Századok – 2003

FIGYELŐ - Donáth Péter: Hagyomány és korszerűség 749

FIGYELŐ 751 jogai és kötelességei közötti dinamikus egyensúly kialakítására törekvő miniszter a kötelező és egységes elemi iskolát az egyetemes fejlődés korabeli eredményeire és pedagógiai eszményeire (Comenius, Pestalozzi, Diesterweg) alapozta, s úgy tekintett rá, mint „egy arányosan fejleszthető demokratikus iskolarendszer sok irányba nyitott alapintézményére". (99.) Ezt mutatta 1869-ben meghiúsult (kilenc évfolyamos) középiskolai törvénytervezete is, amely a maga — a felső népiskolai intézményekkel „átjárható" — négy alsó évfolyamával, hároméves egységes középső szintjével és kétéves, líceum-jellegű, trifurkációs egyetemi előkészítő szakaszával az általánosan képző középiskola hazai előképe volt. Megvalósulása esetén „minden bizonnyal elejét vehette volna az iskolarendszer műveltséganyagában is tükröződő széttagolódásának és a korai iskolaválasztás — úgyszintén társadalmilag determinált — kényszerének". (100.) A hazai oktatási törvényhozást és tanterveket analizálva Kelemen Elemér sajnálattal konstatálja, hogy „a magyar közoktatás intézményeinek dualizmus kori fejlődése bizonyos tekintetben letért az Eötvös által kijelölt útról. Ezt igazolják az állami befolyás növelésére irányuló szabályozási kísérletek (a magyar nyelv erőszakos terjesztését szolgáló intézkedések, a középiskolai tanügyigazgatás rendszere), valamint a közoktatási rendszer fejlesztésének iránymódosulása is. A tanulás szabadságának garanciáját jelentő, kapcsolódást és átjárást ígérő, tehát demokratikus elvek szerint építkező, nyitott iskolaszerkezet helyett — legalábbis a tendenciákat illetően — egy divergens, egymástól társadalmi szempontok alapján elkülönülő intézményrendszer képe bontakozik ki előttünk. A korszak pedagógiai didaktikai szempontból kétségtelenül egyre magasabb színvonalat képviselő tantervei és tantervi korrekciói segítették ezt az elkülönülést, hiszen az egységes intézménytípusok tananyaga nemcsak az ott tanulók társadalmi helyzetéhez igazodott, hanem — egyre hangsúlyosabban — majdani társadalmi szerepük, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt, illetve kijelölt helyük ellátására, betöltésére készített fel. Ezt a szocializációs stratégiát szolgálta — a tananyag kijelölésén túl — a tananyag feldolgozásának, azaz a tanítás-tanulás technikájának a tantervi utasításokban egyre markánsabban kidolgozott rendszere, módszertana is, amely ! általában évtizedes fáziskéséssel követte a nemzetközi és a hazai neveléstudomány (elsősorban a gyermeklélektan és a didaktika) eredményeit, f Az iskolarendszer széttagolását ellensúlyozandó ugyanakkor megjelent — , ekkor még elsősorban a tantervi utasítások tantárgyi, de részben már az általános fejezeteiben is — az egyes iskolatípusok deklarált célrendszerének közös összetartó eleme, a hagyományos valláserkölcsi nevelés mellett a nemzeti érzés ápolásának, a hazafias nevelésnek a nemzeti műveltség új értelmezésén alapuló, nyomatékosabb hangsúlyozása. Ez a törekvés természetesnek tekinthető az önálló állami keretek között kibontakozó nemzeti felemelkedés nagy korszakában. Fel kell azonban figyelnünk a jelenség árnyoldalaira: a társadalmi és a nemzeti szempontú értékkülönbségekre és azokra a hegemonisztikus törekvésekre is, amelyek — főként az 1890-es évektől — az alacsonyabb társadalmi rétegek és az országban élő nemzetiségek lebecsülésében nyilvánultak meg." (110-111.) E tendenciákra reflektáltak szakmai-tudományos meggyőződésüknek megfelelően Imre Sándor és Nagy László, valamint társadalompolitikai megfontolá-