kormányszerveket. Az 1919 júliusában elfogadott 462. számú törvény kritériumai alapján 88 683 személy számított légionáriusnak, akik közül 1918 és 1920 között 83 283-an tértek haza Csehszlovákiába.2 9 A hazatérő legionáriusok között azonban nem sikerült egységet teremteni, így több szervezetük is létrejött. A Csehszlovák Legionáriusok Szövetsége (Zváz ceskoslovenskych legionárű) a baloldali, sokszor bolsevik érzelmű, a Csehszlovák Legionáriusok Egysége (Jednota ceskoslovenskych legionárű) a politikai paletta centrumában álló, a Csehszlovák Legionáriusok Csoportja (Druzina ceskoslovenskych legionárű) pedig a jobboldali gondolkodású légionáriusokat tömörítette. Ez utóbbi erősen nemzeti elkötelezettségű volt, s kompro-27 Az Oroszország központi területeiről a transzszibériai vasútvonalon Vlagyivosztok felé szállított cseh-szlovák legionáriusok 1918 májusában Cseljabinszkban először az ellenkező irányba tartó magyar és német hadifoglyokkal, majd a helyi szovjet képviselőivel kerültek konfliktusba, s rövid időre elfoglalták a várost is. Az incidenst követően a légiók nyíltan szembefordultak szovjethatalommal, s fegyveres harcot indított ellene. A bolsevik hatalom elleni cseh-szlovák fellépés jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az antant-államok egyre inkább támogatni kezdték a masaryki emigráció terveit. 28 A legionáriusok kezdeményező szerepet játszottak szinte valamennyi magyar vonatkozású emlékmű és szobor lerombolásában, például a losonci Kossuth-szobor vagy a pozsonyi Mária Terézia-lovasszobor ledöntésében is. 29 Ivan Sedivy: Druzina ceskoslovenskyvh legionárű ν pocátcích legionárského hnutí ν Ceskoslovensku. In: Sborník k déjinám 19. a 20. st. Praha, 1993. 94.
