Századok – 2004
Közlemények - Simon Attila: Legionárius telepítések Dél-Szlovákiában a két háború közötti időszakban VI/1361
1366 SIMON ATTILA lásként lett kiosztva, 9 918 ha nagyságú területet pedig maradékbirtokként kapott meg.1 9 A nemzetiségi vonatkozású adatok összevetése arra enged következtetni, hogy a földbirtokreform a magyar kisebbség számára még a szudétanémetekhez képest is rosszabb eredménnyel zárult. Ebben nyilvánvalóan közrejátszott az is, hogy a németek által lakott cseh határszél domborzati viszonyai Csallóközhöz vagy Bodrogközhöz képest kevésbé voltak vonzóak a földreform szempontjából. Emellett azonban felmerül a szlovákiai magyal" kisebbség politikai érdekérvényesítő erejének a kérdése is, amely még további vizsgálatokat igényel. A kisebbségi pártoknak a földreformmal kapcsolatos parlamenti felszólalásai és interpellációi is a német pártok sokkal nagyobb aktivitásáról tanúskodnak, s annyi már az eddigi kutatások alapján is megállapítható, hogy a magyar politikai erők viszonylag megkésve reagáltak az eseményekre.20 A Csehszlovák Köztársaságban lezajlott földreform nemzeti jellege különösen a németek és magyarok által lakott határ menti területek szláv kolonizációja során domborodott ki. A kolonizáció során a lakhelyükről áttelepülni hajlandók számára új, önellátó parasztgazdaságokat hoztak létre. A kolonizáció ugyan országos akcióként volt meghirdetve, súlypontja azonban egyértelműen Szlovákiára, s azon belül is Dél-Szlovákia magyarok által lakott területeire esett. Habár a hivatalos indoklás szerint a kolonizáció a ritkán lakott mezőgazdasági területek benépesítését szolgálta, a kolonizációs terület kijelölése egyértelműen nemzeti szempontok által vezérelve történt, hiszen kolonizációs területnek Szlovákia és Kárpátalja magyar többségű lakott falvai számítottak.21 A kolonizáció irányítása kezdetben az Állami Földhivatal területileg illetékes körzeti hivatalai végezték (Szlovákiában Trencsénteplic, Zólyom és Eperjes központtal), majd 1925-től minden a telepítésekkel összefüggő feladat a Pozsonyban létrehozott Telepítési Hivatal kezébe került. A Telepítési Hivatal legfontosabb feladata a telepesek kiválasztása és letelepítése volt, szerepe azonban ezzel nem fejeződött be, hiszen a Hivatal vezette a kolonisták nyilvántartását s folyamatos felügyeletet gyakorolt a telepesek gazdálkodása fölött.22 A telepítések súlypontja Dél-Nyugat-Szlovákia Po-19 Az ÁFH kimutatása magyarázatot adhat a Jaross és a Hantos által közzétett adatok közti meglehetősen markáns eltérésre is. A minisztertanács elé kerülő jelentés adatai ugyanis nem tartalmazzák (legalább is erre következtethetünk a számokból) a lefoglalási törvény 7. paragrafusa által megengedett ún. rövidített kiutalási eljárás során a szlovákiai magyarok által megszerzett földterületeket. Az ÁFH adatai szerint ezek összterülete 11 232 ha, vagyis ha az idézett minisztertanácsi jelentés által feltüntetett 16 051 ha-hoz ezt hozzáadjuk, akkor 27 283 hektárt kapunk, megközelítőleg annyit, amennyivel Hantos is számolt, s amennyit a földhivatal kimutatásai tartalmaznak. 20 Az ÁFH egyik prominens személyisége a Cseh Nemzeti Tanács földreformmal foglalkozó bizottságának 1922 októberében megtartott tanácskozásán a reform nemzeti vonatkozásiról szólva említi, hogy míg a németek a pártjaikon és a külföldi érdekvédelmi szervezeteiken keresztül keményen támadják a reform gyakorlatát, addig a „magyarok ellenállása a földreformmal szemben minimális". SÚA (Praha), NRC 413. doboz, 1. sz. 237. sz. 21 SNA, fond KR [Szlovák Nemzeti Levéltár, Telepítési Hivatal], 39. doboz, A kolonizációs területe települései az 1919-es népösszeírás alapján. 22 A gazdasági felügyelet szükségességét a Telepítési Hivatal egyik utasítása többek között a következőkkel indokolja: „A kolonizáció által Szlovákia összes határ menti járásában gyenge szláv kisebbség jött létre. Ez azonban nem elegendő az állami és a nemzeti érdekeink biztosításához. Ezt a kisebbséget olyan erőssé és nagy számúvá kell tenni, hogy hosszú távon is átütő erőt képezzen. Már
