Századok – 2004
Közlemények - Egresi Katalin: Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában I/119
130 EGRESI KATALIN ális konfliktusok megoldását (azaz a társadalmi forradalmak kiküszöbölését) azonban nem a tradicionális, keresztény értékek alapján, hanem konkrét állami szerepvállalással képzelte el. Példa nélkül szállt síkra a munkaügy törvényes rendezése, a munkásság életszínvonalának emelése és a nemzetközi szociálpolitikai egyezmények ratifikálása mellett. Mindeközben szüntelenül hangsúlyozta, hogy a szociális problémák megoldásához az állam és a társadalom kölcsönös elkötelezettségére van szükség. A társadalmi fejlődésnek azonban nemcsak nemzeti, hanem egyetemes emberi keretek között is érvényesülnie kell. Papp úgy vélte, hogy az I. világháborút lezáró békerendszerek számos vonatkozásban igazságtalanok, ám a szociális jogok és alapelvek szabályozása tekintetében korszerűek, ezért mindenképpen állami szintű megvalósításra alkalmasak. Az 1920-as évek egyik kiemelkedő gondolkodója, Heller Farkas egyetemi tanár, nemzetközi hírű közgazdász az aktuális keresztény konzervatív szemlélettől függetlenül, tudományos alapon közelítette meg a szociálpolitika kérdéskörét. Liberális szemlélete alkalmassá tette őt arra, hogy a magyar politikai élet bal- és jobboldali képviselőivel is szót értsen. 1922-ben részt vett a nemzetközi munkaügyi értekezleten, ő szerkesztette a korszak egyik legszínvonalasabb folyóiratát, a Közgazdasági Szemlét. Heller tudományos tevékenységét elsősorban három területen fejtette ki: a közgazdaságtan elméleti fejlődésének a feldolgozásában, az elméleti és az alkalmazott közgazdaságtan (gazdaságpolitika), illetve a pénzügytan területén. A szociálpolitika a gazdaságpolitika — vagy ahogy ő nevezte: a társadalompolitika — keretei között értelmezhető. A társadalompolitika szerinte a gazdaságot egyetemes perspektívából szemléli, a gazdasági élet ugyanis társadalmi alapon, a társadalmi szervezetek keretein belül megy végbe. Az egyetemes szempont azt jelenti, hogy az egyén nem pusztán gazdasági lény, hanem annál sokkal több, ember mivolta, autonóm személyisége, azaz az egyén öncélúsága fontosabb tényező, mint a puszta munkavégzés. Az egyén nemcsak munkája által tagja a társadalomnak, hanem ember mivolta teszi azzá. A szociálpolitika a társadalompolitika azon területe, amely ezt az egyetemes szempontot érvényesíti a gazdasági életben. Bár az ember mivolt alapján a társadalom minden tagja egyenlő, a közösségen belüli differenciáltság a munkavégzés és a vagyon alapján elkerülhetetlen. A kapitalista társadalom alapvető hibája, hogy akuttá teszi a gazdasági szervezet és a munkás ember mivolta közötti ellentétet. Az ipari forradalom magával hozta a tőke és profitorientált nagyipari termelést, ám a modernizációval együtt járó városi élet, írni-olvasni tudás, a politikai élet fejlődése, a jogegyenlőség az ember emberként való tiszteletét fejlesztette ki. Mindeközben széles társadalmi rétegek váltak puszta gazdasági segédeszközzé. A szociálpolitika ezen rétegek védelmében, mindig a gyengébb fél érdekében lép fel: „A sociálpolitika tehát az osztályok egymásközti viszonyába való belenyúlása a gazdasági szervezkedés oly túltengésének megakadályozására, amely egyes társadalmi rétegek tagjainak öncélúságát veszélyezteti."2 2 A beavatkozás az összesség érdekében történik, ezáltal a szociálpolitika széles társadalmi rétegek jólétét és a társadalmi fejlődést szolgálja. 22 Heller Farkas: A szociálpolitika alapja és lényege. Bp. 1920. 13.
