Századok – 2003
VITA - Balogh László: Az írott források egy régész szemével. Néhány észrevétel Révész László Emlékezzetek utatok kezdetére című művéről 468
VITA 469 indítva a besenyők ellen, megszerezzék a Volga-vidékre vezető kereskedelmi út eddig besenyők által ellenőrzött szakaszát.2 A magyarság rövid idő alatt biztosítani tudta új szállásterületét. 900-ban pedig uralmuk alá vonták az addig keleti frank ellenőrzés alá tartozó mai Dunántúl területét. A Kárpát-medence meghódítását a Morva Fejedelemség 902-ben történt megsemmisítése zárta le. 907-ben egy keleti frank ellentámadás megállításával befejezett ténnyé vált a magyar honfoglalás (41-44). Nagy vitákat váltott ki — és még feltehetően fog is —, hogy a szerző az általa méltóságjelvényként meghatározott tárgyak (veretes öv, tarsolylemez, készenléti íjtegez, szablya) kárpát-medencei elterjedése alapján a 10. század első felének magyar nagyfejedelmi központját a Felső-Tisza-vidékre lokalizálta. Ennek igazolására említi az ezen a területen talált temetőket, amelyekben a természetes populációnál nagyobb számarányban találhatók — gazdag mellékletekkel eltemetett — férficsontvázak. Ez, és a sírokban talált méltóságjelvények azt bizonyítanák, hogy az elhunytak a magyar nagyfejedelmek kíséretének tagjai voltak. Ok képezték testőrségüket, vezették az általuk indított kalandozó hadjáratokat. A készenléti íjtegezeken — amelyek rekonstrukciói Révészt dicsérik — található díszítésekben is ennek a bizonyítékát látta. Ezek középső részén Nap szimbólumot azonosított, amelyet a magyar nagyfejedelem, a kündü hatalmi jelvényének vélt. A felső-tisza-vidéki hatalmi központból irányították a magyar nagyfejedelmek a kalandozó hadjáratokat. Ide gyúlt az idegen országokból szerzett zsákmány és adó. Ez a helyzet az augsburgi csatavesztés után megváltozott. Az új uralkodó, Taksony, „kíméletlenül" letaszította a vesztes csatáért felelős Fájsz nagyfejedelmet, és átvette a hatalmat. Megszüntette a felső-tisza-vidéki hatalmi központot, és a korábban itt élő fejedelmi kíséretet széttelepítette. Ekkor került sor arra, hogy Taksony a Székesfehérvár - Buda - Esztergom háromszögbe helyezze át központját (144-157, 190-200). Maga Révész is számolt azzal, hogy ez ellen az elmélet ellen szólhat az, hogy a besenyő szállásterület közelsége nem kedvezett volna egy ilyen, a Kárpát-medence keleti felében lévő központ létrejöttének. Ennek az érvnek súlyát azonban nem tekinti perdöntőnek. Maga úgy foglalt állást, hogy mivel a 10. századból nincs adat magyar-besenyő ellenségeskedésre, ez az ellenérv nem állja meg a helyét. Ehhez az elmélethez annyit hozzá kell tenni, hogy a szerző rendkívül ügyesen ismerteti az elképzelését támogató forrásokat. Egy helyen ezt íija: „A Gábriel klerikus magyarországi útjáról beszámoló, említett bizánci tudósításon kívül ugyanis sem nyugati, sem más bizánci forrásokban semmilyen nyoma nincs annak, hogy a magyar-besenyő viszony a 10. században ellenséges, vagy akár csak feszült lett volna."(154) Anélkül, hogy most részletesen elemeznénk a 10. századi magyar-besenyő kapcsolatokat, — amelyre itt már csak terjedelmi okokból sem kerülhet sor — mégis utalnunk kell egy forrásra, amelynek interpretációját Révész elmulasztotta. A 10. századi muszlim — tehát valóban sem nem latin sem nem görög — szerző, Maszúdi — akire más esetekben Révész többször is hivatkozik 2 Zimonyi István: A besenyők nyugatra vándorlásának okai. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica. Tomus 106 (1998) 129-144.
