Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Benkő Loránd: Az Ómagyar nyelv tanúságtétele (Ism.: Weisz Boglárka) 489

TORTENETI IRODALOM ^ Benkő Loránd AZ ÓMAGYAR NYELV TANÚSÁGTÉTELE Perújítás Dél-Erdély korai Árpád-kori történetéről Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok 29. MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2002. 113 o. Erdély korai történetének megírásához az írott források csekély száma miatt fontos szerep jut a nyelvészeti — a hely- és a személynévi — adatoknak, illetve azok elemzésének. Erre a feladatra vállalkozott Benkő Loránd könyvében, melyben a mai történetírástól eltérő következtetésekre jutott több esetben. Nem előzmények nélkül született meg e munka, hiszen szerzőjének az erdélyi magyar nyelv, magyar kultúra iránti elmélyült érdeklődése munkássága során már több cikkében és tanulmányában kifejezésre jutott. A könyv bevezetőjében a szerző rámutat arra, hogy Erdély korai történetével három tudományág — a történettudomány, a régészet és a történeti nyelvtudomány — foglalkozik. A mű megírására az adott okot, hogy a 20. század első felében elért nyelvtörténeti eredmények mára túlhaladottakká váltak. Ezt a történeti nyelvtudomány és a névtan elveinek és módszereinek változása, fejlődése, valamint az azóta megsokszorozódó névi forrásanyag eredményezte. A történeti nyelvtudomány három fő részterületét emeli ki: 1. A történeti lexika, amely azonban a korai Erdély történetében kevésbé alkalmazható. Ennek az oka egyrészt az, hogy a szókincs területileg nem tagolható ilyen korai időre, másrészt a nyelvi interferenciáknak kronológiai okokból nincs objektív lehetőségük; 2. A történeti nyelvföldrajz, amely település- és népességtörténeti vonatkozásban fontos Erdély szempontjából; 3. A történeti névtan, amelyet azonban nem szabad az etimológiára leszűkíteni. Ugyanis a névtípusok kronológiai, területi, etnikai stb. következtetések levonására alkalmasak. Az első fejezet a Gyula-kérdést járja körül, annak személyi és személynévi, tisztségnévi, területi és előtörténetükkel kapcsolatos kérdéseit figyelembe véve. A korai Árpád-korból három Gyula személyt különböztet meg a szerző. A források alapján azonban két esetben — Ibn Hayyan és a nagy Gellért-legenda — lehetségesnek tartja, hogy az erdélyi Gyula családtól független Gyulaelőfordulással találkozunk. A Gyula név története, mind személynév, mind helynév vonatkozásában, a későbbi időkben terebélyesedik ki, amelyet azonban a szerző, mivel ez nem tartozik a téma keretei közé, nem vizsgál. A későbbiekben az általa megállapított három Gyula személyével foglalkozik. A legfontosabb kérdés az, hogy a forrásokban található Gyula—gyula adatok mögött tisztségnév vagy személynév rejlik-e. Ezen vizsgálat során Benkő Loránd megkérdőjelezhetőnek tartja azt a nézetet, hogy „az államalapítás előtti idők Gyula megnevezései egy korai magyar tisztség kifejezői, nem pedig eredeti köznévi jelentésüket már elvesztett személynevek, illetőleg a történelem legkorábbi gyulái a forrásokban tisztségnevük mögé rejtőztek, ugyanakkor volt saját nevük is, amely a 10-11. század magyar történelme egyes ismert személyiségének nevével azonos." (22.) Az általa kérdésesnek vélt tétel hármas alapon — a forrásokon, a gyula név eredetén és a névélettani folyamatokból ismert elvi lehetőségen — nyugszik. A szerző szerint a korai erdélyi Gyulák minden forrásban személynévként jelennek meg, és nem azonosíthatók más személynéven előforduló személyekkel. Elfogadja azonban azt, hogy két esetben mindenképpen kell számolnunk egy másik névvel is: Gyula—Sztefanosz és Gyula—Prokuj. Ezt azonban azzal magyarázza, hogy az első esetben a másik elnevezés egyházi név, a második esetben pedig ragadványnév. Azonban e két adat szerinte nem lehet bizonyíték arra, hogy Töhötöm, Zombor stb. Gyula nevet is viseltek volna. Mivel a Gyula—Sztefanosz, Gyula—Prokuj esetén a források mondják ki, hogy két nevük volt, míg a többi esetben a kutatók azonosítják az egyes személyeket egymással. Nem tekinti elfogadhatónak azt a feltételezést, mely szerint a források egyszer az egyik, másszor a másik nevükön nevezik meg ezeket a történelmi személyiségeket. Ez a megállapítás pedig az azonosítást kronológiai okokból is lehetetlenné teszi.