Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Horváth Richárd: A Felső Részek kapitánysága a Mátyás-korban 929
A FELSŐ RÉSZEK KAPITÁNYSÁGA A MÁTYÁS-KORBAN 939 A kérdést ezzel azonban nem merítettük ki. A Szapolyai család familiárisi hálózatát vizsgálva figyelmesek lehetünk egy további jelenségre is. Ennek lényege a család (lényegében Imre) informális igazgatási-hatalmi befolyásában ragadható meg oly megyékben, ahol nem ők viselték az ispáni méltóságot.4 6 Ez a momentum esetünkben annyiban bírhat jelentőséggel, amennyiben a Felső Részek kapitányai által irányított vidékeken kimutatható. Márpedig Szapolyai Imrével kapcsolatban épp kapitánysága időszakából legkevesebb két megyénél mindez módunkban áll. Az első eset, Abaúj megyéé, nem teljesen ismeretlen. Itt'ugyanis annak ellenére, hogy 1456-1470 között a Rozgonyiak szerepelnek okleveleinkben ispánként, mégis az alispánok sora 1462-től kezdődően jól azonosítható Szapolyai-familiárisokból, legfontosabb váraik (Tokaj, Boldogkő, Regéc) várnagyaiból áll47 Kísértetiesen hasonló volt a helyzet Zemplénben is. Az ispáni méltóságot 1459-től egészen 1468-ig Perényi István viselte, s csak ezután váltotta őt fel Szapolyai Imre és Rozgonyi Rénold.48 Amennyiben viszont végig tekintünk alispánjaik 1460-1470 közötti sorozatán, érdekes kép tárul elénk. 1465-1466-ban ugyanis a megye alispánja már az a Lasztóci Simon, aki 1464-1468 között a Szapolyaiak tokaji várnagya, azaz első váruradalmuk és egyben rezidenciájuk vezetője volt.4 9 Lasztóci utódai között pedig egyaránt találkozhatunk Szapolyai- és Rozgonyi-familiárisokkal.5 0 Nos, az elősorolt tények mindenképpen magyarázatra szorulnak, már csak azért is, mert ellentétesek a középkori megyék szervezetéről és működéséről eddig kialakult képünkkel.5 1 Ami az okokat illeti, azt kevéssé hihetjük, hogy az uralkodó kényszerítette volna némely megyésispánját, hogy más bárók vagy arisztokraták familiárisai közül válasszon alispánokat megyéje igazgatásához, hiszen egyszerűbb lehetett számára az ispán leváltása.5 2 Ugyanígy nehezen tételezhetjük föl a fentiek kikényszerítését magukról a megyékről is. Azonban a Szapolyaiak által viselt Felső Részek kapitánysága épp segítségünkre lehet a kérdés megoldásában. A fentebb idézett helyzet kialakulásában, amennyiben nagy valószínűséggel kizárhatjuk a 46 Horváth: Szapolyaiak 104-105. 47 Uo. 110., a megye 1458-1470 közötti archontológiai adatsorával. 48 Perényi: 1459. П. 10. Kaprinai: Mátyás П. 245-247. 1468. IX. 27. DL 57747. (Soós cs. lt. 577.). Szapolyai Imre első ispáni említése: 1469. VII. 18. DL 67041. (Dessewffy cs. margonyai lt. 262-A.) Rozgonyi Rénoldé: 1469. XI. 2. DL 31917. (Csicsery cs. lt. 39.) 49 Horváth: Szapolyaiak 104., különösen 33. j. Alispánságára: 1465. IX. 24. DL 84987. (Semsey cs. lt. 3-64.), 1466. IV 15. - DL 67020. (Dessewffy cs. margonyai lt. 248.) 60 1466-1468: Kozmafalvi Gál feltehetően Rozgonyi embere volt. Vö. Horváth: Szapolyai 110., 1466. IV 22. DL 31888. (Csicsery cs. lt. 85.), 1468. IV 5. DL 69846. (Kende cs. lt. 268.) 1469: Roskoványi Tamás előzőleg abaúji alispán volt Szapolyai keze alatt, majd az ugyancsak Szapolyai-birtok Szádvár várnagya lett. Horváth: Szapolyaiak 104., 110., 1469. IX. 12. DL 31915. (Csicseiy cs. lt. 315.) 51 Gábor Gyula: A megyei intézmény alakulása és működése Nagy Lajos alatt. Budapest, 1908. 76-84., Szekfű Gyula: Serviensek és familiárisok. Vázlat a középkori magyar alkotmány- és közigazgatástörténet köréből. (Értekezések a történeti tudományok köréből 23. kötet 3. füzet) Budapest, 1912. 182., Holub József: A főispán és alispán viszonyának jogi természetéhez. (Adatok a középkori vármegyei közigazgatás történetéhez) Emlékkönyv Fejérpataky László életének hatvanadik, történetírói működésének negyvenedik, szemináriumi vezetőtanárságának harmincadik évfordulója ünnepére. írták tanítványai. Budapest, 1917. 193-201., Holub: Zala megye tört. 137-150., Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, 2000.2 109-111. 52 Jóllehet Mátyás-kori archontológia hiányában a király ispánkinevezési politikájáról semmit sem tudunk. Csak gyaníthatjuk, hogy uralkodása elején még nem bánhatott minden körültekintés nélkül a vele nem rokonszenvező, de tekintélyes hatalommal bíró „ellenzéki" arisztokratákkal.
