Századok – 2003
VITA - Révész László: Válasz Balogh László észrevételeire 477
VITA 487 Végezetül még egy dologra ki kell térnem, nem azért, mert csattanóként tartogattam, hanem mert Balogh László is úgy látta indokoltnak, hogy recenziója zárásaként némi kioktatásban részesítsen. Ami a könyv stílusát illeti: teljesen értetlenül állok az előtt a megállapítása előtt, miszerint írásomat „az egyes történelmi személyiségekkel szembeni személyes [sic! -R. L.] ellenszenv" jellemezné. Kíváncsi lennék rá, hogy ez hogyan lenne több mint ezer esztendeje halott személyekkel kapcsolatban lehetséges? Könyvem lapjain legfeljebb állást foglaltam bizonyos kérdésekben, bár meg kell jegyeznem: ha kilúgozott, semleges szorgalmi szövegeket vár tőlem, sem korábbi, sem jövendő írásaimban nem fog sok öröme telni. Balogh szerint egyes mai történészeket minősítettem „horrorisztikus rémlátomásokkal megvert 20. századi látnokok"-nak, „botcsinálta korunkbéli igricek"-nek, s az ő munkájukra értettem volna a „másoktól ellesett, de félig sem megértett hamis énekek" megjegyzést. Sajnos Balogh László nem hogy félig nem értette meg, amit mondani szándékoztam, de semennyire sem. Ha ugyanis munkásságomat legalább a minimális mértékben ismerné, akkor pontosan tudná: gyakran bocsátkoztam ugyan polémiába több kutatótársammal, de azt minden egyes esetben névvel, címmel, pontos hivatkozással és ellenérveim felsorakoztatásával tettem, nem pedig sanda általánosítások mögé bújva. Nem engem minősít, ha mégis akad olyasvalaki, aki találva érzi magát. Nem kívánom azonban kétségek között hagyni a Recenzenst, most konkrétan is elmondom hogy mire gondoltam. Ami a horrorisztikus rémlátomásokat illeti, ezzel azokra a (sajnos főként a környező államokban tevékenykedő) közírókra utaltam, akik számára a honfoglaló magyarság nem jelent mást mint vad ázsiai hordákat, pogány és idegen testet, amely Közép-Európa népeiből gyökeresen kitépte a frissen meggyökeresedett kereszténységet és civilizációt, akik embertelenül gyilkoltak és tűzzel-vassal pusztították a művelődés bármiféle felvirágzását. A magyar honfoglalás pedig nem kevesebb, mint az ezeréves elnyomás kezdete.25 Ezt a közhelyektől hemzsegő, végletekig leegyszerűsített s ilyen formájában velejéig hamis és egyoldalú apokaliptikus szerepet — tetszik vagy nem — a magyarok cselekedeteivel azonosítja a környező, de a nyugati közvélemény tekintélyes része is. Erre a képtelen állapotra kívántam felhívni a figyelmet könyvem 43. oldalán egy fél mondatban, amelyet csakis szövegkörnyezetéből kiragadva lehetett másként értelmezni. A Balogh László által különválasztva kiemelt másik két mondatrész valójában egy mondatot alkot, amely így hangzik: „Nem adunk hitelt többé a róluk teijesztett rémmeséknek, de a botcsinálta korunkbéli igricek másoktól ellesett, de félig sem megértett hamis énekeinek sem." Ami a mondat első felét illeti arról az előbbiekben esett szó. A másik felében pedig arra az utóbbi másfél évtizedben mindent elárasztó kiadványdömpingre utaltam, amelynek szakképzetlen szerzői „Káldeától Ister-Gámig" keresik a „bronzkori magyar írásbeliség" nyomait, lehetőleg rovásírásos formában, akik számára Fehérvár csak egy fehér folt, s akik 25 Hasonló nézetek bőséges tárházát találhatja az Olvasó a Magyar Tudományl995/12. számában: A magyar honfoglalás a külföldi történetírásban. Vendégszerkesztő: Zsoldos Attila. E szempontból különösen fontos uo. Niederhauser Emil: „... megosztották az addig egységes szláv területet" A honfoglalás a lengyel, a cseh és a szlovák történeti irodalomban.