Századok – 2004
Közlemények - Kerekes Dóra: A császári tolmácsok a magyarországi visszafoglaló háborúk idején V/1189
1190 KEREKES DÓRA kiűzésének főpróbája volt, amikor az európai keresztény hatalmak összefogtak, így Magyarországon nemzetközi seregek harcoltak, és a pápa fősége alatt (valamint anyagi segítsége mellett) folytak a küzdelmek. Az 1595/1596-ban bekövetkezett fordulat, a csatavesztések és a szövetségesek közötti ellentétek felszínre kerülése azonban ekkor még nem tették lehetővé, hogy — az egyes államok érdekein túllépve — az európai politika összefogása következtében a középkori Magyar Királyság területei újra egy kézben, a keresztény, katolikus Habsburg-ház akkori uralkodója, II. Rudolf császár (1576-1608/12) kezében egyesülhessenek. Míg a 16. század végi háborút „II. Rudolf hosszú török háborújaként" tartja számon az európai történetírás, addig a 17. századot a keleti hadszíntér tekintetben „a hosszú béke időszakának" lehet nevezni. 1606 és 1683 között csak egyszer, 1661/1663-1664-ben jártak reguláris oszmán hadak Magyarország területén. A Habsburgok (II. Ferdinánd és III. Ferdinánd császár) a nyugati fronton, míg az oszmánok (I. Ahmed, I. Musztafa, II. Oszmán, IV Murád, I. Ibrahim, IV Mehmed) a keleti hadszíntéren, a perzsa Szafavida-dinasztiával, valamint orosz és lengyel ellenfeleikkel harcoltak. így a magyarországi fronton a béke mindenáron való megtartása vált a legfontosabb alapelvvé. Mindez persze nem jelentette azt, hogy egyáltalán nem voltak összecsapások vagy küzdelmek a frontvonal vidékén. Mindkét oldalon foglalkoztatni kellett a katonákat, így a portyázások, a másik területére való becsapások az egész korszakban folytatódtak. Bár a budai pasa és a Haditanács sokszor panaszkodtak egymásnak a másik fél végvári katonái által elkövetett támadások, rablások, párviadalok stb. miatt, valójában egyik oldal sem tiltotta ezt a fajta hadviselést. 1683-ban I. Ferdinánd király utódja, I. Lipót császár (1657/1658-1705), és Szulejmán szultán leszármazottja, IV Mehmed (1648-1687) ismét szembekerültek a Magyar Királyság területén. Sőt, Kara Musztafa pasa nagyvezír a Bécs elleni támadással már túl is lépett a királyság territóriumán, itt elszenvedett végzetes veresége azonban megindította a 17. század legnagyobb, európai összefogással járó, és a pápa, XI. Ince protektorátusa alatt működő szövetség, a Szent Liga harcát az Oszmán Birodalom ellen. Mindezek a küzdelmek azonban nemcsak a hadszíntereken, hanem a tárgyalóasztaloknál is zajlottak. A felek kihasználták a diplomácia által nyújtott lehetőségeket is. A 16. században, elsősorban a tényleges hadműveletek előtt és után, a 17. század végi nagy háborúban azonban már a hadműveletek idején is folytattak megbeszéléseket. A kora újkori Habsburg-oszmán diplomácia alapvető ismérvei A 16. század folyamán a két ágra szakadó Habsburg-ház osztrák ága a század elejétől közvetett, a mohácsi csata után pedig közvetlen kapcsolatba került a hódító Oszmán Birodalommal. 1526 és 1545 között I. Ferdinánd egy alkalommal már megpróbált fegyverszüneti megállapodást kötni I. Szulejmán szultánnal, de az 1533. évi alkalmi követség sikere igen kétes értékű volt.1 A király és a szultán 1 Az 1533. évi követségről: Finlay, R.: Prophecy and Politics in Istanbul: Charles V Sultan Süleyman and the Habsburg Embassy of 1533-1534. In: Journal of Early Modern History, Vol 2. No. I., 1998/február 1-31.; Török Pál: I. Ferdinánd konstantinápolyi béketárgyalásai, 1527-1547. (Értekezések a Történettudomány Köréből XXIV/12.) Budapest, 1930. 30-33.; Petritsch, Ernst Dieter: Der Habsburg-osmanische Friedensvertrag des Jahres 1547. In: Mitteilungen des Österreichischen
