Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809
840 TRINGLI ISTVÁN formában. A beadvány készítői ezzel nem törődtek, a szabadságlevél szelleme és nem szó szerinti tartalma érdekelte őket, egy több száz éves szabadságlevél szellemét mindig könnyebb aktualizálni, mint elavult szóhasználatát szó szerint értelmezni.13 7 A boldogult és a szent királyok szerepe A középkori jog elsősorban a szokásjogon, azaz a társadalmi együttélés spontán kialakult szokásain alapult. Az írásba foglalás — a kodifikáció — idővel ugyan átalakíthatta ezt a jogot, de a lényegét sokáig érintetlenül hagyta. A szokásjog „régi és jó jog", ahol a régiség és a jóság elválaszthatatlan egymástól. Ebben az összefüggésben azért régi egy szokás, mert jó és sikeresen szabályozza a társadalmat, ezért jó, mert a régi idők óta fennálló alkalmazás a bizonyság arra, hogy joggal szolgál a cselekedetek megítélésének általános mércéjéül. Ezt a jogot nem lehetett megváltoztatni, a legcsekélyebb újítás is az egész rendszer bomlását idézte volna elő. A törvényhozó és a törvény alkalmazója e világban nem vált el élesen egymástól, mindkettőnek az volt a feladata, hogy helyreállítsa a régi, jó rendet; az elsőnek az hogy a régi jó szokásokat visszaállítsa (reformálja), a másiknak pedig az, hogy az adott ügy során a konfliktus előtti és a jog előírásainak megfelelő békés állapotot hozza létre. Az újítások, a nouitates ebben a gondolatmenetben az elvetendő, rossz megoldásokat jelentették, amelyeket minél előbb meg kellett szüntetni. A világ azonban természetesen ebben a korban is változott, a megváltozott körülményekre alkalmazható új elveket azonban mintegy leplezetten úgy vezették be, hogy azt hangsúlyozták, hogy a régi jó szokást állítják vissza. Az újítások ilyenfajta leplezése nem csalás volt, hanem nagyon is gyakorlati célt szolgált. Egy-egy jogelv reformatio]a. az egész rendszert nem károsította, sőt megerősítette, ezzel szemben a novitasok aláásták alapjait - legalábbis a korabeli törvényhozók ezt hirdették.13 8 A szabadságok adományozása kétszeresen is kihívás volt a rendszer számára. Egyrészt egy új helyzetre kellett reagálni, amikor elérkezett az a pillanat, hogy adni kell azért, hogy a későbbiekben is szolgálatokat lehessen a megadományozottól várni, másrészt úgy kellett fenntartani az újonnan teremtett, az általánostól eltérő jogot, hogy a szokásjogba vetett hit meg ne rendüljön. Ebben a tradicionális szemléletű világban az adományozással együtt járó kegy csak úgy volt elfogadható, ha beépítették a „régi jó jog" rendszerébe. A cél a szabadság szerzője és adományozója számára is az volt, hogy az új szabadságot törvényesnek tekintsék, a régit pedig zavartalanul használhassák. Több intézmény és formulává merevedett szófordulat együttesen szolgálta a szabadságok osztogatásának törvényességét, más szóval legitimálását. A kegy adományozását úgy lehetett a legkönnyebben elfogadtatni, ha részletesen megindokolták azt, a megadományozott azért részesült a kegyben, mert 137 nullus Siculorum scilicet et Wolachorum ас alterius cuiuscumque dignitatis, status et conditionis hominum contra eorum voluntatem in eorum medio ас super eos descendere posset aut praesumeret quovismodo - ZW VI. 26. Az Andreanum vonatkozó pontja imígyen szól: „cum ad expeditionem ad ipsos nos venire contigerit, très descensus tantum solvere ad nostros usus teneantur, si vero vaivoda ad regalem utilitatem ad ipsos vel per terram ipsorum transmittitur, duos descensus, unum in introitu et unum in exitu solvere non recusent" - ZW I. 35. 138 Eckhart F.: Jog és alkotmánytörténet i. m.; Bónis György: Bevezetés. DRH 1301-1457. 55.
