Századok – 2003
FOLYÓIRATSZEMLE - Struve; Kai: A lengyel parasztpártok és a zsidókérdés a 19. század végétől 1939-ig 251
252 FOLYÓIRATSZEMLE „Felszabadítás"), amely a nemzeti demokrácia fontos ellenzékét képezte. A Zaranie szövetkezeti kereteken nyugvó önszerveződést tekintett ideálisnak, jelszava is a „Sami sobie" (magunk magunkért) lett, amely azt jelentette, hogy a parasztoknak saját maguknak kell megreformálniuk a vidéki gazdaságot. Mivel a falusi gazdaság nagyrészt a zsidók kezében volt, ezért ez a program kimondatlanul is zsidóellenes volt. Az 1912-es dumaválasztások felerősítették a nemzeti demokraták antiszemitizmusát és erre természetesen a PSL is reagált: „O spolszczenie miast" (A városok polonizálásáról) címmel cikksorozatjelent meg a Zaranieben. Elítélték ugyan az erőszakos antiszemita megmozdulásokat, de figyelmeztették a lengyeleket a városi zsidók magas számára és ismét megjelent az a gondolat, hogy a lengyel konkurenciának ki kell szorítania a zsidókat a gazdasági életből. A két lengyel parasztpárt zsidókkal kapcsolatos álláspontja tehát megegyezett: elítélték az erőszakot és az antiszemitizmus durva fajtáit, de célként tűzték ki a zsidók kiszorítását a lengyel gazdaságból és ezáltal egész Lengyelországból. 1918-ban, mikor Lengyelország visszanyerte függetlenségét, a két legnagyobb parasztpárt a galíciai PSL Piast és a kongresszusi lengyelországi PSL Wyzwolenie volt. A háború után felerősödött az antiszemitizmus, a zsidókat az osztozkodó nagyhatalmak szövetségesének, a negyedik nagyhatalomnak tekintették, ezenkívül őket okolták az ellátási nehézségek és a drágaság miatt. A zsidók elleni erőszak főleg a városokon söpört végig, vidéken csak Galícia középső részén volt nagyobb arányú megmozdulás 1918 novemberétől 1919 januárjáig és 1919 májusában. A forradalmi tendenciák a lengyel parasztok között is megjelentek: 1918 novemberében Eugeniusz Okón vezetésével kikiáltották a Tarnobrzegi Köztársaságot, amelynek keretein belül fosztogatásokra és zsidók elleni támadásokra is sor került. Az 1918-ban alakult galíciai kormány élén Wincenty Witos, a PSL Piast elnöke állt, aki antiszemitizmussal akarta megvédeni az országot - a polgárháborút, a forradalmi megmozdulásokat a zsidók művének tulajdonította. A PSL Piast demokratikus úton akarta megteremteni az új Lengyelországot, a forradalmi elemek mellőzésével és ez a független Lengyelország pedig lehetőséget jelentett a zsidók kiszorítására. A forradalmi szocialista irányzat azért volt zsidóellenes, mert a földbirtokosok és a nagyhatalmak szövetségesét, a parasztság kizsákmányolóját látta bennük. Az 1919-es szejmválasztások választási kampányában még jobban felerősödött a PSL Piast antiszemitizmusa: zsidó bolsevistáknak nevezte baloldali ellenfeleit, így próbálván őket háttérbe szorítani. Gyakran emlegettek galíciai pogromokat, de ezeket is a zsidók provokációjaként állították be. A PSL Wyzwolenie egész másként viselkedett, hiszen nyíltan tiltakozott az antiszemitizmus ellen és kerülte a bolsevizmus zsidó összeesküvésként való feltüntetését. 1919 júniusában még beadványt is intéztek a szejmhez, amelyben elítélték a pogromokat és kifejtették, hogy nem a zsidók a felelősek a fiatal állam problémáiért. Golczewski és Doliesen szerint azért volt nagyobb Galíciában az antiszemitizmus, mert ott a zsidók nagyobb befolyást gyakoroltak a gazdaságra, az újabb kutatások azonban ezt megkérdőjelezik és inkább a két párt eltérő politikai súlyában és a baloldali értelmiséghez ill. a nemzeti demokratákhoz fűződő különböző kapcsolatukban látják a különbség okát. A PSL Piast esetében Jobboldali antiszemitizmusról" beszélhetünk, ellenzéke a baloldali PSL Wyzwolenie is antiszemita volt, hiszen azt akarta, hogy a parasztság foglalja el a zsidók gazdasági pozícióit és, hogy a zsidók így Lengyelország elhagyására kényszerüljenek. Az ő balról jövő antiszemitizmusuk így inkább a zsidók és a földbirtokosok együttműködését hangsúlyozta. Ez az antiszemitizmus csak az 1922-es választásokon erősödött fel, akkor azonban központi helyet kapott a nemzeti demokrácia elleni támadásokban. Az 1919-es kisebbségvédelmi törvényt is kevesen kritizálták hevesebben. A zsidók és a nemzeti demokraták közös művének nevezték. A PSL Piast antiszemitizmusa ezzel ellentétben 1919 végétől fokozatosan háttérbe szorult. Ez azzal magyarázható, hogy az új Lengyelország nem teljesítette a parasztoknak tett ígéreteket: a földreform késett, a parasztok helyzete nem javult. A PSL Piast megpróbálta egyesíteni a parasztpártokat, majd miután ez kudarcba fulladt, a parasztság legjelentősebb képviselőjeként az antiszemita szólamoktól elfordulva a tényleges problémák megoldására törekedtek. Az egyetlen kivételt Witos felhívása képezi 1920 júliusából. A Vörös Hadsereg ekkor már megközelítette Varsót, a miniszterelnök pedig a parasztok mozgósítására először kibocsátott egy rendkívül kedvező földtörvényt, majd kiáltványban fordult hozzájuk. Elítélte passzivitásukat, élesen kritizálta a rossz gazdasági körülményeket, az elmaradt reformokat és a zsidók túl nagy befolyását, így próbálván felszítani a parasztok harci kedvét. Ahogy a helyzet rosszabbá vált, úgy erősödött tovább az antiszemitizmus, így a Piast eljutott a Lengyelország elleni általános zsidó összeesküvéshez. A válság elmúltával a Piast már nem szentelt túl sok figyelmet a zsidókérdésnek, leg-