Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
1044 PÁLFFY GÉZA gókat.18 8 Ezen javaslatok közül többnek fogalmazványa is fennmaradt (a legkorábbiak eddig 1618-ból valók),18 9 amelyek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy e posztok megszerzése a lakomák nyilvános és reprezentatív volta miatt — még ad hoc jellegük ellenére is — presztízskérdés maradt, és értük a mindenkori nádornál, az udvar- és az étekfogómesternél komoly küzdelem folyhatott. A nádor szerepét az étekfogók kijelölésében jól jelzi, hogy 1638-ban Esterházy Miklós például öt rokonát juttatta be a harminc étekfogó közé, míg fia, Pál nádor 1681-ben három, 1687-ben kettő, 1712-ben pedig öt Esterházyval képviseltette családját a felszolgálók sorában. De nem panaszkodhattak az étekfogómesterek és pártfogoltjaik sem. 1655 júniusában Mária Eleonóra királyné és Lipót király egymást követő koronázási ebédjein például Batthyány Ádám mindkét fiát, Pált és Kristófot is ott találjuk az étekfogók sorában,19 0 akiknek Batthyány mellett ekkor Barkóczy László személyében még külön alétekfogómesterük (vicemagister dapiferorum) is volt. Ezzel ismereteink szerint egy újabb Mohács előtti magyar udvari tisztség éledt rövid időre fel.19 1 Batthyány példája ugyanakkor nem számított egyedi esetnek, hiszen 1608-ban Thurzó György, majd 1638-ban Osztrosics István étekfogómester is kihasználta tisztét arra, hogy három rokonát és további ismerőseit protezsálja be beosztottjai közé. Mindezekkel magyarázható, hogy a fennmaradt étekfogólisták (feltételezhetően az asztalnál ülők számától függően 20^40 fő) reprezentatív tükörképét adják a korabeli magyar politikai elitnek, pontosabban az elitnek és az abba bekerülni igyekvőknek. Különösen igaz ez az 1618. évi pozsonyi lakoma 42 tényleges étekfogójára, akiket két csoportra osztottak: 28 bárófira és 14 felkapaszkodó középnemesre (egregii dominiΛ 192 Az utóbbiakat ekkor már bizonyosan az országgyűlés alsótáblája delegálta, részben katonai (például Bakos István későbbi kállói vagy nebojszai Balogh István utóbb tatai kapitány), részben vármegyei hivatali szolgálatuk (például idősebb Káldy Ferenc19 3 ) során szerzett érdemeikre tekintettel. Ha nem is ilyen nagy számban, de ez a jelenség később is megfigyelhető, azaz a bárófiak mellett néhány felkapaszkodó köznemesi ifjú majd mindig bekerült az étekfogók közé. Ekkorra tehát a személynök vezetésével az alsótábla kiváltsága lett, hogy az étekfogók egy részét (mintegy harmadát-negyedét) maga delegálja. Ez azért is bizonyos, mert a nemesség és a városok követei ez idő tájt hasonló lehetőséget kaptak például arra, hogy képviselőket küldjenek a Szent Koronát a 188 1655: „Cum statibus et ordinibus regni Hungáriáé, vei saltem cum domino palatino et curiae magistro communicato consilio, hi ritus ordinandi sunt." ÖStA HHStA AZA Kart. 5. Nr. 4. fol. 171. és fol. 185-186.; 1681: „welche der herr palatínus anfangs folgender gestalt benennet hatte" ÖStA HHStA ZA Prot. Bd. 4. fol. 30. és Uo. Index fol. 64. (a ceremónia-jegyzőkönyv alapjául szolgáló és a nádor által összeállított jegyzék) 189 MOL A 95 1618, fol. 33., fol. 40. és fol. 41. További példákra ld. a Függeléket. 190 Fazekas István: Batthyány I. Ádám és gyermekei. In: Gyermek a kora újkori Magyarországon. „adott Isten hozzánk való szeretetéből... egy kis fraucimmerecskét nekünk" Szerk. Péter Katalin. Bp. 1996. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 19.) 102. 191 1712-ben ismét felmerült kinevezése: „wäre a palatino dapiferorum vicemagister zu denominiren, so noch nicht geschehen ist" ÖStA HHStA ZA Prot. Bd. 7. fol. 131. 192 MOL A 95 1618, fol. 11-12. 193 Pályájára Dominkovits Péter·. Egy 17. századi Vas vármegyei alispán: felsőkáldi Káldy Péter. In: Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára. Szerk. Mayer László-Tilcsik György. Szombathely 2003. 185-189.
