Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Das Europäische Mittelalter im Spannungsbogen des Vergleichs (Ism.: Veszprémy László) 500

501 TÖRTÉNETI IRODALOM hiszen az egyes országok feudális intézményrendszerének világnyelvekre való lefordítása vagy nem (leánynegyed, a nemzetség ,,proklama"-ja, ispán), vagy csak egyes közvetítő nyelveken lehetséges. Ebben az értelemben a munkanyelv többnyelvűsége már kezdettől adott kritériumnak tekinthető. Bak professzor mindezt a közép-európai nemesség összehasonlító kutatása kapcsán teszi, utalva a magyar, lengyel, szlovén viszonylatban elért szép eredményekre. Nekünk, magyarok számára hízelgő, mikor felsorolja az általunk kezdeményezett összehasonlító programokat, pl. Hajnal István összehasonlító európai írástörténeti tervezetét s az ahhoz kapcsolódó kiadványokat (Hajnal I.: L'enseignement de l'écriture aux universités médiévales; uő: A kis nemzetek történetírásának munkaközösségeiről, noha a hamis, félrevezető, jórészt jogtörténeti összehasonlító kutatásokra is hatásos hazai példákat tud felsorolni, így pl. az Aranybulla európai hatásáról stb.). Hasonlóképpen elméleti összefüggéseket vet fel Otto Gerhard Oexle (Göttingen) a rendi és csoportképződés alapján, Patrick Geary (Los Angeles) pedig az összehasonlítás előnyeit és veszélyeit illetően, hivatkozva saját merész kutatási programjának eredményeire: udvari kultűra a középkori Európában, Kínában és Japánban. A birtokviszonyok (Grundherrschaften) különböző területeken való egybevetésének sem tisztázottak a feltételei, s a fontossá váló Villikationsverfassung-ok elterjedése sem tekinthető általánosnak, miként arra Hans-Werner Goetz (Hamburg) mutat rá, vagy még bizakodóbban a város és vidék lombardiai viszonya alapján François Mennat (Párizs). Amint Slawomir Gawlas (Varsó) fejtegetéseiből megtudjuk, nem kevésbé problémátlan a feudális rendszer központi elemének tekintett, és persze sokszor megkérdőjelezett hűbérviszonyok recepciójának nyomon követése Európa peremterületein, így Lengyelországban. A ministeriales jogállás vonzó példának bizonyult Lengyelországban, ahol a széttagolódási tendenciák ellenében az uralkodók fenntartották a nemesség közvetlen királyi hatalomtól való függését, annak minden kedvező s jól ismert kedvezőtlen következményével együtt. így vizsgálja Jan. M. Piskorski (Szczecin-Poznan) a „Königsfrei"-ek, király szabadjai szerepét a középkori kolonizációban, miközben ő is a terminus és jogi kategóriát megkérdőjelezők táborához csatlakozik. A földrajzi tényezők szerepe után a tematika az, ami a tanulmányok összehasonlító jellegét biztosítja. Erdő Péter kutatásai nyomán nálunk is jól ismert helyi, partikuláris zsinatok határozatainak európai összehasonlítására tesz kísérletet Johannes Helmrath (Berlin). Vizsgálatához az egyházjog univerzális jellege már eleve jó háttért biztosít, miközben vizsgálja e zsinatok földrajzi és időbeli megoszlását, koncentrálódásait. Ugyanezt biztosíthatja a téma nemzetközi jellege, amint azt Daniela Rando (Trient) az 1850 és 1950 közötti nemzetközi Velence-kutatás meghatározó emlékeiről, főleg Burckhardt, Heinrich Kretschmayr munkájáról szólva ismert fel. A latin kultúrán kívüli, vagy annak határait átlépő jelenségek vizsgálata (187-282. old.), keretei között kapnak helyet a korai Abbászida udvari kultúra szerelmi kódexét, annak társadalmi, kohéziós és emancipáló szerepét tárgyaló kutatások, Gadi Algazi (Tel Aviv) tollából. Svetlana Luchitskaja (Moszkva) a muzulmánoknak a latin irodalomban továbbélő kliséiről és toposzairól szólva bálványimádásuk irodalmi gyökereit veszi számba és az állítások megbízhatatlanságát bizonyítja. David L. d'Avray (London) pedig az egyházi házassági rendszerek Európán belüli (angol, itáliai, francia) és azon kívüli (keleti vallások) összehasonlító vizsgálatának veti fel a szempontjait. Mariana Paramonova (Moszkva) a Szent Vencel-legenda két szerkesztését (ószláv és bajor változat) vizsgálja abból a szempontból, hogy miként értelmezik a családi konfliktus és testvérgyilkosság szituációját Vencel halálának kommentálásakor, s egyúttal meggyőzően mutat rá az ábrázolás tágabb, művelődéstörténeti hátterére és összefüggéseire. Sverre Bagge (Bergen) az európai historiográfia meghatározó alkotásait veti egybe, (a bizánci Anna Komnéné, német 11. századi írók, pl. Merseburgi Thietmar, az északi periféria írói, Snorri Sturluson), a firenzei történetírás, Leonardo Bruni), abból a szempontból, hogy miként írják le a hatalomváltást, s miként jelentkezik a személytelen hatalom-kép, az államiság az egyes korszakokban és művekben. Tore Nyberg (Odense) arra tesz kísérletet, hogy a koraközépkori (11-13) és későközépkori Skandináviát hasonlítsa össze a királyi hatalom és az egyház, illetve pápaság, a helyi vallásosság szerveződési formái viszonylatában. A záró tanulmány-együttes a kétoldalú összehasonlítást tűzte ki céljául (301-370. old.). Geoffrey W. S. Barrow (Edinburgh) Skócia és Anglia igazgatási egységeinek alakulását, folyamatosságát és megújulását vizsgálja a 12-13. században, imponálóan széles szempontrendszer alapján. Bernd Schneidmüller (Bamberg) pedig azt teszi elemzése tárgyául, hogy mi vagy mi nem érdekelte a német és francia középkorkutatókat a másik ország fejlődésében, az európai hatalmi rendszerben betöltött pozíciójának változásában; szélesebb értelemben a középkori hagyományok és a középkor felelősségének a későbbi nemzeti fejlődés problémái és kudarcai megítélésében. Karl-Heinz Spieß (Greifswald) a 15. századi udvari ünnepségek két meghatározó eseménye alapján (Bruges, 1468 és