Századok – 2004

Történeti irodalom - Mályusz Elemér: Klió szolgálatában. Válogatott történelmi tanulmányok (Ism.: Neumann Tibor) IV/992

995 TÖRTÉNETI IRODALOM szomszéd népek már hozzáláttak ahhoz, hogy az új államalakulatokban a kultúrát egységesítsék, Romániában például a székelyek román eredetének hangsúlyozásával, Csehszlovákiában a 18-19. századi szlovák-magyar nyelvhatár önkényes meghúzásával. Véleménye szerint példát az I. világháború másik nagy veszteseiről, a németekről kell venni, akik az országuktól elszakított területeken élő, illetve a távolabb lakó németnyelvű csoportok identitásának védelmében a hangsúlyt a velük fenntartott erős kulturális kapcsolatokra helyezték. Ε célból intézeteket alapítottak, amelyek megteremtették a történeti kutatások és publikáció feltételeit. Magyarországon ehhez hasonlóan kell hozzálátni Erdély és a Felvidék — elsősorban újkori — népiségtörténetének a megírásához. Ehhez azonban jó részletkutatásókra: megye-, város- és falumonográfiákra van szükség. Mályusz szerint a magyarországi helytörténet a némettől 80 évvel maradt el, Magyarországon ugyanis a helytörténet nem jelent mást, mint cédulák naiv és dilettáns, érdeklődést sorvasztó egymás mellé illesztését. A helységek igazi történetét a földrajzi objektumokra, épületekre, dűlőnevekre „mint vázra" felépített gazdaság- és társadalomtörténetben látja. Nagy szükség van „kifogástalan ítélőképességű részletkutatókra", akik központi irányítás mellett — az anyag irdatlan tömege miatt — közösen dolgoznak. Szintén elengedhetetlen a részlettanulmányok kiadására egy új folyóirat megalapítása. Hasonló elveket fogalmazott meg már korábban is A helytörténeti kutatás feladatai (1923-1924, 493-512) című dolgozatában is. A gazdaság- és társadalomtörténeti részletkutatások előmozdítására és az érdeklődés felkeltésére újkori helytörténeti munkák megírását, vidéki helytörténeti társulatok létrehozását és átfogó történeti földrajz elkészítését szorgalmazta. Az új nézőpontok szerint megírt munkáknak meg kell felelniük a tudományosság kritériumainak és a közönség érdeklődésének egyaránt. A kötetet a Falutörténet című cikk zárja (1929, 513-518), amely talán inkább Mályusz maró gúnyt sem nélkülöző kritikai munkásságát példázza jól. Az alföldi tájék plasztikus leírását követően hozzálát a korszakban kiadott falumonográfiák „bemutatásához". A jóakarat nem hiányzik, de a minőség annál inkább - szól az összegzés. A cikk megírásához alighanem Mezőkeresztes monográfiája szolgáltatta az ihletet. A művet egy „poéta" követte el, aki többek között a malefactort Matefácsornak olvasta, és nem átallott V Lászlónak magyar nyelvű címereslevelet tulajdonítani, sőt azt teljes teijedelmében közölni. Mályusz inti a községeket, hogy óvakodjanak az üzleti szellemű, de dilettáns monográfiák támogatásától, e jelenséget egyben a történettudomány mulasztásaként könyveli el. A kötet tartalmának bemutatását követően érdemes megállapítani, hogy annak szerkezete áttekinthető, a végjegyzetek alkalmazása is elfogadhatónak tűnik, hiszen már ismert írásokról van szó, ahol inkább az olvasmányosságra kellett törekedni. Az áttekinthető szerkezeten kívül szintén a szerkesztő munkáját dicsérik a szövegben kapcsos zárójelek közé tett, filológiai igényességű módosítások is. így a mai kor szóhasználatához igazít történelmi eseményeket, földrajzi és tulajdonneveket, fogalmakat (pl. 473: a[z I.] világháború, 505: a[z] [18]40-es évek, 108: flórenci [firenzei], 85: Julián[us]t, 510: tót [szlovák] stb.), az uralkodóknál megadja sorszámukat (pl. 116: [I.] Nagy Lajos, 422: [II.] Lipót), a mai nyelvtani szabályok szerint „modernizál" szavakat (pl. 405: ez[en] elveket, 424: hiányzó névelő beillesztése stb.). A módosításokat azonban olykor feleslegesnek éreztem, például a szövegkörnyezetből egyértelmű „századforduló" magyarázatát (74: [azaz a 19-20. század fordulóján]), Albert király neve elé pedig nem kötelező kitenni a sorszámot (153-165), mivel nem követte őt több ilyen nevű uralkodó a magyar történelemben. Kötelességem megemlíteni ezenkívül, hogy a könyvben meglepően sok a betűhiba, két-három-négy oldalanként biztosan találunk egyet. Néhány zavaróbb példa: 85: kellett helyett keltett, 90: eszmény h. esemény, 123: Szamos h. Szemos, 142: pápánál tervezett lépése h. tetvezett, 370: uralkodó család h. csalás, 390: collecta h. cellecta, 390: mondták h. mondák, sok helyen mondatkezdő nagy kezdőbetű előtt vessző, vagy fordítva: vessző helyett pont található (pl. 84, 100, 111). A Toldi-monda történeti alapja című tanulmány függelékeként közölt latin oklevélben (124-125) hemzsegnek a hibák, jóllehet az eredeti kiadás mentes volt ezektől: így propter h. proper, continuis h. constinuis, per ipsum h. per ipum áll, az eredeti „Ladislo (!)" helyett itt „Ladislao [!]" található, ami egyfelől értelmezhetetlen, hiszen így nem romlott a szöveg, másfelől az olvasó úgy gondolja, hogy a szögletes zárójelben — mint máshol — a szerkesztő javításai olvashatók, holott jelen esetben nem erről van szó. Ezek az apró hibák azonban mit sem vonnak le a kötet értékéből. Mályusz Elemér időtálló tanulmányait tartalmukra és a gondos szerkesztői munkának köszönhető szép megjelenésre egyaránt tekintettel minden érdeklődő figyelmébe nyugodt szívvel ajánlom. Neumann Tibor