Századok – 2004

Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005

KORONÁZÁSI LAKOMÁK A 15-17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1023 déssel sürgette ezt, és egyértelműen tudomásukra hozta, hogy a koronázási ceremóniákkal kapcsolatban a régi hagyományok betartását teljességgel elfogadja.8

3 A magyar tanácsosok a komoly politikai-közjogi vitákat összegző javaslatukkal egyidejűleg március 26-án Bécsben benyújtották négy és fél oldalnyi jelentésüket a magyar királykoronázás régi ceremóniájáról és szokásairól.8

4

Bár 1561-ből a Magyar Tanács (Consilium Hungaricum) pontos összetételét sajnos nem ismerjük,85

és ekkor Bécsben tartózkodó tagjait sem tudjuk név szerint felsorolni, az mégis kijelenthető, hogy a magyar belpolitika legfőbb irányítói a „ceremónia-útmutató" összeállításakor nem voltak könnyű helyzetben. A bécsi udvar vezetőihez hasonlóan ugyanis közülük is igen kevesen akadtak, akik Ferdinánd 1527. évi (esetleg II. Lajos 1508. évi) székesfehérvári koronázásán jelen voltak, vagy ezekről legalább részletesebb információkkal rendelkeztek. A két legfőbb magyar méltóság, Oláh Miklós (1493-1568) esztergomi érsek és Nádasdy Tamás (1498-1562) nádor8

6

mellett ezen „nagy öregek" közé tartozhatott például Kamarjay Tamás alnádor és magyar tanácsos, aki 1518-ban már Várday Pál, a későbbi esztergomi érsek familiárisa volt.8

7 A Bécsben tartózkodó magyar tanácsosok — feltételezésünk szerint Oláh Miklós kancellár (1553-1568) vezetésével — 1561 márciusának második felében egy bő hét alatt gondos munkát végeztek. Mint beszámolójukban több helyen kifejtették, azokat a ceremóniákat vették számba, amelyekről részben az esztergomi egyház régi kiváltságleveleiben, a „Liber Pontificalis"-ban és a magyarok krónikáiban olvastak, részben pedig hallottak, illetve amelyeket Ferdinánd király koronázásakor saját maguk láttak.8

8

Tisztában voltak ugyanakkor azzal, hogy áttekintésükben mindenre nem térhettek ki, ezért szükségesnek vélték, hogy Pozsonyba visszatérve a koronázás előtt majd egyes részletekről mind magával Fer-siam et inde ad alia loca etc., de his Maiestatem Vestram Sacram seorsim singulari scripto edocebimus." Uo. 83

„Quin etiam de ceremoniis Maiestati Suae placet, quod omnes illae ceremoniae observentur, quae antiquitus laudabiliter oberservari consueverunt." Uo. 466.: Nr. VIII. 84

ÖStA HHStA UA Comitalia Fasc. 379. Konv. B. fol. 99-101. Bár a beszámoló vitathatatlanul koronázás-történetünk alapforrásai közé tartozik, ez ideig a benne rejlő gazdag információkat egyetlen kutató sem használta. A forrásra — tudtunkkal — ez ideig egyedül Fraknói Vilmos utalt, nevezetesen szinte szó szerint megegyező két rövidke említéssel (MOE IV 384. és Fraknói Vf: A magyar királyválasztások 196.), amelyhez információja valószínűleg bécsi bedolgozójától, Károlyi Árpádtól származhatott. (Erre a lehetőségre Károlyi levelezésének tanulságai alapján Fazekas István bécsi magyar levéltári delegátus hívta fel figyelmemet, amit ezúton is köszönök.) A forrást külön közleményben kívánjuk megjelentetni. 85

Az 1559. és 1566. évi összetételre vö. Ember Győző·. Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Bp. 1946. (A MOL kiadványai III.: Hatóság- és hivataltörténet 1.) 78. 86

Ok mindketten bizonyíthatóan jelen voltak Ferdinánd 1527. évi koronázásán. M. G. Kovachich: Supplementum Tom. III. 124-125. 81

Laczlavik György·. Várday Pál esztergomi érsek, királyi helytartó Mohács előtti pályafutása. Levéltári Közlemények 75. (2004) 2. sz. 189. jegyzet (megjelenés alatt). 88

„iuxta modum et ordinem in Libro Pontificalis [sic!] expressum"; „ex antiquissimis ecclesiae privilegiis, et eciam antiqua consuetudine, quae ex chronicorum quoque Hungarorum..."; „partim audivimus et legimus, partim vero aliqui nostrum Maiestatis Vestrae Sacrae temporibus viderunt"; „partim audivimus et legimus, partim vero Sacrae Maiestatis Vestrae tempore vidimus, et nos praelati tum ex antiquis ecclesiae Strigoniensis privilegiis, tum eciam Libro Pontificali et chronicorum quoque scriptis certi scimus"