Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tóth Endre: Hoholt - Hahót. A jövevény nemzetségek eredetéhez 265
HOHOLT - HAHÓT. A JÖVEVÉNY NEMZETSÉGEK EREDETÉHEZ 291 amelyet két módon is megközelíthetünk. Az Aschrik személynevűek ritkák a birodalom más részén, nagyobb számban Bajorországban21 8 ismertek, amiről nem esett szó. A nevet papok is viselték.21 9 Noha a 6. századtól kimutatható a szerzetesi név felvétele, a névváltoztatásra rendi előírás nem volt.22 0 A bajor nemesség vezetőrétegének egy csoportjában ismert az ószövetségi nevek használata (David, Samuhel, Isac, Aaron, Abraham stb.): a szokás ugyan nem névváltozást bizonyít, hanem esetenként a gyermek kijelölését egyházi pályára.221 A koraközépkori bajor arisztokrata családok között ilyen egyházi név volt a Piligrim is.22 2 Nem váratlan tehát, hogyha ilyen névadási szokások között élő, eschengewaltiger Mann 223 vagy nevének gyökében a lándzsa szót22 4 rejtő Aschrik szerzetesi nevet vett fel. Szerzetesi nevet az ezredfordulón általában használták.22 5 Aschrik Anastasius neve mégis felettébb szokatlan. Az eredendően keresztény nevet (anastasis = Krisztus feltámadása) pápák és papok is viselték (például Anastasius Bibliothecarius bíboros a 9. században). Az e nevet viselő szentnek azonban — egy kivételével — a német birodalomban nem jelentkezik a tisztelete. Az egy eset azonban annál jelentősebb. 852-ben Liudolf herceg, a szász dinasztia alapítója női kolostort alapított Gandersheimben. Az alapításra római zarándoklata után került sor, ahonnan a pápától szent Anastasius és Innocentius pápák ereklyéit hozta magával és helyezte el a Szűz Mária tiszteletére szentelt templomban226 : Anastasius tisztelete éppen a szász császárok házi kolostorában hozzájárulhatott a szent megismeréséhez, és ezáltal a szerzetesi név felvételéhez. Mivel mind az Aschrik, mind az Anasztáz délnémet területre mutat, az első magyar érseket is inkább bajor származásúnak, mint máshonnan érkezőnek gondolom. riusz, Rémig és Vedastusz oltárát felszentelő Aschericus Ungarorum archiepiscopus (MGH SS XVII, 481) nem lehetett különböző személy. Mollay Károly az érsek közfőnevet az első magyar érsek, Asric nevéből vezette le: Mollay 1982, 242-252, különösen 243. 218 Ascríh, Ascriih, Ascrich, Aschrich, Ascherich, Aschirich TradFreising., csak a 10-11. századi említések: 957-972, Lappach: Ascríh tanú, Nr. 1166; 957-972: Asckirh tanú, Nr. 1172, 1024-1031: Ascrih tanú Nr. 1271; 1024-1031, Askirich tanú Nr.l411a, de familia: (b); 1024-1031: testes...de família...Askrich Nr. 1419, 1024-1031: testes...de familia... Askirich Nr. 1609; 1039-47: de familia Augustensis episcopi: Ascrih Nr. 1447; TradRegesburg: 891-894: Askarih tanú Nr. 163, 892-893: Ascrih tanú Nr. 164, 891-894, Askarih tanú, Nr. 166, 900 к.: Ascrih Nr. 173, 900 к. Ascrih tanú Nr. 174, 1044-1048 Aschrich tanú Nr. 498, 499.; TradPassau: Ascarih: 819-824: Nr. 69; Aschrich, Asrich 1080-1110, Nr. 166; 1100-1120, Nr. 285. H. Goetting, LexMitt IV 1102-1103. 219 Trad Freising Nr. 399b, 813, 576, 600, 830. 220 Tomaschek, Johann, Wandlungen in der Benennung von Ordensangehörigen österreichischer Benediktinerklöster in Mittelalter, in Personennamen und Indentität 1997, 207. 221 Störmer 1973, I 42,- további irodalommal: Störmer 1977, 94-96. 222 Störmer 1973, II. 493; ehhez minden bizonnyal hozzájárult a SzN kétféle jelentése: a latin Pilgrimet egyúttal a Pili - grim összetételeként is értelmezték. A másodig névtag, az elrettentő jelentésű grim (pl. Isangrim: vas(színű) maszk, azaz farkasálarc: Günter Müller, Zum Namen Wolfhetan und seinen Verwandten, FMSt 1, 1967, 205). 223 Krahwinkler 1990, 224. 224 Az ófn. ask- Speer jelentéséhez: Bach 1952, I. 215, Krahwinkler 1990, 224. 225 Lásd az ún. kolostori neveket: az angolszász Winfrid - Bonifácot, Alcuin Albinus nevét. Hrabanus Maurus volt: Arbeo freisingi püspök nevének latin fordítását: a Heres-t használta az oklevelekben; Asztrik kortársának Radlának is volt - Gaudentius - szerzetesi neve. Zoerard szerzetesi neve András volt. 226 H. Goetting: Gandersheim, Germania Sacra NF 7, Ua. Die Anfänge des Reichstifts Gandersheim, Braunschweiger Jb. 31, 1950, 5-52. Streich 1984, I. 126.
