Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Tandori Mária: Angol pártok és parlamenti csoportok az 1780-as években 715
742 TANDORI MÁRIA hogy koalícióra lépjenek Lord North-al". Nos, ekkoriban Shelburne valóban folytatott titkos tárgyalásokat North-al, azonban frissen kinevezett pénzügyminisztere, az ifjabb Pitt elutasította ezt a tervet.169 Ősz folyamán — miközben a Parlament nem ülésezett, azonban a béketárgyalások eredményei folyamatosan borzolták a kedélyeket — a francia négyes legbonyolultabb tánclépéseit is megszégyenítő párcserék érlelődtek. Titokban mindenki tárgyalt mindenkivel, végül 1783. február 14-én Fox és Lord North egyezménye született meg. Fentebb már több ízben utaltam erre a koalícióra, mely a korszak legnépszerűtlenebb pártalakulata volt. A politikai közvélemény minden tagja világosan látta ugyanis, hogy ez a koalíció nem nemes elvek, nem is kényszerűség, hanem pillanatnyi taktika, és leginkább mohó hatalomvágy következménye. A koalíció mindkét szereplőjére nagyon rossz fényt vetett, de az igazi csalódást Fox barátainak okozta. Fox ugyanis 1774 óta folyamatosan 1782 tavaszáig a legdurvább módon támadta North kormányzatát. Fox vádjai elsősorban North konzervativizmusának, Amerika-politikájának és királyhűségének szóltak. A kortársak számára most úgy tűnt, Fox minden egykori elvét feladta. A koalíció mindkét vezérének sajátos célja volt. Amiben megegyeztek (és ez hozta össze a koalíciót), az a meggyőződésük volt, hogy Shelburne kormánya nem rendelkezik a szükséges parlamenti támogatással, csakis a király akarata tette őt miniszterelnökké, és ez alkotmányellenes. Tehát össze kell fogni a megbuktatására. Fox ezen kívül természetesen miniszterelnök szeretett volna lenni, stabil kormányzatot létrehozni, és az amerikai béketárgyalásokat minél gyorsabban lezárni. North úgy gondolta, ismét hatalomra kellene kerülnie, hiszen utoljára az ő kormányzata volt képes tartósan és stabilan vezetni az országot, melyet most, a gyönge kormányok sorozata után a teljes anarchia fenyegeti. Foxhoz azért volt hajlandó csatlakozni, mert ketten együtt megfelelő parlamenti támogatással rendelkeznek, és koalícióban talán lesz módja rá, hogy ezt a veszélyesen forrófejű kollegáját némiképpen megszelídítse, visszafogja. A koalíció első, fontos célját sikeresen elérte: az előzetes békeszerződés vitája során minden bizalmi szavazás alkalmával leszavazták a kormányt, így Shelburne nem tehetett mást, 1783. február 24-én beadta lemondását. A koalíció azonban korán örült: számításaikból egy nagyon fontos dolgot kifelejtettek. A király ugyanis nem volt hajlandó fogadni őket. A király annak idején nagyon jó viszonyban volt North-al. Ezzel nem is lett volna probléma most sem. A fentebb már jelzett okoknál fogva azonban nem volt hajlandó Fox-szal szóba állni. A koalíció névleges fejévé erre Portland hercegét választották, aki tökéletes udvari ember volt. A királyt azonban nem lehetett egy ilyen olcsó trükkel megtéveszteni. Lord Shelburne azzal távozott, hogy a mindössze 24 éves William Pittet ajánlotta utódául. A király el is fogadta volna, de a konok és nagyon céltudatos fiatalember kijelentette, nem vállalja a miniszterelnökséget, mert nincs megfelelő támogatottsága az Alsóházban.170 Ezt követően a király heteken át miniszterelnököt keresett, ahogy teltek a hetek, gyakorlatilag minden épkézláb embert megkörnyékezett, még az ifjabb 169 T. E. Kebble: A History of Toryism from the Accession of Mr. Pitt to Power in 1783 to the Death of Lord Beaconsfield in 1881, London, Allen, 1886. 17-18. 170 Robin Reitty: William Pitt the Younger. New York, Putnam, 1979. 77. (alábbiakban Reilly)
