Századok – 2004
Közlemények - Egresi Katalin: Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában I/119
124 EGRESI KATALIN helt, felemás fejlődés. Negatívuma a termelés öncélúsága, és az egyén anyagi kisemmizésének lehetősége, pozitívuma pedig az ember jogi, kulturális és erkölcsi felemelkedése. A szociálpolitikára éppen azért van szükség, hogy az ellentmondást feloldhassuk, a társadalmi fejlődés negatív vonásait kiküszöbölhessük. Vass keresztény szellemiségű szociális törvényhozásban, illetve a szociális konfliktusok megelőzésében látta a hatékony szociálpolitika megvalósulását. Ezáltal az államnak és a társadalomnak egyaránt fontos szerepet szánt. Az államtól törvényalkotást, a társadalom tagjaitól pedig közösségi szolidaritást várt el. Ugyanakkor a munkásmozgalommal szemben megfogalmazott fenntartásait is több alkalommal megfogalmazta. Ezt elsősorban a népjóléti minisztérium költségvetési vitáiban és az 1927-28-as szociális törvényjavaslatok parlamenti vitájában hangsúlyozta. Ezen alkalmakkor azzal érvelt, hogy a szociálpolitika az egész társadalom ügye, nem sajátíthatja ki egyetlen társadalmi réteg sem. A Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium két tisztségviselőjének Kovrig Bélának és Dréhr Imrének a munkássága ugyancsak meghatározta az 1920-as évek magyar szociálpolitikai gondolkodását. Kormányzati tisztviselőként, elsősorban a szociális törvényalkotásában játszottak szerepet, ennek ellenére kiváltképp Kovrig jó néhány szociálpolitikai művet is írt. Kovrig Béla szociális kérdések iránti érdeklődése már az 1920-as évek elején megnyilvánult. 1922-23-ban nyugat-európai tanulmányútján az angol és a német társadalom szociális problémáit és a szociális érdekvédelemnek a kormányzati politikához való viszonyát vizsgálta. Az 1924-ben alapított Munkanélküliség Elleni Küzdelem Magyarországi Egyesületének titkáraként, majd 1927-től a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium munkatársakét behatóan foglalkozott a szociális biztosításokkal. О szerkesztette meg az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság, esetére szóló biztosítás 1928-as törvénytervezetét. Elméleti munkássága arra is kiterjedt, hogy a környező államok szociális törvényeit összehasonlítsa, így művei által komplex képet kaphatunk a korszak nemzetközi szociálpolitikai eredményeiről. Kovrig Béla szerint a szociálpolitika „amaz eljárásoknak és törekvéseknek az összessége, amelyek lényegükben bizonyos értékszempontok szerint, közvetlenül a társadalom belső egységének tartós megtartására és fejlesztésére irányulnak."1 0 Kovrig a hangsúlyt az értékszempont kifejezésre tette, véleménye szerint ugyanis ez a kérdéskör csak világnézeti alapokról közelíthető meg: „szociálpolitika annyiféle lehet, ahány világnézet, mindenki csak a maga világnézetének szociálpolitikájáról szólhat."1 1 Saját felfogását — ahogy a népjóléti miniszter is — keresztény szociálpolitikának minősítette, lényegi sajátosságát a védelemben jelölte meg. A keresztény szociálpolitika a védelemre szorulókat támogatja a társadalom oldaláról, lehetővé téve ezzel, hogy a társadalom minden tagja emberhez méltó életet élhessen. „Szociális intézmények csődöt szenvedhetnek, szerzett munkajogoktól tömegeket megfoszthatnak, de egy rendszer sem ejtheti el a szociálpolitikát, mert ez az ember feladását jelentené."1 2 10 Kovrig Béla: Szociálpolitika. Bp. Magyar Szemle Társaság. 1936. 7. 11 Uo. 8. 12 Uo. 12.
