Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - In Creating Social Democracy (Ism.: Jemnitz János) 243

244 TÖRTÉNETI IRODALOM harcba 2002 szeptemberében is. Vállalta a régóta „svéd modellként" ismeretes programot: a magas adózást és a szociális gondoskodó állam tézisét. S ennek a jegyében győztek!) Englund ezt a későbbi sikert mintegy előrevetítve tekinti át a SAP több mint évszázados történetét. így találkozhatunk Englund szövegében olyan „kihívó" sorokkal, hogy „egyesek szerint ma ez a párt teljesen más, mint születésekor volt, mások viszont hangsúlyozzák, hogy noha a párt természetesen alkalmazkodott az idők változásához, hiszen mindig is reformista párt volt, ámde lényegében ugyanaz a párt, amely annak idején volt" (8-9. o.). Ennek a hangsúlyozott mondatnak pedig nyilvánvaló az éle a 2000-es évek elején. Englund történetileg és a jelenre lefordítva is érvényesnek ítéli a SAP-nak azt a gyakorlatát, hogy mindig is a legszorosabban együttműködött a szakszervezetekkel — a modern demokrácia kialakításában is. Különben is óv attól, hogy a demokrácia tekintetében valamiféle „kész", „gyors" és „könnyű" demokrácia-recepteket fogadjanak el. A demokrácia kiszélesítése is állandó, folyamatos „és lassú" folyamatnak tekintendő. Englund a 20. sz. első évtizedeinek történetét úgy foglalta össze, hogy Svédországban az ipari társadalom „munkásosztálya meg akarta változtatni a társadalom struktúráját és a szociáldemokráciát és a demokráciát, hogy felszámolják a szegénységet". (X. 12. o.) S persze, hogy a társadalom szerkezete valóban megváltozott, amivel a szerző tökéletesen tisztában van, hozzá is tette, hogy maga a feladat is ezzel együtt részben módosult, de ugyanakkor, alapjában véve nem. Miként Englund hangsúlyozza, a SAP az 1920-as évektől vallotta azt az értelmezést, hogy az ország „a nép otthona" legyen - s ennek elérése mind a mai napig cél, s nem az elért „Kánaán". Englund megjegyezte: ez a kötet tulajdonképpen a SAP 100. születésnapjára készült, s mindenki tudja, hogy az ilyen ünnepélyes megemlékezéskor az emberek általában hajlamosak arra, hogy túl hízelgő módon emlékezzenek meg az egykori újszülöttről, adott esetben pártról. Englund viszont aláhúzza: „ennek a könyvnek azonban az volt a szándéka, hogy kritikus át- és kitekintést nyújtson". S a szerkesztők ebben a szellemben is kérték fel az egyes közreműködőket. A közreműködők pedig a következők voltak: Vily Bergström, a svéd központi, állami bank alelnöke, aki „A Svéd Szociáldemokrata Párt a kormányon" címen írta meg tanulmányát. Alf Johansson, a Söderström Egyetem professzora, aki a SAP gyakorlati külpolitikájáról adott képet. A kis kötetben még két történész professzor írása került közlésre, s mindkét tanulmány kifejezetten a SAP elmúlt évtizedekben felmutatott politikai gyakorlatát elemzi. Aligha véletlen, hogy V. Bergström másként „indította" áttekintését, mint Englund. Bergström is mindjárt első soraiban megállapította, hogy a svéd párt „soha nem volt radikális programjában" és mindig mozgékony reformista párt volt a gyakorlatban. (17. o.) Am ennek bizonyos fokig ellentmond (de az akkori nemzetközi szociáldemokrata felfogásnak nagyon megfelelően), hogy az 1920-as pártprogram az összes iparág és kereskedelem (trade) államosítását (nationalisation) és nem társadalmasítását, szocializálását tűzte ki célul. Bergström hozzáfűzte: ez a program azután egészen az 1940-es évek közepéig életben maradt. (Hozzátehetem: ez a korszakhatár sem volt svéd sajátosság.) Történetileg feltétlenül érdekesek Bergströmnek azon sorai, amelyek 1917-re vonatkoznak és a zaklatott év svéd viszonyait idézik fel. Bergström megállapította, hogy „a svéd szociáldemokrata pártban szakadás következett be, annak alapján, hogy a SAP elutasította a forradalmi utat". Ebben a tényszerű megállapításban önmagában nem lenne sok új, az azonban már érdekesebb, hogy Bergström aláhúzza, hogy 1917-ben „a svéd proletariátus soraiban nagy volt a szegénység, éhezett, és a hangulata forradalmi volt". (17. o.) Bergström teljes kis fejezetet szentelt az első világháború utáni éveknek, amikor Svédország valóban „forradalmi napokat" élt meg, amikor alsó nyomásra bekövetkeztek az alkotmányos változások, kialakultak a demokrácia feltételei — és a SAP az ország irányadó, vezető pártja lett. Ebben a közegben Bergström alaposan elemzi a SAP 1920-as államosítási programját — s persze szaktudásának megfelelően ezt ezúttal elsősorban gazdaságtörténészként teszi meg. Bergström természetesen nagy figyelmet fordított az 1930-as évekre, amikor a „svéd modell" kialakult és nagy hatást gyakorolt egész Európa munkásmozgalmára. Bergström is kulcskérdésnek tekinti, hogy ekkoriban sikerült megteremteni „a teljes foglalkoztatottságot", és ezt a SAP, amely az 1930-as években homogén, vezető erő volt — „prioritásnak is tekintette, hogy az megőrizze". Mindezt gazdasági fellendülés kísérte, és a szociális helyzet javulása, ahogy Bergström megfogalmazta „a munkaerőpiac követeléseinek fokozott kielégítése". (21. o.) Majd következtek Bergström részéről a kritikus sorok, sőt egész alfejezet arról, hogy szerinte a SAP milyen hibákat követett el. S aligha véletlen, hogy „funkcionálisan (?)" éppen Bergström részéről hangzik el az a kritika, hogy a SAP sokszor gazdasági kérdésekbe „túlságosan ideológiku-