Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
432 SZENDE KATALIN a miseruhák, amelyek készíttetésére Sopronban akár 10-12, Pozsonyban 30-60 Aft-ot is hagyhattak. Az egyetlen adat, ahol egy házaspár ruháinak összértékét megadják, Eperjesről való, ahol 1522-ben Hans Perle és Sophia Melczerin összesen 74 Aft értékű ruhadarabot hagyott hátra.(123/5-14.) A számszerű érték-megjelölés helyett mindhárom városban gyakoribb az értékjelző kifejezések (hétköznapi, ünnepi, régi, új, jó, legjobb, stb.) használata, amelyekkel nemcsak az adott ruhadarabot, hanem az azt öröklő személyt is minősítették. Liebhart Egkenfelder például a feleségéről maradt „legjobb" fátylat menyére, a „második legjobbat" gazdaasszonyára hagyta (183/105, 106). A „hétköznapi", „régi" öltözékeket sokszor szolgákra, távoli rokonokra vagy ismerősökre testálták, akiknek fontosabb volt, hogy egyáltalán gondoltak rájuk, mint hogy mekkora értéket örököltek. A ruhák nem tartoztak a tezauráló funkciót is betöltő tárgyak közé, a meglévő darabok folyamatosan használatban voltak, zálogba keveset, többnyire nemesfém tartozékokkal rendelkezőket tettek csak. Kézizálogként zsidók is elfogadták a ruhákat, a pozsonyi Veit Vischer például fátylakat adott zálogba egy zsidó hitelezőnek. Ide kapcsolódik (bár nem testamentumról van szó) az a soproni eset is, amikor Handel soproni zsidó két ünnepre használt tunicaért, egy palliumért és egy fátyolért adott 8 dénárfont hitelt, amely valószínűleg jóval alatta maradt a tárgyak valós értékének.89 Gyakoribb volt, hogy egy-egy ruhadarabot a végrendelkező halála után kisebb (2-5 Aft összegű) tartozások kiegyenlítésére használtak fel. Általában megfigyelhető, hogy a ruhadarabok tőkemegőrző funkciója az alacsonyabb társadalmi rétegeknél fontosabb lehetett, mint az előkelőbbek számára, hiszen sok szegény embernek ez volt az egyetlen pénzzé tehető ingósága.90 A ruhadarabok tulajdonosai A társadalom és öltözködés kapcsolatát szintén alkalmunk nyílik megvizsgálni. Sopronban a végrendelkezők 40%-a (125 fő), Pozsonyban 32%-a (278 fő), Eperjesen 50%-a (62 fő) sorolt fel ruhadarabokat, tehát mindhárom városban a viselet nyújtja a legtöbb lehetőséget ahhoz, hogy a város anyagi kultúráját differenciáltan mutathassuk be.9 1 A ruhadarabok birtoklása az alább tárgyalandó ékszerekénél jóval kiegyensúlyozottabb képet mutat. Sopronban a 71 meghatározható vagyonú személyből nyolcan az átlag alatti adót fizettek, az átlag nyolcszorosa felett fizetők száma pedig 14 volt, a többi 49 a két szélsőség közé eső vagyoni kategóriába tartozott. Pozsonyban minden társadalmi csoport nagyjából valós szám-89 Házi 1/7. 285-286. Az önmagában jelentéktelen pénzügy emléke azért maradt fenn, mert a ruhák tulajdonosa, Johann Hamer felesége, Dorothea, két ünnepnapra visszakérte a ruhákat (tehát nehezen nélkülözhető darabokról volt szó!); majd amikor a zsidó várandós felesége az ünnep elteltével vissza akarta venni a zálogtárgyakat, az adós asszony kalapáccsal és karddal rátámadva halálosan megsebesítette. 90 Vö. Katharina Simon-Muscheid: Kleidung, Lohn und Norm - Objekte im Beziehungsfeld zwischen Mägden, Knechten und Meistersleuten in Spätmittelalter und früher Neuzeit. In: Norm und Praxis im Alltag des Mittelalters und der frühen Neuzeit. Wien, 1997. 55-74., kül. 67. 91 V. S. Ahasver von Brandt: Mittelalterliche Bürgertestamente. Neuerschlossene Quellen zur Geschichte der materiellen und geistigen Kultur. Sitzungsberichte des Heidelberger Akademie des Wissenschaften, Phil-Hist. masse 3. Heidelberg, 1973. 25.; Varjú: Középkor 346.
