Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Erdélyi Gabriella: Gyónás és áldozás a késő középkorban 525
GYÓNÁS ÉS ÁLDOZÁS A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 547 nekelőtt D. W Sabean mit talált-e téren a 16. század végi lutheránus Württembergben.128 Erre a munkára azért is ki kell térnem, mivel nagyrészt ez inspirált a kérdéskör hazai forrásanyagon történő vizsgálatára. Megdöbbentőnek találtam ugyanis, hogy az áldozás milyen fontos szerepet játszott az általa vizsgált közösségek életében, s hogy a parasztok mennyire más jelentést tulajdonítottak a szertartásnak, mennyire más logika mentén cselekedtek, mint amit lelkipásztoraik és a magasabb egyházi hatóságok nemcsak elvártak, de lehetőség szerint ki is kényszerítettek tőlük. Fenti vázlatos áttekintésünk alapján pedig már az is megállapítható, hogy a 16. század végi württembergi falusiak teljesen úgy gondolkodtak, mint a reformáció előtti körmendiek: Nem lehet úrvacsorához járulni nyugtalan szívvel vagy [...] rossz lelkiismerettel. Ilyen állapotban az ember - értelmezi az áldozást elutasító parasztok viselkedését a szerző - érdemtelen, s ki van téve annak, hogy ítéletet vonjon önmagára. A nyugtalan szív csaknem minden esetben veszekedés, folyamatban lévő vita vagy rágalmazó cselekedet következménye volt. [...] A viszály világi ügy volt, amelyet világi bíróságokon kell rendezni, s amíg az ügy függőben van, nem lehetséges békítő étek. A szentség nem hoz békét a szívre; éppen megfordítva, a békés szív a szentség vételének előfeltétele.129 A württembergiek helyzete azonban lényegesen eltért a körmendiekétől: magatartásuk ugyanis élesen szemben állt a hivatalos württembergi teológiával, amely Luther nyomán a belső megbocsátást elegendőnek tartotta a szentségvételhez, a kegyelem elnyeréséhez.13 0 De a falusi lelkészek felfogása is különbözött ettől. Az úrvacsorához járulás feltételéül maguk is a viselkedést (a viták lezárását) szabták,13 1 és a kegyelem lutheri doktrínáját — a magasabb egyházi és világi hatóságokhoz hasonlóan — az e világi uralmi viszonyok kontextusában értelmezve a szertartást a viselkedés ellenőrzésére, az engedelmesség kikényszerítésére próbálták felhasználni. Ennek jegyében az érdemteleneket eltiltották a havonkénti úrvacsorától, a megátalkodottakat pedig akár börtönbe is vethették, vagy megtagadták eltemetésüket.13 2 Eltekintve a világi hatóságok közreműködésétől ez a késő középkori bűnbocsánati gyakorlatra emlékeztethet minket, ahol a nem gyónókat fenyegette hasonló lelki veszély.13 3 A protestáns (állam)egyházi hatóságok tehát — mint látjuk — a fülbegyónás felszámolásával sem mondtak le híveik ellenőrzéséről, amely most egy másik intézmény keretei között zajlott. Számunkra azonban ennél érdekesebb, hogy az egyszerű hívek a tudatukat célzó egyre erőszakosabb külső beavatkozási kísérletek ellenére sem mondtak le arról, hogy a maguk igényei és felfogása szerint használják továbbra is a megbékélést kinyilvánító (de nem létrehozó) közösségi rítusként az áldozást, s gyakorlati elégtétel, igazságos csere nélkül továbbra sem tartották lehetségesnek a belső megbékélést. A 16. század végi württembergiek így az egy századdal korábban élt körmendiekhez hasonlóan a társadalmi kapcsolataikat átható kölcsönösség jegyé-120 David Warren Sabean: Áldozás és közösség. Az úrvacsoravétel megtagadása a 16. században. In: Misszionáriusok a csónakban. Antropológiai módszerek a társadalomtörténetben. Válogatta Vári András. Budapest, 1988. 156-191. 129 D. W Sabean: i. m. 126-127. 130 D. W. Sabean: i. m. 116-117, 124, 135. 131 Akárcsak az anglikán alsóbb és felsőbb klérus 17. századi képviselői, ld. D. A. Spaeth: i. m. 131. 132 D. W. Sabean: i. m. 114, 122-123. 133 a veszprémi egyház i. m. 75-76: 806-811 sor.
