Századok – 2003

FIGYELŐ - Miskolczy Ambrus: "A történeti Erdély" és az ”Állam és nemzet" öröksége. Histográfiai kérdőjelek 219

222 FIGYELŐ módon. Hangsúlyozza is Szász Zoltán, hogy annak a Bartha Miklós Társaságnak is volt az elnöke, mely „az elvadított fajok békés együttélését" szorgalmazta. Történeti munkáit valamiféle történelmi realizmus jellemezte. Úgy érzem, Szász Zoltán némileg többet is írhatott volna róla, mindenekelőtt szerkesztői szolidaritásból, hiszen mint az 1986 óta többször megjelent három kötetes Erdély története szerkesztője tudhatja, hogy milyen nehéz szerzőket összefogni és munkáikat öszszeterelni. Arra viszont utal az utószó, hogy Asztalosban valamiféle önálló Erdély iránti nosztalgia és jövőkép élt. Tegyük hozzá: egy ideig. A történeti Erdély mű szakítás ezzel a szemlélettel. Ki is fejti — mint Szász Zoltán hangsúlyozza — „elrejtve" az irodalmi ismertetőben: „Feltűnhetik annak az olvasónak, aki régebbi erdélyi vonatkozású munkásságomat ismeri, hogy míg tíz évvel ezelőtt az egész erdélyi múltat a sui generis, az önálló és öncélú Erdély szemszögéből láttam, ma Erdélyt az egyetemes magyar közös múlt látószögéből tekintem. Ennek megfelelően bizonyos jelenségek megítélésében álláspontom jelentékenyen megváltozott. Tíz évvel ezelőtt még hittem abban, amikor az erdélyi magyarság múltjának kutatásával az erdélyi magyarság jövőjére kerestem útmutatást, hogy az erdélyi magyarság megtalálhatja a maga jövőjét egy újabb Erdélyben. Ma már ezt az álláspontomat feladtam. A magyarság jövőjét Erdélyben is csak a nagy magyar egységen belüli élettel látom megmenthetőnek s beláttam azt is, hogy a mai politikai beállítottságú transzilvanismust nem lehet egyoldalúság és félremagyarázás nélkül ráhúzni a múltra. Meggyőződésem, hogy a historikus örökös igazságkeresésében helyesebb felfogáshoz és igazabb úthoz jutottam ezzel." Tegyük hozzá, a változás nem egyszerűen az ő érdeme. Az a bizonyos atlanti szél is változtatta irányát, és közben a Balkán felől is egyre hidegebb szelek fújtak. Az erdélyi magyarság transzilvanizmust hirdető szellemi nagyjainak is látniuk kellett, hogy nem találnak kedvező fogadtatásra. A szászok is felkarolták a magyarellenes mártirológiát, miközben már a náci Németország felé orientálódtak. A román szellemi életben pedig a totalitarizmus igénye lett egyre erősebb. A magyarság mind kevésbé számíthatott az addigi képmutató kisebbségvédelemre. Az európai politikában napirendre került a revízió, és ennek mikéntje aztán meg is hiúsította a nyugati hatalmak békés revíziós tapogatózásait, taktikázgatásait. De téijünk vissza kötetünkhöz. Ha néhány szóval akarnánk jellemezni: kis magyar mitológia - átmeneti állapotban. A szerkesztő zárszava ezt jól érzékelteti, amikor azt fejtegeti, hogy az egyes tanulmányok olykor ellentmondanak egymásnak, és ez természetes folyománya a tudósi szabadságnak. „És könyvünk épp ez által lett igazán erdélyi. Erdély a szabadgondolkodás, a szellemi szabadság földje volt az 1918 előtti történeti időkben s ezt a szellemet szolgálta, amikor minden tanulmányt a maga érintetlenségében közölt, s nem tett erőszakot a teljes összhang, sőt már egyhang érdekében." Ez szép hitvallás, értékmentő igyekezet hatja át, és talán valami baljós sejtelem. Példa arra, hogy a múlt örökségéhez való ragaszkodásban ott rejlik a jövőformálás igénye. Persze ez a vallomás jó ellensúlyozása a szerkesztői tehetetlenségnek és bizonytalanságnak. Minden oka megvolt rá. A célnak, hogy ez a könyv mindenkié legyen, már szóhasználata is ellentmondott. A románokról, mint oláhokról írnak többen, így Asztalos is — eltérvén korábbi munkáitól. Tamás Lajos, a kitűnő nyelvész ezt azzal indokolhatta, hogy