Századok – 2003
VITA - Révész László: Válasz Balogh László észrevételeire 477
482 VITA Mindezek fényében finoman szólva is rendkívül méltánytalannak tartom Recenzens ide vonatkozó megjegyzését, miszerint „...a szerző rendkívül ügyesen ismerteti az elképzelését támogató forrásokat", ami azt sugallja, mintha legalábbis szándékosan szelektíven válogattam volna azok közül. Ezzel át is térhetünk Balogh mondandójának a lényegére. Maga is bevallja, hogy a recenzeált, túlnyomó részt régészeti tárgyú könyv ezen részeinek értékelésében nem tartja magát kompetensnek, ezért az írott forrásokkal kapcsolatos típushibákat veszi számba. Legalábbis meglepő ezek után, hogy mindjárt arra a következtetésre jut, hogy „ezek az olvasóban a munka egészével kapcsolatban bizalmatlanságot ébreszthetnek". Előre bocsátom, akár igaza is lehetne, ha a könyv mondanivalójának a lényege szempontjából tekintene e források felhasználási módjára. Sajnálatos módon nem ezt tette, hanem formai vagy filológiai hibák után vadászott. Lássuk, milyen eredménnyel: Dzsajháni-hagyomány mint arab forrás. Könyvemben (a kioktatás ellenére) szó szerint a következőt írtam: „Dzsajháni buharai államférfi és tudós 870-es évekre vonatkoztatható eredeti műve sajnos elveszett, de későbbi arab és perzsa nyelvű kivonatokból szövege jól rekonstruálható." (48. o.) Miről vitatkozunk tulajdonképpen? A Dzsajháni-hagyományról hasonló megfogalmazásban más szerzők tollából: a történész Györffy György szerint „A honfoglalás előtti magyarok legrégibb részletes arab nyelvű leírása Dzsajháni bokharai tudós és államférfi tollából származik az i. sz. 920 körüli időkből."7 Vagy éppen az orientalista Róna-Tas András: „870 körüli időből származik az az arab leírás, amelyet a bagdadi kalifa felderítéssel és hírszerzéssel foglalkozó postaminisztere, Ibn Hurdadzbih állított össze, s amelyet a szamanida birodalom hadvezére, Dzsajháni bemásolt a 920-as években írt művébe."8 Ami Gardízit illeti, valóban pontatlanság volt részemről őt arabként feltűntetni, igaz ezzel a hibával sem állok egyedül.9 Összegezve: lehet azon vitázni, hogy nem helyes az arab megnevezést a muszlim szinonimájaként használni, de a magyar szakirodalom tekintélyes része által hosszú évtizedek óta követett gyakorlatot kizárólag tőlem számon kérni legalábbis nem korrekt dolog. Szerzőink ugyanis arab dirhemekről értekeznek, legyen bárhol is azok kibocsátási helye,1 0 a magyarok elnevezéseinek arab forrásokban való előfordulásait veszik számba még akkor is, ha a cím mögött rejlő tanulmány1 1 a perzsa Gardízi munkájával éppúgy foglalkozik, mint a zsidó Ibrahim ben Jakúbéval vagy a görög szülőktől származó Jákútéval. Hogy szerencsés megoldás volt-e az, hogy a Dzsajháni-hagyománnyal kapcsolatban Czeglédy Károly fordításait használtam, azon lehet vitatkozni. Mindenesetre ezt a „hibát" rajtam kívül kutatók generációi elkövették 1958 óta. Éppen ezért a kündéről szóló szövegrészletet sem én tulajdonítottam Ibn Rusztának és Gardézinek, hanem a fordító Czeglédy Károly. Lehetséges hogy egy filológus szá-7 MEH 84. 8 Róna-Tas András: A honfoglalás előzményei. Magyar Tudomány 1996/8 923. 9 Király Péter: A magyarok népneve a történeti forrásokban és a szomszédos népek névhasználatában. Életünk 1997/1 94. 10 Kovács, László: Münzen aus de ungarischen Landnahmezeit. Fontes Arch.Hung. 1989. 120. 11 Elter István: A magyarok elnevezései arab forrásokban. Honfoglalás és nyelvészet, szerk. Kovács László-Veszprémy László. Budapest 1997. 99-104.