Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
430 SZENDE KATALIN delkezni. Annál meglepőbb, hogy Eperjesen mindössze kétszer említettek fekete ruhadarabot (mindkétszer tunica néven). Fekete színű ruhák más középkori városi végrendeltekben is gyakran szerepeltek: arányuk Konstanzban 40%, az alsóausztriai kisvárosok közül Korneuburgban 41%, Tullnban 26% volt.79 Hasonlóan fontos volt ez a szín a 17. századi ruszti hagyatékokban is.8 0 Az ezzel egykorú győri testamentumokban azonban, Eperjeshez hasonlóan, ritka volt a fekete. A kék szín Eperjesen a leggyakoribb, Pozsonyban a második, Sopronban a harmadik helyen állt. Ilyen színű szövetből mindenféle hosszú és rövid felsőruha, néhány alkalommal pedig nadrág is készült mindhárom városban. A kék öltözékek elterjedését elősegítette, hogy a színezőanyag, a festőcsülleng könnyen hozzáférhető és viszonylag olcsó volt. A kék ruhadarabokat társadalmi különbség nélkül mindenki viselte, értéküket anyaguk határozta meg. A harmadik szín, amely szintén mindhárom városban a leggyakoribbak között volt — Eperjesen a kékkel azonos gyakorisággal az első, Sopronban a második, Pozsonyban a harmadik helyen — a forrásokban prawn ill. brunaticus néven fordult elő. Ezt a jelenkori német jelentés alapján hagyományosan „barná"-nak szokták fordítani.81 Sűrű előfordulása és felhasználásának módja azonban kétségeket támaszt ezzel az értelmezéssel szemben. Az ausztriai normatív és elbeszélő források a legcsúnyább színnek tartják,8 2 ennek ellenére az összes fentebb felsorolt ruhadarab előfordult ebben a színben, és tulajdonosaik társadalmi helyzete sem volt rossznak mondható. Sopronban például (a vagyonilag nem értékelhető papoktól eltekintve) egy sincs, aki az átlagos adó kétszeresénél kevesebbet fizetett volna. A prawn vagy brunaticus színű ruhadarabok között a különféle hosszú vagy rövid felsőruhák mellett a divatos öltözet kiegészítői: vendégujjak, fátylak és egy uszály (flueg) is előfordulnak. A legbiztosabb támpontot mégis a miseruhák és más egyházi öltözetek adják:83 a liturgia színei között a barna nem szerepel, annál inkább a vele rokonítható lila. Ennek korabeli magyar megnevezése a szederjes volt, amit több 15-16. századi szójegyzék összeállítója is a brunedus, brunaticus, braun kifejezésekkel azonosított.84 Mindezek alapján úgy érzem, nem megalapozatlan a ruhák színeként szereplő prawn ill. brunaticus kifejezéseket „lila"-ként 79 Gerhard Jaritz: Zentrum und Peripherie in der spätmittelalterlichen Mode. In: Bericht über den neunzehnten österreichischen Historikertag in Graz, 1992. (Veröffentlichungen des Verbandes Österreichischer Historiker und Geschichtsvereine 28.) 1993. 459-468, különösen a 465-466.0. grafikonjai. 80 Németh Erika: Négy ruszti lakásbelső a 17. században. In: Óra, szablya, nyoszolya. Életmód és anyagi kultúra Magyarországon a 17. században. Szerk. Zimányi Vera. Bp., 1994. 87-98., kül. 92. 81 így értelmezi A magyarországi középkori latinság szótára is. (Vol. I. Fase. 3., Bp. 1989. 359.), és ezt az értelmezést követtem magam is a soproni anyag feldolgozásánál (Szende: Sopron 80-81.), bár már akkor is feltűnt a „barna" szín gyakorisága és negatív megítélése közötti ellentmondás. 82 Jaritz: Lebenshaltung 255. 83 Házi II/l. 185. „lego pro fraternitate sacerdotum meum bonum superlicium capucium brunatici coloris", Pannonhalmi Rendtörténet III. 706. „casula cum floribus spissis brunatici coloris". A két példát A magyarországi középkori latinság szótára is hozza, az értelmezés módosítása nélkül. 84 Régi magyar glosszárium. Szótárak, szójegyzékek és glosszák egyesített szótára. Szerk. Berrár Jolán és Károly Sándor. Bp., 1984. 635. A példák között a Schlägli Szójegyzékre (1405 к.), a Schlägli Glosszákra (1430 k.) és Pesti Gábor Nomenclaturajára (1538) hivatkozik.
