Századok – 2004

Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005

KORONÁZÁSI LAKOMÁK A 15-17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1009 vissza nem adták a Szent Koronát. János király ugyan egykori koronaőrtársa feltételén igen elszomorodott, némi habozást követően végül engedett a befolyásos nagyúr kérésének.1

6

Ezek szerint tehát Szapolyai koronázási lakomájának királyi asztala bizonyosan szép számú lehetett, ha annál a magyar koronaőrnek is jutott hely. Csulai Móré László királyi étekfogómester (1523-1526) azonban — úgy tűnik — nem volt a zene kísérte díszebéden jelen, feltételezhetően az Újlaky Lőrinc 1524. évi halálával magvaszakadt birtokok ügyében Szapolyaival való igen komoly ellentétei miatt.1

' János király így nyilván valamelyik nagyurat bízta meg az étekfogómester ideiglenes helyettesítésével. Az uralkodó azonban nemcsak legelőkelőbb híveit vendégelte meg. Kamarásai és udvartartásának tagjai (és talán a királyválasztó országgyűlés más résztvevői is) további asztaloknál étkeztek, amelyeknél — mint arról az azok egyikénél helyet foglaló Szerémi tudósított — a koronázást követően szokás volt őket vendégül látni.1

8 Szapolyai elkeseredése a lakoma eleji kellemetlenség miatt egyáltalán nem volt alaptalan. Riválisa, Ferdinánd osztrák főherceg számára ugyanis 1527. november legelején Székesfehérvárott éppen Perényi Péter adta át a Szent Kora nát,1

9

és tette ezzel lehetővé törvényes keretek közötti megkoronázását. Ennek egyházi és világi szertartásrendje az eddigi kutatások szerint bizonyos elemeiben eltért elődeiétől,2

0

mégis vitathatatlanul a Durand-féle Pontificale Romanum ordója szerint zajlott.21

A koronázás világi részének (lovaggá ütés és ítélethozatal, világi eskü a magyar törvényekre, négy kardvágás, lakoma) utolsó elemét alkotó királyi ebédet azonban — hála egy, a Bajor Állami Levéltárból újra előkerült különleges forrásnak2

2

— Szapolyaiénál jóval alaposabban ismerjük. A német nyelvű irat rövid kísérőszöveg mellett a koronázási bankett részletes ülésrendjét mutatja be. Napjainkban a külügyi iratok között egymagában található forrás eredetileg feltételezhetően a magyar koronázásra Lajos bajor herceg, pfalzi választófejedelem (1508-1544) által küldött követ, megbízott, vagy esetleg a herceggel szorosabb kapcsolatban álló bécsi vagy magyar tisztségviselő avagy kereskedő jelentésének mellékleteként készülhetett. Hasonló forrást ez ideig a magyar királyko-16

„Ego non sedebo ad prandium, donec ad manus meas non porrigetis coronam angelicam." Szerémi emlékirata 139., vö. még ugyancsak Szerémi alapján Jászay Pál·. A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után. I. köt. Pest 1846. 170-174. 17

Szerémi emlékirata 140. 18

„Interim me vocaverunt ad prandium, ubi jam solebant comedere aulici et cubiculari[i] Regiae Majestatis ..." Uo. 140. 19

Bertényi I.: A magyar korona 110., vö. még Détshy Mihály: Sárospatak vára és urai 1526-tól 1616-ig. Sárospatak, 1989. (A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 28.) 7. 20

Elsősorban Báthory nádor szerepének erősödésében, a koronázási jelvények átadásának sorrendjében, a neves bécsi udvari történetíró, azaz egy világi személy, Ursinus Velius mise alatti beszédének engedélyezésével, valamint az ítélethozatal és a lovaggá ütés gyakorlatának bizonyos módosulásával. Fügedi Erik·. A magyar király koronázásnak rendje a középkorban. In: Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Székely György Bp. 1984. (Memoria saeculorum Hungáriáé 4.) 258-259. 21

Uo. 260-261., vö. még Bartoniek Ε.: A magyar királykoronázások 115-120. 22

Bayerisches Hauptstaatsarchiv, München; Kurbayern, Äusseres Archiv Nr. 4441. (31. Okt. 1527) Id. a Függelék II. részében. A forrásra ugyan Iványi Béla már hetven éve felhívta a figyelmet (bár több hibával és rossz szerkezetben közölve az ülésrendet: München levéltárai, magyar szempontból. Levéltári Közlemények 12. [1934] 105-106.), közlését mégsem hasznosították. A napjainkban már új jelzeten található forrást nemrég Gecsényi Lajos barátunk találta meg újra müncheni ku-