Századok – 2004
Tanulmányok - Pogány Ágnes: Magyarország deviza- és árfolyampolitikája a német „Új Gazdasági Rend”-ben VI/1305
MAGYARORSZÁG AZ „ÚJ GAZDASÁGI RENDBEN" 1935-1945 1307 azonban 1934-re ismét súlyos devizahiány alakult ki. Az újabb krízis leküzdésére dolgozta ki Hjalmar Schacht, a Reichsbank elnöke a Neuer Plan elnevezésű gazdasági programot, amelynek életbe léptetése az államilag irányított, központosított valutagazdálkodás fenntartását, sőt további szigorítását jelentette. A harmincas évek második felében Németország erőteljesen növelte külkereskedelmét azokkal az országokkal, amelyek hajlandóak voltak bilaterális kereskedelmi egyezményeket kötni, és elfogadták fizetési eszközként a nem konvertibilis német valutát. A bilaterális külkereskedelem azonban nem pótolta teljesen a konvertibilis piacokkal folytatott árucserét. Németország nem tudott valamennyi partnerével kétoldalú elszámolási egyezményt kötni, és gazdasága továbbra sem nélkülözhette a konvertibilis piacokon beszerezhető nyersanyagokat, félkész- és késztermékeket. 1938 tavaszáig a birodalom 25 országgal kötött kétoldalú elszámolási egyezményt. A második világháború előtt a német külkereskedelem több mint fele ilyen csatornákon keresztül bonyolódott, főként Délkelet-Európa, Latin-Amerika, Észak-Európa és Elő-Azsia országaival, másik fele viszont konvertibilis relációban. A harmincas évek második felében a bilaterális külkereskedelem aránya folyamatosan nőtt a másik terhére. Az elszámolási egyezményekben szinte minden árufajtára egyedi árfolyamot határoztak meg, ami lehetővé tette Berlin számára, hogy exportcikkeiért a világpiacinál magasabb árat követelhessen, cserébe a partnereknek is lehetővé tették magasabb ár megállapítását, főként a nyersanyagok és az élelmiszerek esetében, amelyek világpiaci ára a gazdasági válság miatt amúgy , is igen alacsony volt. A konvertibilis forgalomban viszont Németországnak azzal a hátránnyal kellett megküzdenie, hogy belső árszínvonala 35^40%-kal a nemzetközi szint felett volt. A kényszer szülte devizagazdálkodás, és a márka túlértékeltségéből eredő árszínvonal eltérés komplikált és bürokratikus szubvenciós rendszer működtetését tette szükségessé.5 A kötött devizagazdálkodást Hjalmar Schacht, a központi bank elnöke, birodalmi gazdasági miniszter kényszerintézkedésnek tartotta • és vissza akart térni a korábbi rendszerhez. 1936-ban azonban újabb krízis következett be, amely nem tette lehetővé a devizagazdálkodás és a külkereskedelem álla-1 mi ellenőrzésének leépítését.6 1933-1936 között romlottak Németország külkereskedelmi cserearányai, megdrágult a nyersanyag-behozatal, kevesebb bevétel származott a kivitelből. Nőtt az élelmiszerimport iránti igény is a rossz termések, a belföldi termelés hibás irányítása és a lakosság növekvő vásárlóereje miatt. A súlyos devizahiány ellenére sem lehetett az importot még jobban korlátozni, a nyersanyag-behozatal szűkítése ugyanis a foglalkoztatottság azonnali csökkenésével járt volna. ' A kötött devizagazdaság így az a német gazdaságirányítás hosszú-távon is megőrzendőnek ítélt részévé vált a nemcsak harmincas évek második felében, de a világháború idején is, sőt a békegazdaságra vonatkozó tervekben is átmeneti fenntartását tervezték. 5 Ludolf Herbst: Das nationalsozialistische Deutschland 1933-1945. Neue Historische Bibliothek, Band 285. Edition Suhrkamp 1285, Frankfurt am Main, 1996. 123-124. 6 Herbst, 129. 7 Herbst, 162.
