Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Horváth Richárd: A Felső Részek kapitánysága a Mátyás-korban 929

A FELSŐ RÉSZEK KAPITÁNYSÁGA A MÁTYÁS-KORBAN 935 polyai Imre.2 7 Kapitányaink tehát minden esetben — egy ismert példától elte­kintve2 8 — uralkodói felhatalmazással rendelkeztek. Maga a kinevezés a kor szo­kásának megfelelően minden valószínűség szerint szóban történt, s erről az udvar értesíthette az illetékes városokat, esetleg megyéket.29 A királyi utasításból faka­dóan bizonyosnak kell lennünk abban is, hogy kinevezésükkor az uralkodó egyér­telművé tette számukra, hogy a Felső Részek név alatt voltaképpen mit is kell érteniük, azaz feladatukat mely területen végezhetik. Szerencsénkre itt sem kell csupán feltételezésekre hagyatkoznunk. Szapolyai Istvánnak, a Felső Részek ka­pitányának egyik 1462 szeptemberében kelt mandátumából következtethetünk a fenti állítás igaz voltára, ahol Szapolyai kapitányságáról és ahhoz rendelt várna­gyairól tesz említést.3 0 Végezetül területi joghatóság megléte melletti analógia gyanánt az Alsó Részek főkapitányságát is meg kell említenünk: a Temesvárott székelő főkapitány 12 délvidéki megye fölött gyakorolt különleges jogokat.3 1 A Felső Részek kapitányai területi hatókörének létét immáron bizonyított­nak tekinthetjük, ezzel szemben lényegesen nehezebb e terület valós kiterjedésé­nek meghatározása. Ennek oka, hogy kevés olyan adatra támaszkodhatunk, ame­lyek a kapitányság alá vont megyékről, városokról tanúskodnának. Ezek sorában az első a Perényi János és Giskra, illetőleg Szilágyi Mihály közötti békemegálla­podásban szereplő, pénzügyigazgatási gyökerekre visszavezethető, de valamiféle védelmi-igazgatási feladatot is elnyert, kassai és körmöci kerület (cultellus Cass­choviensis, Crempniciensis), amely kilenc, illetve négy megyét foglalt magába (kas­sai kerület: Szepes, Sáros, Abaújvár, Torna, Zemplén, Ung, Borsod, Gömör, Heves; körmöci kerület: Zólyom, Nógrád, Hont és Bars). Emellett Perényi és Giskra saját kapitányságáról és az abba tartozó Pozsony, Nyitra, Trencsén, Turóc és Liptó megyékről is nyerhetünk információt.32 Úgyszintén meghatározott megyéket, Lip­tót, Zólyomot és Turócot említi Mátyás 1462 márciusi, Bártfának szóló parancs-27 1460. XI. 27.: Mátyás tudatja Bártfa városával, hogy tegyék le hűségesküjüket Szapolyai Imrének a Felső Részek kapitányának, aki nomine nostro omnia vobis offeret... DL 44954. (MNM Törzsanyag - Jankovich gyűjtemény) 28 1454 novemberében a kassai kerület megyéi meg Kassa, Bártfa, Eperjes és Lőcse képviselői — a Giskra befolyási területéhez tartozó Sáros és Szepes megyék kivételével — választották a Felső Részek kapitányává Rozgonyi Osvátot. Hazai Okmánytár I—VIII. Kiadják: Nagy Imre, Paur Iván, Ráth Károly, Ipolyi Arnold, Véghely Dezső. Győr-Budapest, 1865-1891. VII. (a továbbiakban: HO) 470-475.... eligimus et nominamus e medio nostri capitaneum unum parcium superiorum predicto­rum, videlicet magnificum dominum Osvaldum de Rozgon Siculorum et comitatus Zemliniensis comitem... 29 A méltóságok kinevezése a kései középkorban is még zömében szóban történt. írásos kine­vezéseink rendkívül ritkák. Vö. Jakó Zsigmond: Az erdélyi vajdák kinevezéséről. Levéltári Közlemé­nyek 63. (1992) 72-76. 30 DF 281479. (Késmárk v. lt. Papír oki. 64.)... Stephanus de Zapolya, capitaneus partium superiorum etc., vobis egregiis castellanis nostris in Castro Scepws et Sarws ceterisqe aliis castellanis nostris in castris nostris superioribus sub capitaneatu nostro existentibus et commorantibus... 31 Fenyvesi: A Temesközi-szörénységi végvárvidék... 244. 32 A kassai kerület pénzügyigazgatási eredetét és szerepét bizonyítja Pálóci László országbíró oklevele 1462 augusztusából, melyben utasítja Kassa városát, hogy a kassai cultellus camerehó\ befolyt összeget emberének fizessék ki. DF 270375. (Kassa v. lt. Collectio Schwarzenbachiana 336.) A katonai jelleghez lásd a 28. jegyzetben említetteket. - Tóth-Szabó: A cseh-huszita... 416-418.... in comitatibus scilicet Posoniensi, Nitriensi, Trenczyniensi, Thwrocz, Lipthoviensi et Arwa sub nostro capitaneatu...

Next

/
Oldalképek
Tartalom