Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Orosz László: Népiségkutatás a nemzeti érdekek ütközőpontjában. A két világháború közötti tudománypolitika Fritz Valjavec és Mályusz Elemér kapcsolatában : 43
88 OROSZ LÁSZLÓ munkám bizonyos mértékben meghiúsítja a német és magyar tudomány között e területen kívánatos együttműködést. Ez akár teljesen hidegen is hagyna engem, minthogy Mályusz nem szakember ezen a téren. Azonban Mályusz és egynéhány követője egy idő óta örömet lelnek abban, hogy rámutassanak egyfajta német 'kultúrnacionalizmus' fenyegető veszélyére. Hogy mennyiben adnak okot más német személyiségek az ilyen állásfoglalásra, nem az én dolgom. Másrészt azonban az már az én kötelességem, hogy saját személyemre vonatkozóan tisztázzam a helyzetet. Mélyen tisztelt Professzor Úr, Ön tudja, hogy én mindig is feltétlen magyarbarát voltam. A magyar történelemmel kapcsolatos tanulmányaimra már eddig is tetemes summát áldoztam, anélkül, hogy akár a legcsekélyebb hasznom lett volna ebből. Idáig azonban annyi elégtételem lehetett, hogy tevékenységemet a magyar történészek méltányolták, s ez most megváltozna? Immáron többé-kevésbé alattomos támadások céltáblája lennék, ugyanúgy mint Schünemann és Isbert?164 Efelől bizonyosságot szeretnék. Nyilvánvaló, hogy minden országban vannak, akár még a tudósok között is, nemzeti heveskedők, akik minden adandó alkalommal tűlkapásokat észlelnek a másik oldalról. Az ilyenek ítélete egyáltalán nem számít. Számomra csupán egy olyan kutató véleménye fontos, aki a tényszerűség feltétlen híve. [...] Az általános nemzeti felindulás korát éljük manapság, ami a tudomány számára nem mindig jön jól. Kölcsönös türelem, a megértés és megbékélés óhaja; ezek a ma európai kutatójának legnemesebb kötelességei. Persze épp a történelem területén sok sűrlódási felület adódik. Az egyetlen modus vivendinek az tűnik számomra, ha tiszteljük az ellentétes álláspontokat. Vannak kérdések, ahol egy magyar kutatónak egyszerűen másképp kell gondolkodnia, mint egy német tudósnak, s fordítva, léteznek esetek, ahol a német oldal sohasem csatlakozhat a magyar felfogáshoz. Rontson neki ezért az egyik a másiknak? Anélkül, hogy a megkérdőjelezhetetlen valóságba vetett hitünket feladnánk, olyan felfogásbeli különbségek között találjuk magunkat, melyek az eltérő nemzeti hovatartozásból adódnak. Azt gondolom, hogy nézetemmel Ön is egyetért ebben a kérdésben."165 Mint a levélből kitűnik, a 30-as évek elején Valjavec még Mályusz szakmai kompetenciáját vonta kétségbe, s Szekfűt tekintette a megkérdőjelezhetetlen szakértelmű kutatónak, akinek véleményét mérvadónak lehet tekinteni. Ezzel szemben a türelmes, s az ellenvéleményt is akceptálni tudó történetíró ideáltípusát nyilvánvalóan Mályusznak címzett intésként értelmezte. [A két rivális pozitív és negatív pólusba történő behelyettesítésének őszinteségét — úgy érezzük — ezúttal is okkal vonhatjuk kétségbe. A Szekfű irányában kinyilvánított őszinte tisztelet hangjai valójában a vele és az általa fémjelzett irányzattal szemben táplált fenntartást próbálják taktikusan palástolni. - O.L.] Az ifjú német pályatárs olykor nemzeti elfogultságát sem rejtő sarkos megállapításait Szekfű ekkor még valóban a Mályuszénál jóval toleránsabb módon kezelte. A később habilitációs munkává összeállt „KultureinfluB"-tanulmányok e korai, a magyarországi német népiségtudományi lapokban megjelent változataira még az — óvatosan visszafogott —• dicséret hangjait is megengedhetőnek tartotta: „Egyidejűleg szívből gratulálok a magyarországi német kultúrbefolyásról készített munkájához, 164 A berlini magyar intézet két munkatársa ebben az időben. 165 Valjavec-Szekfü 1934. V 3., kiadva: Nehring (1991), 8-9.
