Századok – 2004

Közlemények - Simon Attila: Legionárius telepítések Dél-Szlovákiában a két háború közötti időszakban VI/1361

Simon Attila LÉGIONÁRIUS TELEPÍTÉSEK DÉL-SZLOVÁKIÁBAN A KÉT HÁBORÚ KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN* A (cseh)szlovák és a magyar szakirodalom eddig alig foglalkozott az első Csehszlovák Köztársaság időszakában a földbirtokreform keretén belül lezajlott kolonizációnak. A Dél-Szlovákiában lezajlott szláv telepítés azonban több figyelmet érdemel, hiszen egy olyan folyamat kezdetét jelentette, amelynek következtében az addig homogén magyar nyelvterület fokozatosan vegyes anyanyelvűvé vált. A jelen tanulmány a kolonizáció egész folyamatát felölelő kutatás részeként született, s a telepítések egyik szegmensével, a katonai megfontolások alapján Szlovákia déli határai mentén létrehozott légionárius kolóniák sorsával foglalkozik. Az 1918 októberében megalakult Csehszlovák Köztársaság a közép-európai térség talán egyedüli szilárd parlamenti demokráciával rendelkező állama volt. Ennek egyik fontos elemeként a Saint-Germain-en-Laye-ben aláírt kisebbségvédelmi szerződés és az erre épülő alkotmánytörvények biztosították a nemzeti kisebbségek alapvető jogait: a nyelvhasználat, az oktatás és a kultúra területén is. A toleráns és sokszor példaértékű törvények mellett azonban számos olyan sérelem is érte a csehszlovákiai kisebbségeket, amelyek korántsem csak néhány túlbuzgó hivatalnoknak tudható be, hanem azoknak a hol nyíltan vállalt, hol pedig eltitkolt nemzetállami törekvéseknek, amelyek a csehszlovák kormányszervek kisebbségi politikáját alapvetően meghatározták. Különösen így volt ez 1920 tavaszáig (ekkor fogadták el az alkotmányt, s tartották meg az első parlamenti választásokat), ameddig a Csehszlovák Köztársaságot leginkább a cseh-szlovák többség nemzeti diktatúraként jellemezhetjük. Csehszlovákia nemzetiségi politikáját elsősorban a cseh-német viszony határozta meg, s az amúgy is cseh szempontú és dominanciájú csehszlovák politikában a szudétanémetek1 által lakott határszéli területek birtoklása meghatározó jelentőségűnek számított. A cseh politikában már a háború idején jelen voltak azok az elképzelések, amelyek a németek által lakott területek megtartásának legfontosabb garanciáját a földkérdésben látták. A cseh nacionalizmus számára a termőföld mindig is a „a nemzeti reneszánsz forrását" jelentette, ahonnan az ál* A tanulmány alapjául szolgáló kutatásokat az Illyés Közalapítvány támogatta. 1 A „szudétanémet" kifejezés Csehszlovákia megalakulása előtt nem volt használatos. Meghonosodása csupán azután kezdődött, hogy az Ausztriával Saint-Germain-ben aláírt békeszerződés végleg lezárta annak lehetőségét, hogy a történelmi cseh országrészekben élő németek Német-Ausztria polgárai legyenek.