Századok – 2004

Történeti irodalom - Gyulai Lajos: Naplói. A forradalom és szabadságharc korából 1848. március 5–1849. június 22. I–II. kötet (Ism.: Fenyő István) IV/990

991 TÖRTÉNETI IRODALOM Hazaszeretetet és szabadságszeretetet egyaránt lehet tanulni Gyulaytól és Miskolczytól. Azon belül pedig Erdély, az erdélyi kultúra tiszteletét. S nemzetértelmezést. A gróf számára a nemzet szabad polgárok közössége, mások emberi méltóságának és szabadságának őszinte respektusával. Hunniát legszívesebben Amerikává változtatta volna. (Ezt azonban nemcsak Bölöni Farkas Sándortól vette át, mint Miskolczy véli, hanem Toldy Ferenc fontos cikkeiből is. [Tudománytár 1834. III-IV k.]) Általában: aki a 19. századi nemesi (nemzeti) liberalizmust első kézből tanulmányozni akarja, bízvást fordulhat a naplókhoz. Miskolczy reveláló értekezéseket sző be munkájába Gyulay csillagkultuszáról, Fourier, majd Lamartine hatásáról. Különösen ez az utóbbi izgalmas, hiszen a gróf a 48-as forradalom kitörésének napjaiban olvassa a francia költő-historikus-politikus könyvét a nagy francia forradalomról. Az idősíkok, a történelem-mezők összeszikráztatása folyamatosan feszültséggel tölti fel az előadást. A Girondiak története segít megértenünk, hogy miért történt mindaz, ami 1848-1849-ben történt. Idővel azonban Miskolczynál a Lamartine-elemzés átvált François Furet-elemzéssé, s ez már megterheli az olvasót. Ügy gondolom, érdemesebb lett volna önálló tanulmányban (tanulmányokban) dolgozni fel ezt a problémakört, s csak a konklúziókat építeni be a könyvbe. (Ugyanez vonatkozik Horváth Mihály 1864. évi korszakos művének és a Gyulay-naplónak különben kiváló összehasonlítására is.) A francia historiográfia feldolgozását megkönnyítette volna a témával régebben foglalkozó irodalomtörténészek eredményeinek felhasználása is (pl. Lukácsy Sándor: A francia forradalom történetírása és a magyar értelmiség [1810-1849]. Valóság 1968. 6. sz.; Eszmei és irodalmi találkozások. Szerk. Köpeczi Béla - Sőtér István. Bp., 1970.; Fehér Ferenc: A megfagyott forradalom. Bp., 1992.) A túlméretezettség mellett is e francia kitérő sikerrel világítja meg Lamartine művének óriási hazai hatását. Eugène Sue viszont — melynek recepcióját Miskolczy ugyancsak minuciózus részletességgel tárgyalja — már jóval kisebb hatást ért el. Megengedem: az 1840-es évtized a francia romantika befolyásának kora Magyarországon. Sue-t is sokan olvasták, ám a Les Mystères de Paris szerzője divatos, de rossz író volt és zavaros gondolkodó. Az ő ellenforradalmisága, majd szocializmusa mélyebb lelkeket tartósan aligha fogott meg. Kétségtelen, hogy az általa felvetett társadalmi-erkölcsi problémák izgatták a magyar naplóírót, de Sue cinikus, filozófiaellenes filozófus volt, Gyulay pedig evolúcióban és progesszióban hívő, mélyen vallásos, humanista lélek. Az utóbbi a megváltást várta-remélte, Sue pedig nem hitt igazán semmiben. Miskolczy is megállapítja: „Sue nem tudott tartósan betörni Gyulay Lajos belső világába." Akkor viszont minek róla a hosszú, a napló elemzését megakasztó kitérő? A feljegyzésekben legtanulságosabbak a magyarosodásra és magyarosításra vonatkozó gondolatok. Gyulay toleráns szellem volt, a belátás és a megértés embere, mindenki számára jót akart, ugyanakkor — mint annyi más nemesi liberális —·, ő sem volt képes lemondani a nemzetállam és az államnemzet ideáljáról. Békében kívánt élni a románokkal, szászokkal, szerbekkel stb., ha azok is mielőbb magyarokká lesznek. Érvényes válasza a nemzetiségi kérdésre neki sem volt, az erdélyi unióról ő sem kérdezte meg a románokat, őt is hevítette a nemesi liberálisok „nagymagyar" álma. Másrészt: akarta a reformokat, de éppúgy szorongott is tőlük, mint a nemesség átlaga. S hát a helyzet Erdélyben még sokkal nehezebb volt, mint Magyarországon. Az idő tájt már-már megoldhatatlanul nehéz. A napló és Miskolczy elemzései segítenek megérteni azt, hogy a reformer erdélyi politikának nem is két, hanem jóval több malomkő között kellett őrlődnie. Nem is szabad hibáztatnunk a 19. század közepének hazai politikai elméit: a francia példa e téren nem igazított el. Utóbb Teleki, Szemere, Klapka, Kossuth itt, Bálcesen, Brátianu és az Hotel Lambert más román vendégei valósággal „túlnőttek" a közép-kelet-európai adottságokon, amikor a konföderáció gondolatához, előtte a Projet de pacification-hoz elérkeztek. Átlépték a saját árnyékukat. Nagyon érdekesen mutatja be a napló Gyulaynak Kossuthhoz való viszonyát, megelevenítve a népképviseleti országgyűlés napjait. Miskolczy úgy ítéli meg — Szabad György nyomán —, hogy 1848 nyarán Kossuth is kereste az Ausztriával való megegyezés lehetőségét. Szerintem ez meglehet, de nem kereste eléggé. Legalábbis nem annyira, mint Batthyány, Deák, Eötvös, Széchenyi. Kossuth úgy vélhette, hogy Ausztria akkor fog velünk megegyezni, ha tovább gyengül, ha Magyarország elzárkózásával tovább rontja a birodalom fennállásának esélyeit. S bizony nemigen lehet azzal megegyezni, akit provokálnak. Kossuth intranzigens magatartásával (pénzkibocsátás; a Kossuth Hírlapja ban 1848 júliusában írott vezércikkei; az 1848. augusztus 3-i országgyűlési jelenet, melyre Széchenyi a maga naplójában úgy reagált: „Elborzadok" stb.) folyamatosan elidegenítette az osztrák felet. Kossuth egyike a magyarság legnagyobb alakjainak, de politikai hibáival maga is egyik okozója lett a későbbi konfrontációnak.