Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Neumann Tibor: Telekpusztásodás a késő középkori Magyarországon 849
876 NEUMANN TIBOR akiket nem tartalmaz az összeírás. Mindez elképzelhetővé teszi azt, hogy a bérleti viszony feltüntetése nélkül összeírt deserta к mögött is olykor lakott belsőségű telkeket lássunk. A felhozott példák azt sugallják, hogy az összeírok — a gimesi példához hasonlóan — csak a külsőség birtokviszonyainak a rögzítésére törekedtek, a belsőség pontos leírásával nem törődtek. Ez korántsem véletlen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a földesúrnak a középkor végén általában csak a külsőségből származott jövedelme, a kizárólag belső telket birtokló zsellérek ekkor még a földesúri adó alól mentességet élveztek,104 hasonlóan azokhoz, akik átmenetileg helyezték le külsőségüket. A szomszédos csejtei uradalomban például azok a házas zsellérek (sessionati), akik nem rendelkeztek szántófölddel, mivel az az úr kezelésében állt, még 1568-ban is adómentesek voltak.10 5 A házatlan zsellérek szintén nem fizettek adót, jelen esetben az indokolta nevük feljegyzését, hogy az említett negyedtelek felerészének használatáért az úrnak bérrel tartoztak. A hóstátiak helyzete egészen más: mivel ők rendelkezhettek kisebb szántókkal és rétekkel (zsellértelekkel), kis összegű — a bolondóci uradalomban 9-14 dénárnyi — évi adót kellett fizetniük, ami indokolttá tette következetes nyilvántartásukat. Ez alapján magyarázhatóvá válik az, hogy miért tüntették fel olykor az utolsó jobbágy nevét akkor is, ha a telek belsősége már lakottá vagy műveltté vált. Természetesen azért, mivel ő volt az a személy, aki az átmenetileg — vagy véglegesen — egymástól elválasztott külső és belső telki állományt utoljára birtokolta együtt, természetes egységként. Amíg a telek külsőségét megművelő zsellér vagy jobbágy sokszor csak időlegesen került kapcsolatba a földesúri adózás hatálya alá eső földekkel, addig a belsőségen élő zsellért azokhoz semmilyen kötelék nem fűzte. A telek külsősége és belsősége között az eszmei kapcsolatot természetesen fenn kellett tartani, hiszen a falu határában lévő földeket mindig a belsőtelkekhez viszonyítva tartották nyilván.10 6 Az utolsó jobbágy birtokos nevének számontartása ennek az eszmei összetartozásnak a kifejezésére volt alkalmas. Nyilvánvalóan sem a jobbágyoknak, sem a földesúrnak nem állt érdekében az, 104 Ez a magyarázat arra, hogy urbáriumaink egy részéből hiányoznak a zsellérek. A Kanizsai család kapuvári uradalmában például hiába értesülünk egy alkalommal arról, hogy az egyik faluban hóstátiak is élnek, nem írják őket össze és a rájuk rótt járadékokról sem hallunk: DL 37007/1., 22v . fol.; A Zsigmond-korban a zsellérek adómentesek, legfeljebb ajándékokkal tartoznak: Sinkouics István: A magyar nagybirtok (34. jegyzet) 51. - Az ilyen zsellérekre legfeljebb munkajáradék nehezedett: a nagytapolcsányi uradalom 1570-es összeírásában gyakran hallunk ehhez hasonlókat: „Inquilini in fundis desertis Hi saltern resident in fundis, nullos colunt agros, nec aliquid solvunt praeter labores." Marsina-Kusik 264. - Ismeretesek azonban kivételek a zselléri adómentesség alól: ( a makovicai uradalom (Sáros megye) 1507-es urbáriuma szerint itt a házas zsellérek évi 50 dénárt i tartoztak fizetni, ami a census negyedét tette ki. Jellemző azonban, hogy az új földesúr, Perényi Imre nádor az addigi 1 forintos censust 2-re emelte, és mint egy kihúzott mondat tanúsítja, a forrás évében a más házában élő zsellérektől is kicsikartak 50 dénárt („violenter extorserunt"): DF 283 445. (ELTE Könyvtár Dipl. Autogr. 0-7.) 106 1568: Császkóc: „Sessionati, quorum domino coluntur terrae... nullum tenentur censum solvere." Közöttük sorolták fel a molnárt is. Urbáriumok 245.; Ehhez hasonló eset 1570-ben a nagytapolcsányi uradalomban: „Desertae. In istarum fundis resident inquilini, sed terras ad eos pertinentes non colunt, saltem labores praestant, sed illic arantur pro domino, vei si traduntur arandae aliis, solvunt quartam capetiam." Marsina-Kusik 263. 106 Szabó István: A középkori magyar falu (80. jegyzet) 18.; Uő: A magyar mezőgazdaság (4. jegyzet) 40.
