Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
1056 PÁLFFY GÉZA 1647-ben azután az országgyűlés vendégül látásában is komoly változás következett be. A pozsonyi vár 1635 és 1646 között — Pálffy Pál kamaraelnök és magyar királyi udvarmester irányításával — végbement felújítása25 2 ugyanis lehetővé tette, hogy ettől kezdve mind a bécsi udvartartás idegen tagjai, mind a felső- és az alsótábla képviselői mindannyian a várban étkezzenek. A sokat idézett főudvarmesteri tervezet ezért úgy rendelkezett, hogy a felsőtábla asztalain kívül az első emelet három helyiségében az alsótábla tagjai számára tizennégy asztalt állítsanak fel, amelyek mindegyikére külön étekfogómester fordítson gondot.253 Sajnos jelenleg nem tudjuk, hogy ekkor ők kik voltak, 1655-ből viszont rendelkezésünkre áll teljes névjegyzékük, sőt a koronázási bankett — a királyi asztallal együtt — összesen 21 asztala fajtájának, helyének és az azokra elhelyezett desszertnek való csészék (Schale mit KonfektJ254 számának nyilvántartása is, miként arról az alábbi táblázat tájékoztat.25 5 az asztal fajtáia az asztal helye vendégek csészék száma és anvaea étekfogómester 1. hosszú lovagterem (Ritterstube) uralkodói/királyi asztal, 9 fö 45,25 6 aranyozott ezüst Osztrosics István magyar királyi étekfogómester 2. hosszú Kämmerertafelstube 48 fő, a királyi asztal felszolgálói, magyar mágnások, püspökök, bécsi udvari főemberek 70, ezüst a magyar királyi udvarmester által kijelölt személy 3. hosszú királynéi Antecamera 3-6. asztal össz. 56 magyar és német előkelő hölgy, mágnásfeleségek, Hofdamen 3-6. asztal össz. 130. ezüst a magyar királyi udvarmester által kyelölt személy 4. hosszú UO. ugyanők a magyar királyi udvarmester által kijelölt személy 5. hosszú királynéi Wartstube ugyanők a magyar királyi udvarmester által kijelölt személy 6. hosszú UO. ugyanők a magyar királyi udvarmester által kijelölt személy 7. kerek galéria a középső szinten magyar kancellár és néhány báró, előkelő 18, ezüst Rauch Dániel szlavóniai főharmincados 8. kerek UO. személynök, királyi táblabírák 18, ezüst Ordódy Imre a MK pénztárnoka 9. kerek UO. vármegyei követek 18, ón Senkviczy Mátyás a MK titkára publica sessiónak szokott helyében lévő táblákat a koronázat után leendő lakadalomban készítvén el akkoriban azon házat." MOL Ν 114 Köt. 4. Diarium 1681: I, fol. nélkül. 252 György Kelényi: Der Umbau des Schlosses von Preßburg im 17. Jahrhundert. In: Ex Fumo Lucem. Baroques Studies in Honour of Klára Garas. Presented on Her Eightieth Birthday. Ed. Zsuzsanna Dobos. I. köt. Bp. 1999. 353-362.; a szobabeosztásra a Paul Juvenel-féle mennyezetképek kapcsán Id. még Rózsa György: Magyar történetábrázolás a 17. században. Bp. 1973. 81-106. 253 „Wan Ir Mayestät etc. zum ersten mahl getrunkhen, so füehrt man die geistliche herrn und magnates zu ihren tefeln, und der personalis die gesandte und andere stendt, darzue 3 grosse zimmer in dem ersten gaden im schloß deputirt, und werden der tafel 14 sein, und ain jegliche ihre stäbelmaister mit silber beschlagnen stäben in der handt, und ihre auftrager der speisen haben." OSzK Kt. Fol. Germ. 1116. fol. 13. 254 Magyar megfelelőjét Id. Bethlen Gábor gyulafehérvári palotájának összeírásából: „confectumnak való csésze" (1629). Kiss E. : Udvari ötvösség 35. 255 ÖStA HHStA AZA Kart. 5. Nr. 4. fol. 241-242. és fol. 236-240. 256 „45 der schönen hochen verguldten schallen, von figuren, die auß der schazcammer kommen, mit confect" Uo. fol. 236.