Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Erdélyi Gabriella: Gyónás és áldozás a késő középkorban 525
GYÓNÁS ÉS ÁLDOZÁS A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN 529 Nagyszentpálon például a plébános visszaélései között fontos helyet foglal el a falubeliek bíróság előtt tett vallomásaiban, hogy „a plébános mulasztása miatt az egyik jobbágy gyónás és az utolsó kenet felvétele nélkül távozott e világból", s az ilyen esetek miatt a jobbágyok más birtokokra költöztek.23 A hatalmaskodási perek során szintén az erőszakos cselekményeket súlyosbító szempontként jött számításba, s ezért bekerülhetett az ügyvédi beszámolóba, hogy az ágyból kiráncigált beteg a neki szegezett fenyegetések közepette „lelke bűneinek meggyónása nélkül távozott".24 De vajon miért büntették az élők az amúgy is szerencsétlenül járt Lászlót és többi hirtelen halált szenvedő sorstársát? Akik — úgy tűnik —, nem is voltak kevesen, ha ez a félelem még a kéziratos imakönyvekben is megjelenik.2 5 Persze ez az aggodalom érthető annak fényében, hogy a váratlanul, erőszakos halállal távozók még a bűnözőknél is sanyarúbb sorsra jutottak. Ugyanis bár a 14. század előtt a halálbüntetésre ítélt bűnözőktdl általában megtagadták a gyónás és a megszentelt földbe történő temetés lehetőségét, a késő középkori bűnbocsánati rendszer formálódásával, terjedésével változás állt be e téren: 1312-ben V Kelemen pápa megtiltotta a bűnözők gyóntatásának megtagadását.2 6 Vagyis megfelelő bűnbánattal még az is, aki egész életét bűnben töltötte, az utolsó pillanatban megszabadulhatott az örök kárhozattól, s ezáltal újra a hívek közösségének tagjává válhatott. Az utolsó gyónás tehát nemcsak a gyógyulás, a bűnöktől való megtisztulás, de e visszafogadás szertartása is volt. Ezért olyan nagy dolog, amit Kencz Tamás kér fia számára, hogy azt csak Róma engedélyezhette (desiderium suum in hac parte minime adimplere posse sperat absque Sedis Apostolice licentia speciali). Kérése teljesülése mindenki számára előnyökkel járt: egyfelől az élők és holtak közösségébe visszafogadott elhunyt immár részesülhetett az élők érte mondott imái és jó cselekedetei érdemeiben, amelyek purgatóriumi szenvedéseit enyhítették. Ezt a célt szolgálta a korabeli igen összetett temetési szertartás is,27 s ennek segítségét kérte Kencz Tamás fia számára (ad cimiterium dicte ecclesie Sancte Catherine deferre, inibique sepelire ac omni superstitione cessante honorifice reponere et aliorum christifidelium suffragia exhibere). Másfelől az ideje lejárta előtt, ráadásul megoldatlan konfliktusokkal távozni kényszerült, ezért az élőket kísértő halott által potenciálisan jelentett veszélyek helyett a közösség tagjai méltán remélhették, hogy a segítségükkel üdvözült közbenjár majd e világi boldogulásukért.28 23 Magyar Országos Levéltár. Diplomatikai Levéltár (=MOL DL) 14694 (1453). 24 MOL DL 105546 (1526). 25 A. Molnár Ferenc: Két régi ima az oltáriszentségről. Budapest, 2000. (Nyelvtudományi Értekezések 148.) 16-17. 26 Esther Cohen : The Crossroads of Justice: Law and Culture in Late Medieval France. Leiden, 1993. 198-199. 27 Dobszay László: A középkori magyar temetés maradványai az erdélyi néphagyományban. In: „Mert ezt Isten hagyta". Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Budapest, 1986. 189-212, 203-205. 28 A holtak mint egy sajátos korcsoport értelemzésére, a holtak és az élők — majd a protestáns reformáció által lebontásra kerülő — intézményesített kapcsolatára Id. Natalie Zemon Davis: Some Tasks and Themes on the Study of Popular Religion. In: The Pursuit of Holiness in Late Medieval and Renaissance Religion. Eds. Charles Trinkaus-H. A. Oberman. Leiden, 1974. (Studies in Medieval
