Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Végső István: A zsidótörvények hatása a kiskunhalasi zsidóság életére 179

190 VÉGSŐ ISTVÁN a jegyzőkönyv felvételénél fel tudta mutatni a második zsidótörvény által mene­tesítésnek számító igazolásokat: tanúsítványt a Károly-csapatkeresztéről, bronz vitézségi érméről valamint igazolványt arról, hogy kétszer megsebesült az első világháborúban.7 9 Kun Benő igazolásokat hozott, hogy rendelkezik Károly-csa­patkereszttel, sebesülési éremmel és kardokkal díszített harmadosztályú katonai érdemkereszttel. Dr. Steiner Ignác két előző képviselőtársához hasonlóan rendel­kezett Károly-csapatkereszttel, kardokkal díszített bronz és ezüst signum laudi­us-szal és koronás arany érdemkereszttel.80 Ezek elméletileg azt jelentették volna, hogy mentesülnek a zsidótörvény korlátozó szabályozása alól. Azonban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényha­tóság kisgyűlésén ezeket az igazolásokat elutasították, arra hivatkozva, hogy nem az eredeti adományozó és kitűntető oklevelekkel igazolták magukat, hanem csak másolatokkal.8 1 Ennek értelmében hivatalosan is törölni kellett őket a virilisek névjegyzékéből, de a határozat ellen panasszal lehetett élni a Közigazgatási Bíró­ságnál. 1940 májusában Steiner Ignác és Kertész László a polgármesterhez fel­lebbezett, sikertelenül.82 A fennmaradt iratok szerint Steiner volt a legkitartóbb, ő még 1941. november 7-én is jogorvoslati kérelemmel élt, melyet a Közigazgatási Bíróság elutasított.83 Az egykori legtöbb adót fizető cím tulajdonosai hiába próbálkoztak tagságuk megtartásával, bár jogosultak lettek volna arra, hogy virilisek maradjanak, még­sem biztosították ezt a jogukat. A választott, de zsidó származású tagok jogfosztottsága még tovább elhú­zódott, de ugyanolyan eredménnyel járt, mint virilis társaiké. Részben azért, mert velük kapcsolatban csak a későbbiekben léptek érvénybe a rendeletek. Másfelől érdekes módon nekik az illetékes hatóságok két esetben megadták a hatósági bizonyítványt, mely feljogosította őket, hogy mentesüljenek az 1939. IV tc. alól. Franki Áron orvos ellenforradalmi tevékenységére hivatkozva próbált ma­gának mentességet szerezni.8 4 Ennek alapján állított ki számára a polgármester hatósági bizonyítványt 11789/1939 kig. szám alatt az 1939. IV tc. végrehajtása tárgyában, a következő indoklással: ,,Dr. Franki Áron 59 éves kiskunhalasi ille­tőségű és lakos, izr. vallású orvos- fogorvos, a kommün idején ellenforradalmi és 79 Ezeket az igazolásokat a Baranya Vármegyei és Pécs Katonai Parancsnokság, a M. Kir. Kiskunhalas m. Városi Parancsnokság valamint a M. Kir Honvédelmi Miniszter állították ki. BKMÖL-Kiskunhalas, V / 274 b) Polgármesteri iratok 92. d. 1.770/1942. ad 5.666/1942. sz. előadóív 80 Az adatok az 1940. január 22-én felvett jegyzőkönyvből valók. BKMÖL-Kiskunhalas, V / 274 b) Polgármesteri iratok 92. d. 1.770/1942. sz. előadóív 81 A hivatkozott törvényhatósági közgyűlésen 1940. március 26. napján, ad. I. 6.985 kig./637 kgy./1940 szám alatti megokolás szerint mindhárman csak az eredeti iratokról készített fotókópiával tudták igazolni az említett kitüntetésékre való jogosultságukat. BKMÖL-Kiskunhalas, V / 274 b) Polgármesteri iratok 92. d. 1.770/1942. sz. előadóív 82 BKMÖL-Kiskunhalas, V / 274 b) Polgármesteri iratok 92. d. 1770/1942. ad 5.666 és ad 1.597/1942 sz. előadóívek 83 Steiner kérelmét mentesítésének elfogadására a Közigazgatási Bíróság 5432/1941 szám alatt szüntette be. BKMÖL-Kiskunhalas, V / 274 b) Polgármesteri iratok 92. d. 1.770/1942. ad 5.666/1942. sz. előadóív 84 Több tanú is kiállt Franki mellett és tanúvallomásukkal segítették őt, hogy megkaphassa az igazolást. BKMÖL-Kiskunhalas, V / 274 b) Polgármesteri iratok 88. d. 17.835/1941. ad 13.138/1941. sz. irat

Next

/
Oldalképek
Tartalom