Századok – 2004
Közlemények - Kerekes Dóra: A császári tolmácsok a magyarországi visszafoglaló háborúk idején V/1189
A CSÁSZÁRI TOLMÁCSOK 1215 A kötetekben található, összesen 213 levélnek csak kis hányadát, 10%-át sikerült eddig megnyugtatóan azonosítani. Ennek oka egyrészt az, hogy a kémek tevékenységéről nem szívesen adtak információkat, igyekezték eltitkolni a híradó létét és személyét is, hiszen élete függött a rendszerben működők titoktartásán. Másrészt azonban az is hátráltatja az azonosítást, hogy a gondos haditanácsi alkalmazottak a beérkezett leveleket bemásolták azokba a könyvecskékbe, amelyekben ránk maradtak, az eredetit viszont — általában — kidobták, vagy utódaik kiselejtezték. így a mai kutató számára nagy értékkel bíró rubrumok, az irat hátoldalán található adminisztratív feljegyzések elvesztek. A jelentések egyes utalásaiból, a mégis fennmaradt és meglelt iratokból azonban néha azonosítani lehet a levélírókat. A 213 levél között Giorgio Cleronome, Janaki Porphyrita és Marc'Antonio Mamucca della Torre kezétől származót is találhatunk. Mivel a jelzett időszakban nem volt állandó követ Konstantinápolyban, így a tolmácsoknak az eddigi, fent ismertetett feladatkörükön túlmenően kellett hatékonyan működniük. Jelentéseik a korábbi követjelentések mintáját követik, bár azt most még nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy erre utasítást kaptak-e, tudatosan vagy ösztönösen követték-e ezeket. A császári követek jelentésírási szokásairól röviden elmondhatjuk, hogy ebben is a velencei hagyományokat követték. A jelentések írásánál alapvetően két kategóriát lehet megkülönböztetni: az elsőbe a rendszeresen, általában kéthetente hazaküldött beszámolók tartoznak, ezeket dispaccióriak nevezzük, a másodikba a követi küldetés végén íródó, nagy összefoglaló jelentések, amelyek neve relazione. Bár a velencei jelentések többé-kevésbé szigorú sémát követtek, el lehetett térni ettől, de alapvetően az alábbi témákat tárgyalták. Először az Oszmán Birodalom kiterjedését, majd a padisah (szultán) fizikai jellemzőit, neveltetését, képzettségét, feleségeit és gyermekeit kellett bemutatnia. Ezután következtek a nagyvezír és más dívántagok, egymáshoz való viszonyuk, majd a hadseregről és a flottáról (Velencének ez utóbbi rendkívül fontos volt), végül a birodalom pénzügyi helyzetéről szóló információk. Általában igen részletesen jelentettek a hadsereg felépítéséről és állapotáról, a közigazgatásról, az adóztatásról, a szultáni szeráj belső szerkezetéről és a birodalom kiterjedéséről. Mivel a követek tudták, hogy relazionéjukat olyan emberek jelenlétében fogják előadni, akik maguk is rezideáltak korábban az Oszmán Birodalomban, igen nagy precizitásra törekedtek.12 9 A 1,7. században a császári követeknél is végleg megszilárdult a dispaccioírás gyakorlata. A mindenkori megbízottak általában kéthetente-tizenöt naponta küldték Bécsbe híreiket. Ezek sem követhettek teljesen szigorú sémát, de — a velencei jelentésekhez hasonlóan — mégis bizonyos rendszeresség, egyes témák folyamatos jelenléte megfigyelhető. A 16. század folyamán a császári követek elsősorban a velencei tengeri utat használták jelentéseik Bécsbejuttatásához, de ezt a gyakorlatot hosszú távon nem lehetett fenntartani, mivel a velenceiek — saját érdekeik végett — rendszeresen felbontották a postát. A 17. századtól már elsősorban a császári futárok, illetve a követ saját embereinek segítségével továbbították az üzeneteket. Ez nem azt jelentette, hogy a velencei tengeri útvonal meg-129 Wertheimer Ede: A velenczei diplomáczia, különösen a XVI. és a XVII. században. In: Századok 1877. 114.
